„A szeretet akkor igaz, ha okos” - a menekültügy morális kérdéseiről
"A kivándorlás joga előtt létezik a jog a helyben maradáshoz” – tolmácsolja a pápák álláspontját Papp Miklós görögkatolikus lelkész. A budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola erkölcsteológia tanszékének vezetőjével a menekültügy morális kérdéseit taglaltuk (válasz.hu) "...Krisztus arra hívja meg az embert, hogy nagyvonalúan szeressen. De sehol sem mondja, hogy a szeretetnek butának kell lennie..."
– Napjainkban sokakat a keresztény szeretet parancsa a menekültek mérlegelés nélküli befogadására hívna, racionális énünk viszont megfontoltságra int. Milyen szempontok segíthetnek a helyes mérlegelésben?
– Krisztus arra hívja meg az embert, hogy nagyvonalúan szeressen. De sehol sem mondja, hogy a szeretetnek butának kell lennie. Mivel az ember nem Isten, az ereje, figyelme, s nem utolsósorban a pénze véges, így a szeretetének okosnak kell lennie. Benedek pápa szerint a békés együttélés két oszlopa az „igazságosság és a szeretet”. A szeretetben van egy rend, amit ordo caritasnak nevezünk. Ez kimondja, hogy azonos élethelyzetben a szeretetben hozzánk közelebb állóknak kell előbb segítenünk: első a család, a baráti kör, a lakóhely, a nemzet, a hittestvér, majd minden ember. Sürgető helyzetben azonban a nagyobb bajban lévők élveznek elsőbbséget. Vagyis ha valaki életveszélyben van, ott azonnal segíteni kell: a vérző menekülteket el kell látni, az éhezőket meg kell etetni. Erdő Péter bíboros úr is kiemelte: „számunkra egyértelmű parancs a szolidaritás”. Persze a szükséghelyzetben való segítésnek is lehet határa: lehetetlenre senki sem kötelezhető. Ennek megfelelően Magyarországra sem zúdítható az összes menekült gondja. Amikor pedig a cselekvő az erejét meghaladó lépésre már nemet mond, akkor nem szeretetlen, hanem felelősen beosztja szeretetét a legrászorultabbakra.
– Mármost kérdés, hogy a migránsok mind sürgető helyzetben vannak-e.
– Nem elég általában migránsokról beszélni, mert vannak menekültek és bevándorlók. A menekültek vannak sürgetőbb helyzetben, ők az életüket féltik – feléjük a legnagyobb segítséggel kell fordulnunk. S vannak bevándorlók, akik a jólét reményében jönnek, a szeretet sorrendjében így ők hátrébb kerülnek. Ez nem igazságtalanság: éppen akkor vagyunk igazságosak, ha az azonossal azonos módon, a különbözővel különböző módon bánunk – ahogy a filozófia az igazságosságot definiálja.
– Az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd mennyiben vonatkoztatható a mostani helyzetre?
– Az irgalmas szamaritánus sem bután segít: szakszerűen tölti a fertőtlenítő bort és a gyógyító olajat a sebekre, s nem esztelen összeget hagy a további gondozásra. Ezen a példabeszéden is látszik, hogy a szeretet akkor igaz, ha okos. Persze életveszélyben valóban nem kell nézni a másik vallását, nemzetiségét. A kereszténység küldetése, hogy jel legyen a történelemben: számunkra senki sem idegen. Szeretnénk, ha ez hatással lenne nemcsak a vallástalanokra, hanem az iszlámhívőkre is. Ahogy a példabeszédben felháborító lehetett, hogy a zsidó hívők otthagyják hittestvérüket a bajban, ma éppúgy kíváncsian nézzük: a gazdag arab olajállamok hogyan kívánnak segíteni bajba jutott hittestvéreiknek? A katolikus egyház természetesen segíteni fog erejéhez mérten minden bajbajutott embertársunkon, Krisztus nevét sohasem elhallgatva.
– De kinek van igaza? Annak a civil önkéntesnek, aki a törökországi menekülttábor poklából kárhoztatja a magyar kormány bevándorlási szigorát, vagy azoknak, akik a gát nélküli népvándorlás veszélyeire figyelmeztetnek?
– Az ordo caritas szerint a cselekvés kompetenciájában is van sorrend. Mindenkit a maga képessége, lehetősége, hatalma, kompetenciája felhatalmaz egy bizonyos cselekvésre, ott viszont cselekednie kell. A kormánynak kormányként, az egészségügyi dolgozóknak gyógyítóként, a karitászszervezeteknek segítőként. A Magyar Katolikus Egyház cselekvését a Magyar Katolikus Püspöki Kar szabja meg. A helyzet valóban drámai, s a jó drámákra az jellemző, hogy bizonyos szinten mindenkinek van igaza. A drámai helyzetekből ugyanakkor sokszor azért lesz tragédia, mert sok a félreértés, nincs megfelelő kommunikáció, indulatok, félelmek, elvakító érzelmek vezérelnek. A média, az egyházak és a politika nagy felelőssége, hogy legyen párbeszéd az igazságszintek között.
– Nem könnyíti meg az egyszeri keresztény helyzetét, hogy Ferenc pápa folyamatosan a migránsok befogadására szólít fel.
– Az egyházi megnyilatkozásokban két fontos hangsúlyt látok. Egyrészt kétségtelenül be tudnánk fogadni több embert, több életet megmenthetnénk a tengeri úton menekülők közül, bőven tudnánk adni a javainkból. Aki a hite miatt a lefejezés elől menti magát és családját, azok felé valóban többet kell tennünk. Hallottam olyan lengyel keresztény házaspárról, aki üres lakását felajánlotta egy, a kereszténységéhez hűséges családnak, mondván: aki a hitéhez így ragaszkodik, az jó tagja lesz a lengyel egyháznak is, az jó munkaerő és jó állampolgár is lesz, nem bezárva a visszatérés lehetőségét. Másrészt az egyház beszél arról is, amiről sok „jogvédő” szervezet nem: a menekülteknek, bevándorlóknak nemcsak jogaik vannak, hanem kötelességeik is – s a befogadóknak sem csak kötelességeik vannak, hanem jogaik is. A harmonikus együttéléshez a menekülteknek és bevándorlóknak is el kell sajátítani bizonyos értékeket, hozzá kell járulni a közjóhoz, meg kell tartani a polgári törvényeket. A befogadók joga viszont a bevándorlás kontrollálása: tarthatatlan, hogy a határon bárkik átsétálhatnak, ezért a befogadóknak joguk van megvédeni magukat a bűnözőktől, a terroristáktól és az ismeretlen betegségeket terjesztőktől. Ártatlan gyerekeink nevében erről ne mondjon le semmilyen liberális jogvédő.
– A lapunknak nyilatkozó jezsuita menekültmisszió vezetője ugyanakkor arra intett: ha a négymilliós Libanon egymillió földönfutót fogadott be, az 500 milliós Európa ne tudna eltartani néhány százezer szükséget szenvedőt?
– Európa valóban tud többet segíteni: a jómódú rétegek, személyek, országok, földrészek nem élvezhetik felhőtlenül az összes javukat, miközben mások alapjavaikban szükséget szenvednek. A fejlődő országok, földrészek talpra állítása tehát nem csak önvédelem kérdése. A segítés fő indoka nem a menekültáradattól való félelem, hanem a szeretet igénye: nem élvezhetjük nyugodt lelkiismerettel a javainkat, amíg mások borzasztó szükséget szenvednek. Nem esik jól a karácsonyi lakoma, amíg másoknak nincs alapvető gyógyszerük, nem lehet öröm luxusautót vezetni, amíg másnak éhen hal a gyermeke. Ma európainak és kereszténynek lenni azt jelenti: valamilyen fokú önkéntes szegénységet, adakozó szolidaritást, csöndes visszafogottságot kell vállalni a javak élvezetében, s jobban a személyre kell figyelni.
– Amely személynek hagyományai, kultúrája is van, amit visz magával.
– Ebben a kényes helyzetben a visszafordíthatóságnak nagy jelentősége van. A menekülteknek és bevándorlóknak is jobb, ha nem azonnal messzire mennek, hanem olyan szomszédos országba, ahonnan könnyebben visszatelepülhetnek, ha rendeződik a helyzet. Ahhoz sem akarhatunk segédkezni, hogy az ősi keresztény területekről eltűnjenek a keresztények, de nem mindegy a környező országok kulturális közelsége sem. A menekültekre is igaz, hogy nem egyszerűen jólétet kell nyújtani nekik, hanem tekintettel kell lenni a kultúrájukra is. Akár visszatelepülhetnek, akár nem, nekik és a befogadóknak is jobb, ha kulturálisan közel vannak egymáshoz. A kulturális különbözőséget nem szabad alábecsülni, ahogy sok világpolgár teszi.
– A Nyugat eddig is próbálta segíteni a szülőföldön való boldogulást, de a segélyeket egyesek szerint rendre elnyelték a zsarnoki, korrupt rendszerek.
– Ferenc és Benedek pápa bölcsen azt mondja: a kivándorlás joga előtt létezik a jog a helyben maradáshoz, hogy mindenki ott szeressen, éljen, dolgozzon és haljon meg, ahol született, és ami az otthona. Így a pápák szerint azokat az erőket kell kontrollálni, amelyek kivándorlásra ösztönöznek: természeti események, diktatúrák, szegénység. Valóban jobb, ha a szülőföldön való boldogulást igyekszünk elősegíteni. Ez jelenthet oktatási programokat, a családi gazdaságok erősítését, a szegény országokból származó áruk tudatos vásárlását. Az, hogy egyesek a segélyezést rosszul szervezték, még nem érv arra, hogy nem lehet jobban csinálni. Ennél azonban nehezebb feladat az értékszemlélet alakítása. A tanulás, a munka a Közel-Keleten, Afrikában, Afganisztánban is érték. Nem lehet ámítani az embereket, hogy csak el kell jutni Meseországba, vagyis az Európai Unióba, ahol nem kell dolgozni. Ha ugyanis valaki munka nélkül akarja a jólétet, az kifordítja az emberségéből, s érzéketlen hedonistává vagy éppen rablóvá, bűnözővé teszi. A jólét bálványozása kifordít az igaz értékrendszerből, megengedhetőnek tart bűnöket és bűncselekményeket, szétszakítja a családi kötelékeket, s kifordít a helyes vallásosságból is. A jólét bálványozása helytelen, akár európai, akár bevándorló teszi.
– Van felelőssége a döntéshozóknak vagy éppen az egyháznak abban, hogy Európa lehetőleg maradjon meg – már amennyire ma még az – kereszténynek? A korábbi évszázadokban sokan az életüket sem tartották drágának ezért az eszméért…
– A helyzet valóban drámai. Fontos, hogy ezt a gordiuszi csomót ne csak gazdasági, katonai, politikai szempontból mérlegeljük. Képzetlen lelkiismerettel és történelmietlen szemlélettel nem szabad a helyzet megoldásához fogni. Egy több évszázados folyamat elején állunk, s nem csak ezekről a földrészekről fognak Európába megindulni. Most kell jól lefektetni a vágányokat, mert ezt csak egyszer lehet elrontani…
(Szőnyi Szilárd, valasz.hu)
Hozzászólások
Miért is nem mondjuk Irán az egyik legnagyobb befogadó országa az afgán menekülteknek és, ha már tovább térképészkedünk , miért is nem az iráni Bandar-Abbasz kikötővárosból indulnak az afgán menekültek a Perzsa-öblön keresztül az e várostól kevesebb mint 50 – igen jól tetszenek olvasni, ötven – kilométerre lévő Dubajba? Vagy mi is az oka annak, hogy a dél-szíriai Busrától, Jordánián keresztül nem a világ leggazdagabb muszlim államának, Szaúd-Arábiának határvárosába, Al Qurayyat városba menekülnek a Keleti pályaudvaron Magyarország ellen tüntető bátor szír polgárjogi aktivisták, szír szabadságharcos ok? Pedig tudják, ez az út hány kilométer lenne nemzetközi főúton? Száz kilométer! Árkon-bokron át pedig kevesebb mint hetven!
Na de akkor miért is nem ezekbe a gazdag, muszlim és közeli országokba menekülnek a valódi menekültek? Mert itt a határon mind az emírségek határőrizete, mind a Szaúd-arábiai királyság határőrizete tűzparancs mellett tartóztatná fel még a valóban életveszély elől menekülő anyákat és csecsemőket, szuverenitásuk jogán teljesen elzárkóznak, méghozzá erőnek erejével attól, hogy akár várandós anyákat mentsenek ki az Iszlám Állam kezei közül.
Miért? Mert nem! És kész! Ez ám a nagy muszlim szolidaritás!
És ha netán valakik mégis megpróbálnának átmenni a határon? Hát azokat bizony gondolkodás, nagy emberi jogi aktivizmus és mindennemű empátia vagy politikai belátás nélkül agyonlőnék."
Forrás: Demokrata
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.