Ferenc pápa: Azt szeretném, hogy a remény magvetői legyetek!
Július 29-én este Ferenc pápa a krakkói ifjúsági találkozó fiataljaival együtt közös keresztúton vett részt. A gyönyörű keresztút egyik különlegessége az volt, hogy az állomásokhoz az irgalmasság cselekedeteit kapcsolták. Ferenc pápa zárbeszédét teljes terjedelmében közöljük.
„Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felöltöztettetek. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek.” (Mt 25,35–36).
Jézusnak ezen szavai annak a kérdésnek a megválaszolásához nyújtanak segítséget, amely nemegyszer felvetődik elménkben és szívünkben: „Hol van Isten?” Hol van Isten, ha a világban van rossz, ha vannak éhező, szomjazó, hajléktalan, menekülő és menedékkérő emberek? Hol van Isten, amikor ártatlan emberek halnak meg erőszak, terrorizmus és háborúk következtében? Hol van Isten, amikor kegyetlen betegségek szakítják szét az emberek közötti élet- és szeretetkapcsolat kötelékeit? Vagy amikor a gyerekeket kihasználják, megalázzák, és ők is súlyos betegségektől szenvednek? Hol van Isten, nem látja azokat, akiket kétely emészt, és akik lelkükben megtörtek? Vannak kérdések, amelyekre nincs emberi válasz. Csak Jézusra nézhetünk, és őt kérdezhetjük. Jézus válasza pedig ez: „Isten bennük van!” Jézus bennük van, ő szenved bennük, egészen azonosulva valamennyiükkel. Ő annyira eggyé vált velük, hogy szinte „egy testet” alkot velük.
Jézus maga akart azonosulni ezekkel a fájdalomtól és aggódástól megpróbált testvéreinkkel és nővéreinkkel, amikor elfogadta, hogy végigjárja a keresztutat a Kálváriára. Amikor meghal a kereszten, az Atya kezébe helyez minket, magára veszi és magán hordja – önátadó szeretettel – az egész emberiség testi, erkölcsi és lelki sebeit. Amikor átöleli a fakeresztet, Jézus átöleli minden kor férfijainak és nőinek mezítelenségét és éhezését, szomjazását és magányát, fájdalmát és halálát. Ma este Jézus – és vele együtt mi is – különleges szeretettel öleli át a háború elől menekülő szíriai testvéreinket. Testvéri szeretettel és rokonszenvvel köszöntsük és fogadjuk őket!
Végigjártuk Jézus keresztútját, és felfedeztük, mennyire fontos, hogy hasonlóvá váljuk hozzá az irgalmasság tizennégy cselekedete által. Ezek segítenek, hogy meg tudjunk nyílni Isten irgalmasságára, és kérni a kegyelmet, hogy megértsük: irgalmasság nélkül az ember semmit sem képes tenni, irgalmasság nélkül sem én, sem te, sem mi nem tudunk semmit sem tenni! Nézzük először az irgalmasság hét testi cselekedetét: enni adni az éhezőknek, inni adni a szomjazóknak, felöltöztetni a mezíteleneket, szállást adni az úton lévőknek, meglátogatni a betegeket, felkeresni a foglyokat, eltemetni a halottakat. Ingyen kaptuk, ingyen is adjuk. Arra kaptunk meghívást, hogy szolgáljuk a megfeszített Jézust minden semmibe vett emberben, hogy megérintsük az ő áldott testét abban, aki kirekesztett, éhezik, szomjazik, mezítelen, bebörtönzött, beteg, munkanélküli, üldözött, menekült vagy bevándorló. Ott van a mi Istenünk, ott érintjük meg az Urat! Maga Jézus mondta meg nekünk, ő magyarázta el, milyen „szabály” alapján ítéltetünk meg: valahányszor ezt tesszük legkisebb testvérünknek, neki tesszük (vö. Mt 25,31–46).
Az irgalmasság testi cselekedetei után következnek az irgalmasság lelki cselekedetei: tanácsot adni a kételkedőknek, tanítani a tudatlanokat, figyelmeztetni a bűnösöket, megvigasztalni a szomorúakat, megbocsátani a sértéseket, türelmesen elviselni a zavaró embereket, imádkozni Istenhez élőkért és holtakért. Keresztény hitelességünk abban mutatkozik meg, hogy befogadjuk-e a kirekesztettet, aki testi sérült, és hogy befogadjuk-e a bűnöst, aki lelki sérült. Keresztény hitelességünk abban mutatkozik meg, hogy befogadjuk-e a kirekesztettet, aki testi sérült, és hogy befogadjuk-e a bűnöst, aki lelki sérült. Nem az eszmékben, hanem ebben!
Ma az emberiségnek olyan férfiakra és nőkre van szüksége, különösképpen hozzátok hasonló fiatalokra, akik életüket nem „félig-meddig” akarják élni, hanem akik készek a legszegényebb és leggyengébb testvéreik önzetlen szolgálatára szentelni életüket, Krisztust követve, aki egészen odaadta magát a mi üdvösségünkért. A rosszal, a szenvedéssel, a bűnnel szemközt Jézus tanítványa számára az egyetlen lehetséges válasz: önmaga odaadása, életéé is, Krisztust követve, a szolgálat magatartása. Ha valaki – aki kereszténynek mondja magát – nem azért él, hogy szolgáljon, az nem szolgál rá, hogy éljen. Életével megtagadja Jézus Krisztust.
A mai estén, kedves fiatalok, az Úr ismét meghív titeket, hogy vállaljatok főszerepet a szolgálatban. Konkrét válasszá akar tenni benneteket az emberiség szükségleteire és szenvedéseire. Azt akarja, hogy az ő irgalmas szeretetének jele legyetek korunk számára! Hogy teljesíteni tudjátok ezt a küldetést, ő megmutatja nektek a személyes elköteleződésnek és önmagatok feláldozásának az útját: ez a kereszt útja. A kereszt útja a mindent vállaló Krisztus-követés boldogságának útja a mindennapi élet gyakran drámai körülményei között, az az út, amely nem fél a sikertelenségtől, a kirekesztéstől vagy a magánytól, mert betölti az ember szívét Jézus teljességével. A kereszt útja Isten életének és stílusának az útja, amelyet Jézus végigjárat velünk egy olyan társadalom ösvényein is, amely nemegyszer megosztott, igazságtalan és romlott.
A kereszt útja nem egy szadomazochista viselkedés! A kereszt útja az egyetlen út, amely legyőzi a bűnt, a rosszat és a halált, mert Krisztus feltámadásának ragyogó világosságába torkollik, és megnyitja az új és teljes élet távlatait. Ez a remény és a jövő útja! Aki nagylelkűen és hittel járja, az reményt és jövőt ad az emberiségnek. Aki nagylelkűen és hittel járja, az a remény és jövő magvait veti el. És én azt szeretném, hogy ti a remény magvetői legyetek!
Kedves fiatalok, azon a nagypénteken sok tanítvány szomorúan tért vissza otthonába, mások inkább vidéki házukba mentek, hogy elfelejtsék egy kicsit a keresztet. Kérdezlek titeket – mindannyian csendben válaszoljatok, szívetek mélyén –: hogyan akartok ma este visszatérni házatokba, szálláshelyetekre, sátratokba? Amikor ma hazamentek, hogyan akarjátok találni magatokat? A világ néz minket. A ti feladatotok, hogy magatokban válaszoljatok erre a kérdésre.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: News.va
Magyar Kurír
Hozzászólások
Hogyan lakozhatna Jézus egy olyan emberben, akinek más az istene? Talán osztozkodna mohameddel egy lelken?
Aki Őbenne hisz annál lakozik. Tehát nem minden ember Isten gyermeke, csak aki benne hisz. Azért mert Isten jósága felhozza a napot a jóra és gonoszra egyeránt, attól még nem lesznek a gyermekei, és nekünk példa Isten jósága és ekképpen cselekszünk: enni, inni adunk a jónak és gonosznak egyaránt, DE nem leszünk a világ megváltói, nem leszünk emberek megváltói, mert az egyedül Jézus Krisztus. Ha a Jézus szolgái többé nem hírdetik az evangéliumot, hogy Ő az Igaz szabadulás a háborúból, ha Jézus szolgái megelégszenek azzal, hogy a testet táplálják, ha Jézus szolgái legyintenek, hogy a te istened is van olyan jó, mint az enyém, meg a te vallásod is van olyan jó mint az enyém, akkor szerintem ezek a szolgák gonoszak Jézussal, akinek mindene az Atyja.
Egyáltalán ne is foglalkozzunk vele, hogy kinek mi az istene? Ha "hétköznapi" ember vagyok, megtehetem, mert jószándékú embernek születtem, de a Krisztus szolgái nem tehetik meg, hogy Krisztus nevét ne hirdessék.
Hogy miért nem lehet a testet és lelket is egyszerre táplálni? ez a kényelmetlen, nem az hogy kenyeret adj az éhezőnek, hanem hogy egy más vallásnak Jézusról mesélj. Ez van kívül a személyes szférán, ami már kívül esik minden logikán és magyarázkodások on, amikor túlcsordul a szeretet Krisztus iránt, hogy csak Őróla beszél a szolga, mint ahogy Jézus beszélt az Atyáról, mindig minden körülményben, ha szabadott, ha nem, ha meg botránkoztatott valakit, ha nem. Nem olyan szeretet ez amely tekintettel van mások érzéseire, gyökereire, elvárásaira, hitére, társadalmi helyzetére, nemére, korára....., ez a szeretet mindig állandó volt az Atya iránt.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.