Ferenc pápa: A Jézus helyét elfoglaló humanizmus tönkreteszi a keresztény identitást
A „kizárólagos gondolkodásmód” („pensée unique”), a humanizmus, amely átveszi Jézus, az igazi ember helyét, tönkreteszi a keresztény identitást. Ne bocsássuk árverésre személyi igazolványunkat – buzdított Ferenc pápa november 16-i reggeli szentmiséjén a Szent Márta-házban.
A napi olvasmány Makkabeus könyvéből egy „gonosz sarjról”, Antiokhosz Epiphánész hellén királyról szól, aki pogány szokásokat vezetett be Izraelben, a „választott nép”, az akkori egyház körében. Ferenc pápa a föld alatt húzódó gyökér képét elemezte. A gyökér fenomenológiája a következő: nem látszik, úgy tűnik, hogy nem árt, de növekszik, és kimutatja saját természetét. Megfontolt sarjnak tűnt, aki az izraelitákat a környező nemzetekkel való egységre buzdította, hogy védelmet élvezzenek. „Miért van olyan sok különbözőség?” – gondolhatták. „Mert amióta elkülönültünk tőlük, sok rossz dolog történt velünk. Menjünk el hozzájuk, legyünk egyenlőek.” A pápa három szót hangsúlyozott az olvasmány kapcsán: világiasság, hitehagyás (aposztázia), üldözés. A világiasság azt jelenti, hogy azt csináljuk, amit a világ. Vagyis árverésre bocsátjuk személyi igazolványunkat azzal, hogy egyformák vagyunk mindannyian. Így aztán sok izraelita megtagadta hitét, és eltávolodott a Szent Szövetségtől. Az, ami nagyon észszerűnek tűnt – vagyis, hogy olyanok vagyunk, mint mindenki, normálisak –, pusztítássá vált.
A király előírta egész birodalmában, hogy mindenki egy népet alkosson – ez kizárólagos gondolkodásmód. Ez a világiasság, amely arra ösztönöz, hogy mindenki hagyja el saját szokásait. Minden nép alkalmazkodjon a király utasításaihoz. Még sok izraelita is elfogadta ezt a kultuszt, áldoztak a bálványoknak, és megszentségtelenítették a szombatot. Elhagyták hitüket. A világiasság tehát a kizárólagos gondolkodásmódhoz és aposztáziához vezet. A különbözőség nem megengedett, mindenki egyforma. Az egyház történetében és a történelem során is láttuk, hogy az egyházi ünnepek nevét megváltoztatták. Urunk születésének más nevet adtak, hogy eltöröljék az identitást.
Izraelben elégették a törvénykönyveket, és ha valaki betartotta a törvényt, a király döntése értelmében halálra ítélték. Az üldöztetés tehát egy mérgező gyökérből, sarjból indult el. Mindig elgondolkodtatott – jegyezte meg a pápa –, hogy az Úr az utolsó vacsora során hosszú imájában övéi egységéért imádkozott, és kérte az Atyát, hogy szabadítsa meg őket a világ szellemétől, a világiasságtól, mert az tönkreteszi az öntudatot, és kizárólagos gondolkodáshoz vezet.
Egy kis gyökértől indul el, és az enyészet iszonyatában, az üldözésben ér véget. Ez a világiasság ámítása, ezért kérte Jézus az Atyát azon a vacsorán. „Atyám, nem azt kérem, hogy vond ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a világtól, ettől a mentalitástól, ettől a humanizmustól, amely a valódi ember, Jézus Krisztus helyét akarja átvenni, elvéve a keresztény identitást, és a kizárólagos gondolkodáshoz vezet. „Mindenki így tesz, mi miért nem?” – mondhatnánk. Manapság el kell gondolkodnunk: „Mi az én identitásom? Keresztény vagy világi? Vagy azért nevezem magam kereszténynek, mert gyermekként megkereszteltek, vagy mert egy keresztény országban születtem, ahol mindenki keresztény?” A lassan belopózó világiasság növekszik, igazolja magát, és fertőz. Növekszik, mint a gyökér, mindig igazolást talál – mondván: „de hát tegyünk úgy, mint mindenki, nem nagyon különbözünk tőlük” –, és végül megfertőz, és sok rossz dolog származik ebből – mutatott rá Ferenc pápa.
A liturgia az egyházi évnek ezekben az utolsó napjaiban arra buzdít minket, hogy figyeljünk oda a mérgező gyökerekre, amelyek eltávolítanak az Úrtól. Kérjük az Urat az egyházért, hogy óvja meg a világiasság minden formájától, hogy az egyháznak mindig a Jézus Krisztus által kijelölt identitása legyen. Mindannyian rendelkezzünk azzal az identitással, amelyet a keresztségben kaptunk. Ezt az öntudatot ne dobjuk ki azért, mert olyanok akarunk lenni, mint mindenki, a „normalitás” érdekében. Kérjük, hogy az Úr adja meg a kegyelmet, hogy megtartsuk és megóvjuk keresztény identitásunkat a világiasság szellemével szemben, amely mindig növekszik, igazolja magát, és megfertőz – fogalmazott Ferenc pápa.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Hozzászólások
Ferenc pápa:
Az egyházban ne legyenek páncélajtók! Legyen minden nyitott!
Az Úr sosem feszíti be az ajtót, engedélyt kér a belépésre. A világ számos részén normálissá vált a páncélajtó. Ne engedjünk annak a gondolatnak, hogy ezt a rendszert alkalmazzuk – még ha a biztonság is a célja – életünkben, családunk, városunk, társadalmunk életében, még kevésbé az egyház életében. Szörnyű lenne! – jegyezte meg a pápa. A nem vendégfogadó egyház, az önmagába zárkózott család megszégyeníti az Evangéliumot és kiszárítja a világot. Az egyházban ne legyenek páncélajtók! Legyen minden nyitott! – kérte Ferenc pápa.
Hány ember vesztette el a bizalmát, a bátorságot, hogy bekopogtasson keresztény szívünk, templomaink ajtaján…
A „kapuk” jelképes kezelése döntő jelentőségűvé vált. A kapu óvjon, de ne utasítson el. A kaput nem lehet feszegetni, engedélyt kell kérni a belépésre, mert a vendégszeretet a befogadás szabadságában tükröződik vissza és elsötétül a lerohanás erőszakosságába n. Hány ember vesztette el a bizalmát, a bátorságot, hogy bekopogtasson keresztény szívünk, templomaink ajtaján…Pedig ott vannak, de nincs bátorságuk, elvettük a bizalmat tőlük. Ez ne történjen meg többet – kérte a Szentatya. A kapu kezelése figyelmes megkülönbözteté st igényel, ugyanakkor nagy bizalmat kell, hogy ösztönözzön. Gyakran a portán tapasztalt megfontoltság és udvariasság az egész ház emberségének és befogadó mivoltának képét előrevetíti. Az ember városának találkozási és befogadási helyeit őrzőktől sokat tanulhatunk. Mindig egy mosollyal, a ház, a templom befogadó jellegét tükrözik, így az emberek boldogok és befogadásra találnak.
Az egyház az Úr házának portása, nem ura
Valójában jól tudjuk, hogy mi vagyunk Isten Kapujának őrzői és szolgái. Hogy hívják Isten Kapuját? Jézus! Ő a kapu, ami be- és kienged bennünket. Isten akla menedékhely, nem börtön. A tolvajok mindig máshol próbálnak bejutni, az ablakon, a tetőn keresztül, elkerülve az ajtót, mert rossz szándékkal érkeznek és a nyáj közé vegyülnek, hogy becsapják és kihasználják őket. Ha az őr meghallja a Pásztor hangját, kinyitja a kaput és beengedi az összes juhot, akit a Pásztor hoz, azokat is, akik az erdőben elvesztek és, akikért a jó Pásztor elment, hogy visszahozza őket. A juhokat nem a plébániai titkár vagy titkárnő válogatja ki, hanem a jó Pásztor – figyelmeztetett Ferenc pápa. Az egyház az Úr házának portása, nem ura.
Szívünk kapuja legyen kész, hogy mindenkinek megadja Isten bocsánatát
A Názáreti Szent Család jól tudja, mit jelent a nyitott vagy zárt kapu annak, aki gyermeket vár, aki oltalmat keres, aki a veszély elől menekül. A keresztény családok otthonának küszöbe legyen egy kis és nagy jele Isten irgalmassága és befogadó mivolta kapujának. Így ismerjék fel az egyházat a világ minden sarkában: mint a kopogtató Isten őrzőjét, egy befogadó Istenét, aki nem vágja be arcunk előtt az ajtót azzal a kifogással, hogy ez nem a te otthonod. Ezzel a lelkülettel közeledjünk a szentévhez. Lesz szentkapu, de ez a nagy Isten irgalmasságának kapuja. Szívünk kapuja is legyen kész, hogy mindenkinek megadja Isten bocsánatát, mi is bocsássunk meg és fogadjuk be mindazokat, akik kopogtatnak ajtónkon – zárta katekézisét Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatáson.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.