Ezekben változtasson, ha közeleg a kamaszkor!
Sokan belefutnak a csapdába, hogy azt hiszik, ami kiválóan működött a korábbi években, az folytatható a gyerek tizenéves korában is. Holott, ahogy közeledik a kamaszkor felé a gyerek, a szülőnek is meg kell újulnia. Bizonyos dolgokban más szemlélet szükséges, vagy éppen nagyobb odafigyelés, tolerancia.
A régi humor nem mindig vicces
A humor csodákra képes, összekovácsol a gyerekkel, még akkor is, ha kamaszodik. Egészen addig, míg valaki másra, vagy a szülőre magára vonatkozik. A viccesnek szánt csipkelődő megjegyzésekre könnyen lesz undok grimasz, ajtócsapás a válasz. Miért? Mert a gyerek most még érzékenyebb, mint eddig, az önérzetére különösen, és lehet, hogy a szülő jóindulatúnak szánta a viccet, de ami eddig belefért, ma már nem megengedett.
Amikor élcelődünk valakin, egy kicsit fölénybe kerülünk hozzá képest (vagy legalábbis így érezzük). Általában ezt sem díjazzák a serdülők, ezért is olyan ingoványos terep a rájuk vonatkozó humor. Árgus szemekkel figyelik, eléggé komolyan veszi-e őket a szülő, mert ők már nem kis butuskák, hanem egyre inkább nők, férfiak. A csipkelődő észrevétel azt jelentheti számukra, még mindig gyerekként kezelik őket.
Már nem elfogadottak az egyoldalú szabályok
A tizenéves egyre inkább igényt tart rá, hogy az együttélés szabályait közösen alakítsák ki a családban. Ez a szülőknek is érdeke, mert sokkal nagyobb az esély, hogy betartja a gyerek azt a szabályt, amire ő is rábólintott, vagy akár az ő ötlete volt, mint amit anya, apa kinyilatkoztatott.
Persze, a gyerek ritkán áll elő azzal, hogy „szeretném, ha szabály lenne, hogy éjfélre haza kell érnem”. De ha a szülő felveti, javasoljon valamit a gyerek, szerinte mi lenne az ésszerű időpont, akkor lehet, hogy olyat mond, ami elfogadható. Ha nem, elkezdhetünk egyezkedni, de mindenképp jó, ha végül mindkét fél rábólint a tárgyalás végeredményére. Így kevésbé vonzó áthágni a szabályt, hiszen nem olyan jóleső azt megszegni, amit mi magunk javasoltunk. Azt is meg lehet beszélni, mi a következmény, ha nem tartja be a megállapodást.
A gyakorlatban ez úgy nézne ki, Piri megkérdezi, elmehet-e a szombat esti buliba, mire a szülő azt feleli, igen, ha sikerült egyeztetni a feltételeket. Ekkor ő is motivált lesz, hogy ésszerű javaslatokat tegyen.
Fontos a privát szféra
A privát szféra többet jelent, mint hogy nem megyünk be zuhanyzás közben, kopogunk az ajtaján belépés előtt, nem olvasunk bele a leveleibe. Azt is jelenti, hogy megadjuk az elvonulás lehetőségét, a privát időt és teret, mikor nem kell hallgatnia, hogy mi a véleményünk az iskolai előmeneteléről, sem azt, milyen érdekes újdonságok történtek a vidéki nagynéni életében. Azaz nem erőltetjük rá magunkat, elfogadjuk, hogy van egy külön világa, és nem feltétlenül érdekli minden, ami a szülőket igen, még akkor sem, ha azok közös családi ügyek.
Aztán azt is jelenti a privát szféra, hogy lehetnek titkai, és maga dönti el, mikor számol be róla, hogy jár valakivel, és nem a szülő lesz az, akivel megosztja az első csók hírét. Nehéz önmérsékletet gyakorolni, hogy a szülői jogokra hivatkozva erőltessük, azonnal mutassa be az új barátot, barátnőt. Ha egyébként semmi jel nem utal arra, hogy valami veszély fenyegetné, és valójában inkább csak a kíváncsiság hajt minket, próbáljuk megadni az időt a tininek, hogy ő avasson be, amikor elérkezettnek látja az időt.
Ami eddig jó volt, lehet, hogy már nem felel meg
Lehet, hogy eddig boldogan jött minden hétvégén kirándulni, hogy szeretett a szülőkkel és testvérekkel moziba járni, hogy odavolt, ha madártejjel várta anya. Most pedig bele sem kóstol, a közös programokat pedig erősen szelektálja. Ennek oka lehet, hogy egyszerűen más már jobban foglalkoztatja, például vonzóbb egy baráttal beszélgetni, mint a családi program. Lehet, hogy hangsúlyozni akarja a saját, változó identitását, például azt, hogy ő már nem olvad el holmi édességtől, mint egy kisgyerek.
De az is benne lehet, hogy néha muszáj nemet mondani, szembe helyezkedni a családi tervvel, mert így érzi, hogy el tud különülni, hogy már nincs gyerekszerepben, azaz így gyakorolja az autonómiáját. Nem érdemes ezen megsértődni, nem arról van szó, hogy a hálátlan kölyöknek már büdös, amit a szülők nyújtanak.
Tévútra vihet, ha valami bajt sejt a szülő amögött, hogy a gyerek egyszer csak sok mindenre másképp reagál, mint addig. Tizenéves korban sokaknál hirtelen köszönt be a változás, ami szülői szemmel ijesztő lehet, mert nehezebb kapcsolódni a gyerekhez, többször elutasító. De ez nem jelent bajt, csak azt, hogy kamaszodik, és jó, ha a szülő nyitott arra, hogy ezzel összhangban ő is változzon.
Cziglán Karolina pszichológus
(divany.hu)
