Emlékezés Elie Wiesel-re
Július 2-án manhattani otthonában elhunyt Elie Wiesel magyar származású amerikai zsidó író, politikai aktivista, egyetemi tanár, a holokauszt túlélője. Ő használta először a holokauszt szót a mai értelmében. Ferenc pápa május elején, a Nagy Károly-díj átvételekor mondott beszédében idézte Elie Wieselt is.
Eliezer Wiesel néven született 1928. szeptember 30-án a romániai Máramarosszigeten, ortodox zsidó családban. Anyanyelve a jiddis volt, de magyarul is kitűnően megtanult, és gyerekként rajongott a magyar kultúráért. „Magyar iskolába jártam. Héberül imádkoztam, jiddisül álmodtam, a beszélgetéseink viszont többnyire magyarul zajlottak” – mondta el 2009-ben a magyar Parlamentben. Máramarosszigetről 1944-ben családjával együtt Auschwitzba deportálták. Megjárta az auschwitzi, a monowitzi és a buchenwaldi koncentrációs táborokat.
A háború befejezése után tíz évig nem volt hajlandó sem beszélni, sem írni arról, amit átélt. Azonban a Nobel-díjas francia író, François Mauriac, aki később Wiesel közeli barátja lett, meggyőzte, hogy írjon az élményeiről. Az ötvenes évek végétől egész további életét a holokausztra való emlékezésnek szentelte, 57 könyvet írt. Ő használta először a holokauszt kifejezést a mai értelmében. Leghíresebb műve: Az éjszaka a náci koncentrációs táborokban szerzett élményein alapul.
A katolikus író, François Mauriac így írt az Elie Wiesellel való találkozásról Az éjszaka előszavában: „Én pedig, aki hiszem, hogy Isten: a szeretet – vajon mit válaszolhattam volna ifjú beszélgetőtársamnak, akinek kék szemében tükröződött még az angyali szomorúság, amelyet egy napon az akasztott gyermek arcán látott? Mit mondhattam volna neki? Beszéltem volna arról a másik izraeliről, arról a fivéréről, aki tán hasonlított is rá, arról a megfeszítettről, akinek keresztje legyőzte a világot? Mondtam volna neki talán, hogy a kő, amelybe ő belebotlott, az én számomra éppen sarokkő, tartópillér, s hogy a kereszt a kulcsa annak a kifürkészhetetlen titoknak, amelynek szövevényében az ő gyermeki hite odaveszett? Sion feltámadt a krematóriumokból és a hullahegyekből. A zsidó nemzet újjáéledt a holtak millióiból. A meghaltak révén kelt új életre. Nem tudjuk, mi az ára egyetlen csepp vérnek, egyetlenegy könnycseppnek. Kegyelem minden. Ha az Örökkévaló valóban az Örökkévaló, akkor mindannyiunk dolgában az övé az utolsó szó. Ezt kellett volna mondanom annak a zsidó gyermeknek. De én csak átöleltem őt, sírva.”
1986-ban Elie Wiesel Nobel-békedíjat kapott. A norvég Nobel-díj-bizottság az „emberiség hírvivőjének” nevezte, megjegyezve, hogy a „Hitler haláltáboraiban történt teljes megalázottság megtapasztalásának és az emberiesség semmibe vevésének” feldolgozására irányuló küzdelmei, valamint a „béke érdekében végzett gyakorlati munkája” mind „a béke, a jóvátétel, a megbékélés és az emberi méltóság” erőteljes üzenetét közvetítik az emberiség felé. Békedíját így indokolták: „Az egyik legfontosabb vezéralak és szellemi vezető azokban az időkben, amikor az erőszak, az elnyomás és a fajgyűlölet rányomta bélyegét a világ arculatára.” Hitvallásához hűen mindenhol felemelte a szavát, ahol népeket bántalmaztak, Boszniától a dárfúri mészárlásig.
* * *
Május 6-án, a Nagy Károly-díj átvételekor az Európai Unió Rómában tanácskozó vezetőihez intézett beszédében Ferenc pápa idézte Elie Wieselt:
„Mi történt veled, humanista Európa, az emberi jogok, a demokrácia, a szabadság szószólója? Mi történt veled, Európa, költők, filozófusok, művészek, zenészek és irodalmárok földje? Mi történt veled, Európa, népek és nemzetek anyja, nagy férfiak és nők anyja, akik meg tudták védeni testvéreik méltóságát, és képesek voltak életüket is adni érte? Elie Wiesel író, aki túlélte a náci haláltáborokat, azt mondta, hogy életbevágóan fontos »emlékezet-átömlesztést« végrehajtani. »Létre kell hoznunk az emlékezést«, távolságot kell egy kicsit vennünk a jelentől, hogy meghalljuk elődeink hangját. Az emlékezés nemcsak azt teszi lehetővé, hogy ne kövessük el újra a múlt hibáit (vö. Evangelii gaudium, 108), hanem hozzáférést ad mindahhoz a tapasztalathoz, amely segítette népeinket abban, hogy pozitívan haladjanak át a rájuk váró történelmi útkereszteződéseken. Az emlékezet-átömlesztés megszabadít minket attól a gyakran vonzóbb, mai tendenciától, hogy gyorsan a közvetlen eredmények puha homokjára építsünk, amelyek »könnyű, gyors és mulandó politikai hasznot« hozhatnak, de »nem építik az emberi teljességet« (uo., 224).”
Forrás: Ilsismografo.it; Wikipédia
Fotó: Proprofs.com
Magyar Kurír
(tzs)
