Templomot építettek maguknak Calais-ban a menekültek

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. augusztus 05. szerda

A franciaországi calais-i menekülttábor barakkjai két méternél alacsonyabbak, csak lehajolva lehet mozogni bennük. Ebben a kísértetvárosban július vége óta torony magasodik, kereszttel a tetején – tájékoztat az olasz püspöki konferencia hírcsatornája, a TV2000 és az Il Giornale olasz napilap.

Több ezer menekült él az immár hírhedtté vált calais-i dzsungelben a legnagyobb nyomorban, olyan körülmények között, amelyek a legalapvetőbb higiéniai feltételeknek sem felelnek meg. Vannak köztük keresztények is, főként Eritreából és más afrikai országokból, akik szükségét érezték annak, hogy legyen egy hely, ahol imádkozhatnak. A muzulmán hívek is építettek maguknak mecsetet.

Az Il Giornale olasz napilap munkatársa ellátogatott a táborban élő keresztényekhez. David, egy fiatal eritreai édesapa fogadta, aki elmondta neki, hogy a tábor keresztény lakói összefogtak, a rendelkezésre álló alapanyagokból, deszkákból, furnérlemezből, kartonból építették meg templomukat. A fény a falakon lévő réseken át jut be az épületbe.

A lábbelit levetve, a szőnyegeken lépdelve lehet bemenni az alkalmi templomba. Hátsó részében, a függöny mögött áll az egyszerű oltár, szentképekkel telerakva. Egy kis műanyag széken is ikonok sorakoznak, Szűz Mária, a Szent Család képei, alattuk gyertyák. Az oltár mélyén egyszerű fakereszt áll.

David elmondta, hogy a templomot minden keresztény felekezet használja: katolikusok, ortodoxok, protestánsok, koptok. Minden vasárnap összegyűlnek, közösen olvassák a Bibliát. Papjuk nincs, az beszél, aki a leginkább járatos a Szentírásban. „Örülök, mert itt nyíltan megvallhatom a hitemet. Líbiában úgy kellett tennünk, mintha muzulmánok lennénk – ha nem így teszünk, levágják a fejünket” – mondja. Majd hozzáteszi: „Itt senki nem üldöz minket, de úgy élünk, mint az állatok… Miért nem tesz értünk semmit Európa?”

Fotó: IlGiornale.it, Dailymail.co.uk

Magyar Kurír
(tzs)

You have no rights to post comments