A házasok nagyobb eséllyel élik túl a szívműtétet

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. november 05. csütörtök

Egy új kutatás kimutatta, hogy az elvált, külön élő vagy özvegy betegek nagyobb valószínűséggel halnak meg vagy szenvednek el egy újabb funkcionális károsodást a szívműtét után a házasságban élőkhöz képest.

A nem házas embereknek magasabb a halálozási aránya vagy a halálozási kockázata műtét után – mondja Dr. Rachel Werner, a JAMA hírlevelében publikált tanulmány társszerzője és a University of Pennsylvania docense.
A kutatóknak az volt a céljuk, hogy a műtéten átesett idős betegek egészségi kilátásainak a különbségeit feltárják.
Olyan tényezőket mértünk, amelyeket a napi aktivitásnak nevezhetünk – képes-e önállóan felöltözni, sétálni, ellátni magát – mondta Dr. Werner.
A kutatásban 1576 ötvenévesnél idősebb páciens vett részt. A kutatás kezdetekor 65 százalékuk volt házas, 12 százalékuk volt elvált vagy külön élő, 21 százalékuk volt özvegy és 2 százalékuk sosem volt házas. A kutatók azt találták, hogy azoknak, akik elváltak, külön élnek vagy özvegyek, körülbelül 40 százalékkal volt magasabb a halálozási kockázatuk vagy annak az esélye, hogy nem tudják magukat ellátni a hétköznapi életük során a szívműtétük utáni első két évben azokhoz képest, akik házasságban élnek.
Dr. Werner szerint az egyébként egészséges betegek a műtét után hamar felépülnek, de a kor előrehaladtával a regenerálódás már egyre nehezebb. - Ha a műtétre váró betegekre gondolunk, általában azokat a rizikó faktorokat keressük, amelyek alapján arra gyanakodhatunk, hogy a betegek nehezebben regenerálódnak, vagy akár nem is fognak teljesen felépülni. Fontos, hogy észrevegyük ezeket a kockázati tényezőket, mert így további, különleges támogatást nyújthatunk a műtét után – tette hozzá.
Nem csak az a dolgunk, hogy megműtsük a beteget, és aztán kitegyük a kórházból, hanem az is, hogy jó életminőséget és megfelelő életkilátást biztosítsunk a számára – nyilatkozta a CBS-nek Dr. Aditya Bansal, a New Orleans-i John Ochsner Szív és Érrendszeri Intézet (Heart & Vascular Institute) szív- és mellkasi sebésze.
A házasságnak sokszoros előnyei vannak - mondta Dr. Bansal. Elmagyarázta, hogy a depresszió kifejezetten gyakori, amikor valaki egy nagyobb műtéten esik át, és ez stresszt okoz.
Nehéz számba venni, hogy mindez miként hat a mindennapi életük különböző aspektusaira. Vannak árnyoldalak. Egy házasságban élő személynek nagyon jó szociális támogató rendszere van. A házastársa a felmerülő negatív tényezőket képes enyhíteni – mondta Dr. Bansal, aki azt is hozzátette, hogy mindenféle aktív segítség az étel megfőzésétől kezdve az együttlétig fontos a szívműtétet követő hetekben, hónapokban. Elmondta, hogy a betegeknek a családjukhoz, a barátaikhoz, az egyházi közösségeikhez, illetve az orvosaikhoz kell fordulniuk.
Nem ez az első olyan kutatás, amely bizonyítékot talál arra, hogy a házasságnak jó hatása van szívünk egészségére. Tavaly a NYU Langone Medical Center kutatói a szívbetegségek kockázatának 5 százalékkal alacsonyabb arányát mutatták ki a házasságban élők körében.
A CBS News orvosi tanácsadója, Dr. Tara Narula, aki a Lenox Hill Hospital kardiológusa szerint számos magyarázat született az okokra. A házaspárok segítenek egymásnak, hogy megfelelően étkezzenek, mozogjanak, kerüljék a dohányzást és az alkoholfogyasztást. Levezetik egymás stresszes életeseményeit. - Ösztönzik egymást arra, hogy szedjék a gyógyszereiket, és menjenek el az orvosi felülvizsgálatokra. Ráadásul még olyan tüneteket is észrevehetnek a házastársukon, amelyek maguknak nem tűnne fel – mondta.
(szivderito.hu)

You have no rights to post comments