Rekordmennyiségű tanévkezdési adomány a Katolikus Karitásztól

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. augusztus 29. szombat

Eddig több mint 33 millió forint értékben mintegy 5350 diákot támogatott a Katolikus Karitász idei iskolakezdési programja keretében – tájékoztat a segélyszervezet.

Az augusztusban indult segélyprogram keretében Budapesten, vidéken és Kárpátalján is több száz kisdiák kapott már támogatást iskolatáska, taneszközök vagy utalvány formájában. A néhány nap múlva kezdődő tanév első heteiben is folytatódik az akció, hiszen még továbbra is sok gyermeknek hiányos a felszerelése.
A tanévkezdés minden évben nagy anyagi megterhelést jelent a kisgyermekes családoknak. Az iskolatáska, a tanszerek, a tornafelszerelés és egyéb szükséges eszközök, valamint a megfelelő ruházat beszerzése sokaknak komoly nehézséget jelent. A Katolikus Karitász idén több akciót is indított a rászorulók támogatására.
A szervezet országos központja a „Betűvető iskolakezdési program” keretében 20 millió forint összértékben 4000 gyermek számára nyújt tanévkezdési támogatást, egyenként 5000 Ft értékű utalványokkal. A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma segítségével valósul meg. Emellett kétszáz nehéz sorsú budapesti gyermeket 2 millió forint összértékben iskolatáskával és tanszercsomaggal segít a Karitász.
Szeptember 2-án 10 órakor a budapesti Németh László Általános Iskolában hatvan kisdiák kap iskolatáskát és utalványt.
A Katolikus Karitász egyházmegyei központjai több mint tízmillió forint értékben nyújtanak támogatást iskolatáskát, tolltartót, füzeteket és egyéb taneszközöket tartalmazó csomagok formájában. A helyi Karitász-szervezetek önkéntesei országszerte több mint 800 településen keresik fel a leginkább rászoruló családokat, és tanszerek mellett élelmiszercsomaggal is segítik őket, enyhítve ezzel az iskolakezdés terheit.
A katolikus segélyszervezet a határon túli magyar településeken is támogatást nyújt a diákoknak. Kárpátalján több mint 1,5 millió forint összértékű iskolatáska- és taneszközadománnyal segít a Karitász 150 nehéz anyagi körülmények között élő gyermeket.

Csatlakozzon ön is a Katolikus Karitász tanévkezdési programjához, hogy egyre több iskolásnak legyen öröm az iskolakezdés! Hívja 1356-os adományvonalunkat, így hívásonként 500 forinttal segíti a rászoruló gyermekeket.

Banki átutalással is támogathatja a Katolikus Karitász programját. Számlaszám: Raiffeisen Bank 12011148—00124534—00100008


Fotó: Katolikus Karitász

Magyar Kurír

You have no rights to post comments