A modern demokrácia vaksága

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. szeptember 15. kedd

A liberális történész-politológus úgy látja, hogy a nyugati liberális demokráciák nem lesznek képesek megfelelő választ adni a kor nagy kihívásaira, és ennek nem a vezetők alkalmatlansága az oka, hanem maga a modern demokrácia szerkezete, és az embereket egyesítő közös eszmék hiánya.

„Társadalmaink, ahogy eddig, a jövőben is bekötött szemmel vágnak neki a sötét jövőnek” – olvassuk Ernesto Galli della Loggia elkeseredett szavait a Corriere della Serában.
Galli della Loggia mindenekelőtt közismert tényekre hivatkozik, amelyekről azt gondolja, hogy összességükben megrendítik az egy-két évtizede még kiszámíthatóan stabilnak hitt nyugati demokráciákat. Első helyen az egyre intenzívebb tömeges bevándorlást említi, habár nem részletezi, hogy ezt milyen értelemben tekinti veszélyesnek Európára nézve. A második válságtényező a demográfiai hanyatlás. Elrettentő példának említi Németországot és az egy nőre számított 1,5 körüli ottani születésszámot, de mindjárt hozzáteszi Spanyolország esetét is, ahol számításai szerint minden nemzedék feleakkora létszámú, mint az előző. A kieső ibériaiak nyilván nem helyettesíthetők egyszerűen bevándorlókkal, mégis magyarázatra szorulna, hogy ilyen körülmények között miért negatív a bevándorlás mérlege, illetve hogy miképp kellene szabályozni, hogy pozitív lehessen. Igaz, Galli della Loggia a további két válságtényezőt sem elemzi tüzetesen, csak megemlíti a környezet romlását, és a modern gazdaságnak azt a tulajdonságát, hogy nem képes felszívni a rendelkezésre álló munkaerőt. Részletes elemzés helyett inkább arra koncentrál, hogy a politikai rendszerek miért nem alkalmasak ezeknek a válságjelenségeknek a kezelésére.
A mai demokráciákban ugyanis nincs olyan intézmény, amelynek az lenne a dolga, hogy a hosszú távú teendőket felmérje, és szembesítse velük a döntéshozókat. Az utóbbiak ugyanis szinte szüntelen választási kampányt vívnak, vagyis napról napra politizálnak, és a minél nagyobb társadalmi támogatottságot keresik a mában. Az áldozatokat követelő, és csak igen hosszú idő után megtérülő beruházások, intézkedések mindig a következő kormányra maradnak. Ha éppenséggel fel lehetne is kelteni kormányaink érdeklődését vagy aggodalmát a távoli jövőt fenyegető bonyolult veszedelmek iránt, akkor sem igen lehetne őket rávenni, hogy beillesszék a politikai napirendbe. Ráadásul számos nagy probléma megoldása emberek tömegeitől követelné meg, hogy másként éljenek, mint eddig. Ilyen például a születésszám ügye vagy a természeti erőforrások takarékosabb felhasználása. De remélhető-e, hogy a demokrácia képes rávenni az egyének tömegét a helyes cselekvésre? Ehhez Galli della Loggia szerint két feltétel is hiányzik.
Mindenekelőtt a mai Európa társadalmaiból kiveszett az együvé tartozás és a sorsközösség érzése, mert hiányzik egy olyan ethosz, amelyet a nagy többség magáénak vall. Ilyen volt egykor a vallásos hit és a hazafiság. A demokrácia alapító atyái ezeket a legtermészetesebbnek tartották, mint olyan előfeltételeket, amelyeknek birtokában az emberek a nehéz feladatokat is képesek megoldani, mivel egy közös vállalkozás részeseinek tekintik magukat. Az „individuál-kozmopolita szekularizáció” azonban nem volt képes hasonló értékű közös érzésekkel helyettesíteni azokat, amelyeket lebontott – írja a máskülönben liberális szerző.
Az intézmények oldalán pedig hiányzik egy olyan pártpolitikailag semleges testület, amely a hosszú távú feladatokat tartja szem előtt, és megvan a tekintélye és az alkotmányos felhatalmazása arra, hogy befolyásolja a törvényhozás és a végrehajtó hatalom cselekvését. Galli della Loggia olyasféle intézményre gondol, mint az amerikai Legfelsőbb Bíróság, már abban az értelemben, hogy tagjai élethossziglan töltik be tisztüket. Karl Schmitt nagyjából száz évvel ezelőtt leírta, hogy a választott testületek fölé nagy tekintélyű tényezőt kell rendelni, kár, hogy a Vezérben vélte megtalálni, aki gyorsan felszámolta a demokráciát. Galli della Loggia persze demokratikusan választott kollektív intézményre gondol, amelynek működését az alkotmányok szabályoznák.
A feltételes mód azonban nagyon is indokolt, mivel „halálbiztosra” veszi, hogy mindebből nem lesz semmi. Demokráciáink mit sem fognak változni, ami annyit tesz, hogy lemondanak az igen bizonytalan jövő irányításáról.
(metazin.hu)

You have no rights to post comments