Házasság, szerelem
Házasság? Mi az? Naná, hogy tudjuk! Másrészt: dehogy tudjuk... ! Egyrészt kicsattanó öröm, mások szerint meg: „baj baj hátán”… Mindent eláraszt a véleményözön tele féligazságokkal, bizonytalanságokkal… - Kacsó András és Ágnes írása
Szerelem? Még talányosabb! A tartalma is bizonytalan: sokak szereint azonos a szexuális vággyal, pedig nem az… Tünékeny, törékeny virág, vagy éppen világrengető erő? Gyakran úgy érezzük köze van a házassághoz, máskor meg… Egyáltalán mi értelme van beszélni róla, nem elég a szeretet?
A Jézust legalább hallásból ismerő, Istentől megragadott szívű emberek boldogságuk érdekében már itt és most a „Mennyek Országát”, annak kincseit keresik ezért célszerű lehet a Bibliát nézegetni. Néhány vonatkozó idézet a bőséges választékból:
• „szeresd felebarátodat, mint te magadat” utal a szeretetre a főparanccsal kapcsolatban Jézus. (Mk.12,28-33. és Lev.19,18.) Ésszerű meghatározás, feladattal, metrikával. Hívják „testvéri” szeretetnek is. No de van más minőség is:
• „Tégy engem, mint pecsétgyűrűt a szívedre, … mert erős a szerelem, mint a halál ... ” (Én. 8,6.) vagy:
• „Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak igazsággal és törvénnyel, jósággal és szeretettel, eljegyezlek magamnak hűséggel, és ismerni fogod az Urat.” (Óz.2,4-3,5.) vagy:
• „Forró féltékeny szeretettel szeretem én Siont és nagy haragra gerjedtem miatta” (Zak.7,9.) És hogy mit jelent a „féltő”, a „féltékeny” szeretet azt Ez.16,1-63.– ban olvashatjuk.
• Az Újszövetségben: gondoljunk a megtestesülésre és az önként vállalt iszonyú halálra; a Bárányra (Jézus) aki Jeruzsálem (az Egyház) hitvese (Jelenések könyve); vagy a példabeszédekre a menyegzővel kapcsolatban. No és legfőképpen a „főparancs” első felére! (Mk.12,28-33.)
Ezek szerint van más is, mint a szeretet, még ha külön szó nincs is rá minden nyelvben: „erős, mint a halál”, izzó, örök, hűséges, nagy áldozatokra is képes. Kicsit „őrült”, kicsit ésszerűtlen dolog. A Biblia szövegei és Jézus szerint úgy tűnik, Istennek nem egyszerűen „tisztességes”, hanem boldogan szárnyaló „éneklő” emberekre, azaz szerelmesekre, van szüksége, akik elfogadják az ő szerelmét és igyekeznek viszonozni azt, még pedig életállapottól függetlenül!
A szeretet akarat, cselekvés – a szerelem állapot, igazi „áldott állapot”, amit nem lehet elvenni ha egyszer megérintett (lásd az elhunytba szerelmes özvegyeket…). Szeretni akárkit, akármit, akárhányat lehet, de szerelmes csak egy valakibe lehetünk. A szerelemben nem ezt vagy azt szeretünk valakiben, hanem a lényegét, a személyét! Ezért nincs határa a szerelemnek.
Node, mire jó ez? Isten az embert saját képmására (a Szentháromságos Egy Isten képmására), férfinek és nőnek teremtette. Belőlük jön létre egy új létezés: ketten egy test lesznek. Ezt hívjuk házasságnak, ami „Isten tervének szíve közepébe vezet bennünket. … Isten képmása a házaspár: a férfi és a nő együtt.” (Ferenc pápa) Az élet továbbadásának, a teremtés folytatódásának a fészke, az élet mozgató rugója. Így lesz földi hármasság a teremtett világban: lehetőség a Szentháromság belső életének a visszfényére közöttünk, már a földi életünk során.
A házasság elhivatás, a boldogság egy formájára. Nem mindenki kapja meg - hasonlóan a szerzetességhez - de az Isten szerelmének viszonzására mindannyian képesek vagyunk – már ha akarjuk… A házastársak ketten együtt válaszolnak Isten irántuk való szerelmére. A párodon keresztül érted meg, hogy milyen az Isten! Nagy lehetőség: a házasságban Isten irántunk érzett szeretetének (szerelmének!) az ikonjává válhatunk. Viszont a tapasztalat az, hogy ahol nem él a szerelem ott csak vegetálás, elhalás, üresség, boldogtalanság várható.
Ha mindez ilyen szép, akkor miért olyan törékeny, illékony a szerelem, sőt vannak akik soha meg sem ismerik! A szerelem lehetőség de, sokan nem tartanak rá igényt: „a magam ura akarok lenni” mondják. A szerelem az feladat, küldetés is, nem csak ajándék. Olyan mint a napsütés, lehet aláállni és élvezni de, őrizni, ápolni és építeni is kell nap mint nap, és ezt mindenkinek magának kell kiművelnie társa segítségével. A feladat teljesíthető, személyre szabott mennyiségű és minőségű. Ennek ellenére sokan nem vállalják. A legfőbb akadály a Gonosz, aki (ami?) folyamatosan rombolni, de legalább torzítani, meghamisítani, igyekszik a szerelmet. Van aki zsákmánynak tekinti a másikat; sokaknak a szerelme nem az életet szolgálja; mások Isten akarata elé helyezik saját álmaikat, melyekhez „szerelmesen” ragaszkodnak. Még folytathatnánk… Szerencsére számithatunk Isten „féltékeny szeretetére” - bízhatunk benne, hogy nem hagy el a tévelygésünkben sem!
De mit tegyünk mi az ügy érdekében? Először is tanuljunk: a Szentírásból, az Egyház tanúságtételéből, környezetünk hitvallóitól. Lehet ilyen szemmel végigolvasni a Szentírást; példát venni olyan emberekről mint Árpád-házi Szt. Erzsébet, aki csodásan egyesítette magában az égi és földi szerelmet; a környezetünkben élő szerelmes pároktól, mindenek előtt a szüleinktől (ezért iszonyatos veszteség egy gyermek számára a válás…). Fontos az őszinte tapasztalatcsere más házasokkal is. Rengeteg jószándékú tanácsot kapnak az új házasok felkészülésük során. Ezek többnyire hasznosak is, de csak addig működnek amíg él a szerelem közöttük.
Miközben a szerelmesek a Mennyek Országában élnek, időnként ki kell esdekelniük Isten áldását az életükre, tervezett döntéseikre, ahogy Jákob küzdött érte családjának sorsdöntő helyzetében. Sőt naponta ellensúlyozni kell a külső romboló hatásokat. Hasonló a helyzet a vízparti „csöpögtetős” homokvár építéshez: a vízhez közel a hullámok időről-időre elmossák, távolabb a szél koptatja az építményt… Nincs más megoldás mint a rombolásnál, bajoknál gyorsabban és hatékonyabban építkezni.
Állandóan változunk mi magunk is. Figyelni kell a párunkat és felfedezni a változásokat, mint egy raszter képen az új pontokat, majd ezeket beilleszteni a közös életünkbe. A két személy egyesítése „annyit jelent, mint jobban megszilárdítani az egyéni különbségeket, nem pedig eltörölni őket holmi hiábavaló rendben” (Exupery: Citadella). Így jöhet létre egy magasabb szintű egység. A kölcsönös szerelem az nagyobbá tesz, nem jár önfeladással. Ez határtalan és életkorhoz nem kötött boldog folyamat. Így válik számunkra a társunk az Isten felé törekvésünk támaszává, és talán út mások számára is.
„...ketten együtt Istenhez vezető út vagyunk, amelyik rövid ideig a mi nemzedékünkön halad át és az használja” (Exupery: Citadella CLXX).
Mint sokan mások, mi is kiemelt figyelmet szenteltünk/szentelünk Balázs atya munkásságának, megnyilatkozásainak. Mindig megragadott minket az a tüzes izzó Isten iránti szeretet (szerelem) ami általánosan jellemzi őt. Részben ezt a kérdést járta körül a SZÍV újságnak adott tavaly októberi interjúban is, hozzájárulva a bennünk kavargó tapasztalatoknak a rendezéséhez. Különösen fontosnak tartottuk az arra való utalást, hogy a szerelmes ember a személybe és nem annak megnyilvánulásaiba szerelmes. Meggyőződésünk és tapasztalatunk, hogy a "földi" szerelem az "isteni" szerelem mása, visszfénye. Mindkettő forrása Isten irántunk való határtalan szerelme. Ennek viszonzását, a házasságon belüli megélése segíti. Úgy gondoljuk ez szerves kapcsolatban van Balázs atya munkásságával, csak éppen ő - életállapotából adódóan - erről nem tud megnyilatkozni, bármilyen sok kapcsolat is van a házasság és a szerzetesség között. Szokták mondani: "ugyanannak az éremnek a két oldaláról van szó"
Biatorbágy, 2015. július 27.
Kacsó András és Ágnes (az írás Barsi Balázs atya 70 éves emlékkönyvében is olvasható)
