Szerzetesek és laikusok – imával és tettekkel a menekültekért
Augusztus 10-én, hétfőn este a jezsuiták kezdeményezésére sok hívő, köztük szerzetesrendek, lelkiségi mozgalmak, plébániai közösségek tagjai közösen imádkoztak a világ békéjéért és azért, hogy megértsük, keresztény emberként mit gondoljunk, mit tegyünk a hazánkba érkező menekülthullám láttán.
Minden második hétfőn imádkoznak a menekültekért a budapesti Mária utcai Jézus Szíve-templomban. A kezdeményező jezsuita rend minden alkalommal más-más közösséget kér fel az imádság vezetésére, ez alkalommal a Szent Egyed közösség volt soron. A helyi karitász vállalta, hogy adományokat gyűjt, amelyeket aztán az összegyűlt hívek kivisznek a II. János Pál pápa téren táborozó menekültekhez. Augusztus 10-én az imádságot tanúságtétel és szentmise követte, majd közösen felkeresték az utcán élő menekülteket.
A templomot este hat óra körül lassan megtöltötték a hívek. A szociális testvérek a napokban káptalant tartanak Budapesten, közülük sokan részt vettek az imádságon és az azt követő szolgálaton. Többen ott voltak a vendéglátó jezsuiták közül, eljöttek a Jézus Kistestvérei női szerzetesközösség tagjai és több mozgalom, imacsoport, így a helyi karitász képviselői, a templomban működő Lélegzet csoport, a Cenacolo közösség, a Csücsop ifjúsági közösség néhány tagja.
A Szent Egyed közösséggel a békéért imádkoztak a hívek – azok a menekültek, akik országunkban és városainkban megjelentek, jórészt olyan helyekről érkeznek, ahol háború, erőszak, elnyomás uralkodik.
Szőke Péter, a Szent Egyed közösség magyarországi vezetője Tamás hitetlenségének történetét olvasta fel János evangéliumából. A történetben a feltámadt Úr így köszönti a tanítványokat: „Békesség!” – a háború a halál, a feltámadás a béke. Ám a tanítványok még félnek, zárva tartják az ajtókat. De együtt maradnak, összegyűlnek, és ez lehetővé teszi Jézusnak, hogy eljöjjön hozzájuk. Ehhez az evangéliumi helyzethez hasonlította Szőke Péter az imádság estéjét, amikor tanácstalanul, talán zárkózottan, félve az ismeretlentől, de együtt vannak a hívek, és a feltámadt Jézus eljön közéjük szavaival, az imádságot követő szentmisén pedig az Eucharisztiában is.
Gyakran a saját aggodalmaink vannak a középpontban, a feltámadt Jézus azonban nem törődik bele ebbe. Eljön, hogy ne mi legyünk a középpontban, hanem ő; ne a mi szavaink, érzéseink, tanácstalanságunk, hanem az ő szava, érzései, gondolatai, amelyek a Biblia lapjairól szólnak hozzánk. A feltámadás annyi, mint elmozdulni az egocentrikus vagy akár etnocentrikus világképtől afelé, ahol Krisztus és a szenvedők állnak a középpontban – hangsúlyozta.
Tamás apostol hisz a keresztben, amit látott, de nem hisz a feltámadásban, amit nem látott. „Mennyire hasonlítunk mi is rá! Mennyire kevéssé hisszük, hogy a háborút felválthatja a békesség, az igazságtalanságot az igazságosság, a keményszívűséget az irgalmasság! Mennyire nem hiszünk eléggé abban, hogy a világ megváltozhat. De ha a feltámadás lehetséges volt, akkor minden lehetséges! Ha a halál életre változhat, akkor minden megváltozhat!” – buzdította az összegyűlt híveket a Szent Egyed közösség vezetője. És hozzátette: Jézus odahívja Tamást, hogy érintse meg a sebeit – azok az országok, amelyekért imádkoznak ezen az estén, háborútól szenvednek, nyílt sebhelyként éktelenkednek a teremtett világ arcán. Ezek a sebhelyek véreznek. Belőlük áramlanak ki a menekültek. Ezekre a sebekre akarják az imádság olaját, vagyis szeretetüket önteni, amint az irgalmas szamaritánus olajat és bort öntött a rablók által félholtra vert ember sebeire.
Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítását idézte: „Olykor érezzük annak a kísértését, hogy olyan keresztények legyünk, akik óvatos távolságot tartanak az Úr sebeitől. Ám Jézus azt akarja, hogy érintsük meg az emberi nyomorúságot, érintsük meg mások szenvedő testét. Le kell mondanunk azon személyes és közösségi menedékek kereséséről, amelyek lehetővé teszik, hogy távol maradjunk az emberi dráma gócpontjától.” Az emberi dráma gócpontjai a háborúban szenvedő országok. Azok a pályaudvarok és terek, ahol olyan emberek vannak, akik ezekből az országokból jönnek, és sokszor látható és láthatatlan sebek hordozói – tette hozzá.
Boruljunk le ma este az Úr Jézus sebei előtt, amelyeket láthatunk a világ arcán és a menekültek testén, életén. Közeledjünk hozzájuk ezzel az alázattal és együttérzéssel, és biztosak lehetünk benne, hogy a megsebzett idegenek, jövevények között ott lesz a feltámadás is, tanúi leszünk a feltámadásnak, legalább annak, hogy szívünk elkezd feltámadni a hitetlenségből és a zárkózottságból – zárta beszédét Szőke Péter.
Ezt követően a hívek imádkoztak a háborúban szenvedő népekért, gyertyát gyújtottak minden egyes országért.
Az imádság után Horváth Árpád templomigazgató arra kérte Borbola Tamást, a Szent Egyed közösség tagját, tegyen tanúságot arról, hogyan került közel a szegényekhez. Tamás a hajléktanok barátja lett a közösségben, rendszeresen látogatja őket az utcákon. Megosztotta a hallgatósággal, hogy amikor meghívást kapott erre a szolgálatra, az első nehézség a közöny leküzdése volt számára, annak megértése, hogy neki is személyes felelőssége a szeretet átadása a szegényeknek. Ezt követően a félelmét kellett leküzdenie, kicsinek érezte magát, ahogyan a pályaudvarokon az óránként befutó vonatokkal érkező menekültek sokasága előtt is kicsinek érezhetjük magunkat. Nehéz elhinni, hogy tudunk tenni valamit, pedig pusztán a jelenlétünk visszaadja az elesettek emberi méltóságát. Végül hangsúlyozta, hogy a szegények szolgálatában nagyon fontos a hűség.
Mielőtt elindultak volna a II. János Pál pápa térre, a hívek részt vettek a szentmisén, amelyet Horváth Árpád templomigazgató mutatott be Forrai Tamás jezsuita tartományfőnök koncelebrálásával. Horváth Árpád a szentmise elején felhívta a figyelmet arra, hogy Szent Lőrinc diakónus ünnepe van, aki az egyház igazi kincseiként a szegényeket mutatta fel. Kérte, hogy az egybegyűltek helyezzék az oltár elé adományaikat a karitász által összeállított csomagokkal együtt, hiszen ebben benne van a hitvallásunk. Az evangélium felolvasását követően Isten áldását kérte az adományokra, és köszönetet mondott Istennek, amiért találkozhatunk Vele a rászoruló emberek tekintetében. 
A szentmise után a népes csapat elindult a II. János Pál pápa térre, ahol a menekültek táboroznak. A tágas, füves területen nagyon sok család, társaság telepedett le, csendben beszélgettek, a gyerekek játszottak. Egy-egy csoport mellett ültek már önkéntesek, de az újonnan érkezettek közül is mindenki hamar megtalálta azt a csoportot, ahol szívesen fogadták. A menekültek közül kevesen tudtak angolul, de még ha szavakkal nem is, gesztusokkal, mosollyal pillanatok alatt kialakult a kontaktus – szeretettel és hálával fogadták a közeledést. Amikor megkérdeztük a menekülteket segítő, immár legendás hírűvé vált doktornőt és barátait, hogy mire van a téren legnagyobb szükség, ők éppen azt válaszolták, amit Borbola Tamás a templomban említett: jelenlétre. 
A katolikus csoport jelenlétével szeretetet vitt azok közé, akik hónapok óta úton vannak, akikkel a viszontagságos út során gyakran valószínűleg keményen bántak; és nagy szeretetet kapott cserébe. Egy tíz év körüli kislány átkutatta a teret a Szent Egyed közösség egyik tagja után, aki előtte kirakós játékot játszott vele: egy kis kék fülbevalót szeretett volna neki ajándékozni, mert éppen olyan színű volt, mint a lány táskája. Egy afgán édesanya közös nyelv híján, bizalma jeléül a tizenöt napos, Szerbiában született kisbabáját adta valaki kezébe, hogy ringathassa egy kicsit.
Egy Kobanéból, az Iszlám Állam által hónapokon át ostromlott városból érkezett kurd családban a kisfiú beteg volt – a mellettük letelepedő csoport tagjai elővették a gitárt, énekeltek a hároméves gyermeknek, ő is megpengethette a hangszert, lánytestvére elénekelt egy szír dalocskát, az apuka pedig megmutatta a telefonján, hogy ő is játszott otthon egy keleti pengetős hangszeren. A doktornő megvizsgálta a gyereket, receptet írt fel torokgyulladásra, gyógyszerét még aznap este kiváltotta és elvitte neki a csoport két tagja. A Jézus Kistestvérei közösség egyik tagja egy születésnapját ünneplő fiúval találkozott, aki elmondta neki, milyen kedvesek velük a magyarok. Egy afgán kislány arra kérte látogatóit, rajzoljanak neki valamit – a rajz fontos kommunikációs eszköz a kisgyerekekkel, szívesen alkotnak maguk is.
A jezsuita rend minden második hétfőn tart imaalkalmat a menekültekért Budapesten, a Mária utcai Jézus Szíve-templomban. Legközelebb augusztus 24-én este 6-tól, szeptember 7-én pedig délután 5-től várják mindazokat, akik szeretnének együtt imádkozni erre a szándékra. Az imádság után be lehet kapcsolódni a szolgálatba is a pályaudvarokon.
Fotó: Merényi Zita
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
