A szemlélődés fokozatai
Szent Bernát apát beszédeiből: Először is álljunk meg szilárdan a bástyán, támaszkodjunk teljes erőnkből a legbiztosabb sziklára, Krisztusra, hiszen írva van: Sziklára állított engem, azután lábamba erőt öntött (Zsolt 39, 3). Elmélkedjünk ezen a szilárd alapon állva, hogy belássuk, mit mond nekünk, és mit feleljünk az ő számonkérő szavára.
Az a szemlélődés első fokozata szeretteim, hogy fontolgassuk kitartóan, mit akar az Úr, mi kedves előtte, mit fogad szívesen tőlünk. Minthogy pedig sokban vétkezünk mindnyájan (Jak 3, 2), és bátorságunk megtorpan az ő akaratának tökéletessége előtt, és nem tudunk sem egyesülni vele, sem pedig hozzá felemelkedni, alázkodjunk meg a magasságbeli Isten hatalmas keze alatt. Tegyünk meg mindent, hogy irgalomra méltók legyünk az ő irgalmas tekintete előtt, és kérjük: Gyógyíts meg, Uram, és meggyógyulok; szabadíts meg engem, és megszabadulok (Jer 17, 14), vagy: Uram, könyörülj rajtam, gyógyíts meg engem, mert vétkeztem ellened (Zsolt 40, 5).
Miután pedig szívünk megtisztult már az ilyesfajta gondolatok révén, már ne a mi lelkünk bajával, hanem az isteni Lélek sok gyönyörűségével foglalkozzunk. Ne azt keressük már, hogy mi az Isten akarata mibennünk, hanem hogy milyen az ő akarata önnönmagában.
Az ő akarata szerinti élet (Zsolt 29, 6 Vulg.) ugyanis az, ha nem kételkedünk, hogy mindenben az az üdvösebb a számunkra, és előtte is kedvesebb, ami megfelel az ő akaratának. Ezért ahogy megteszünk mindent lelkünk életének megőrzéséért, ugyanúgy tegyünk meg mindent azért is, hogy – amennyire csak lehet – el ne térjünk ettől az élettől.
Azután pedig, ha a lelki tevékenységben valamelyest már előrehaladtunk, akkor követve a Szentlélek vezetését – aki Isten mélységeit is kifürkészi –, azon gondolkodjunk, hogy milyen édes az Úr, és milyen jóságos önmagában. És imádkozzunk a Prófétával, hogy meglássuk Isten akaratát, és betérhessünk már nem is a saját szívünkbe, hanem az ő templomába, ahol egyre jobban elmondhatjuk: Szomorkodik bennem a lélek, hozzád repül ezért gondolatom (Zsolt 41, 7).
Eme két dolog körül forog a lelki élet egész foglalata, vagyis hogy magunkba szállva nyugtalanság támadjon bennünk és bánat, amely üdvösségre vezet, így szítsuk fel lelkünkben az isteni életet, hogy vigasztalást merítsünk a Szentlélek öröméből. Ebből fakad egyrészt a félelem és az alázatosság, másrészt pedig ebből születik a remény és a szeretet.
(Sermo 5 de diversis, 4-5: Opera omnia, Edit. Cisterc. 6, 1 [1970], 103-104)
