Fájdalmas gondolatok a Menekültek Világnapjára
Az alábbiakban Vértesaljai László SJ, a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőség főszerkesztőjének jegyzetét adjuk közre.
2000. december 4-én az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése az 55/76-os határozatával a menekültek világnapjává nevezte ki június 20-át, amit 2001. június 20-tól kezdve minden évben megünnepelnek. Így kerül sor ennek megünneplésére az idén 2015. június 20-án, szombaton.
Fájdalmas ünnep. Nagypéntek, vagy Karácsony ki tudja hányadik napja, amikor a Szent Család, a keresztény hagyomány szerint menekülni kényszerült és egészen megdöbbentő módon ott talált menedéket, ahonnét az ősatyák kijöttek a fogságból. Egyiptom, a szolgaság háza, mely egykor befogadta Jákob ősatyát 12 fiával és egész háza-népével együtt.
Az „idők teljességében” élet-halál kérdése volt annak a másik Józsefnek, az „igaznak” is a helyzete, és hogy mentse feleségét, Máriát gyermekével együtt, elmenekült velük. Földönfutók lettek. Kiszolgáltatva mások jóindulatának. Pedig az egyiptomi emlékezet biztosan nem áldott emlékét őrizte annak a bizonyos ősi exodusnak, amikor mindent vittek. Ennek ellenére, mégis otthont találtak benne. A fáraók Egyiptoma akkor befogadta a Szent Családot.
A názáreti Jézus önmagát jövevénynek tartja: „A rókának odúja van, az ég madarának fészke, de az emberfiának nincs hová lehajtsa a fejét” (Mt 8,20 Lk 9,58). Holttestét is idegen szálláshelyre teszik, egy önkéntes főtanácstag sírjába. Onnan föltámadva lép át a tanítványok félelemtől bezárkózott és elreteszelt utolsó vacsorai termébe. Belép a zárt ajtón, a falon keresztül. Innét lép tovább Jeruzsálem perifériájára, Emmauszba, ahol két korábbi tanítványa idegennek nézi: „Te vagy az egyetlen idegen…” (paroikeisz görögül, peregrinus latinul, vagyis vándor, zarándok, útonlevő, migráns) – mondják neki. Századokkal később Ferenc nevű követője Assisiből, aztán egy Ignác nevű baszk férfi gyalog bejárják az akkori Európát és a Szentföldet, koldulva, földön hálva. Már az apostoli atyák „Diognétoszhoz írt levele” ezt a szellemiséget tükrözi: „saját hazájukban - a földkerekségen - laknak, de mégis jövevényekként…”.
Róma püspöke, Ferenc, maga is migránsok gyermeke. Szülei 1929-ben emigráltak az Újhazába és Buenos Airesben földet, hazát, otthont találtak. Hát persze, hogy fogékony az elvándorolni kényszerülőkre, mert az ő ivadékuk. Pápaként az első útja a lampedusai migránsok közé vitte őt, kezében virágokkal, azt szórta a mérhetetlen hullámsírra. Aztán a szárdok szigetén keresi fel azokat, kiknek ősei átmigráltak a La Plata folyó torkolatához, hogy ott a Jőlevegőjű Várost, Buenos Airest megalapítsák...
Hirtelen a sor végére kanyarodok. Most szombaton, amikor az olasz cserkészet 70 ezer tagját köszöntötte a Szent Péter téren, így szólt hozzájuk: „Ajánlom nektek a párbeszéd képességét. Hidat építsetek, hidat építsetek ebben a társdalomban, ahol szokásban van falakat építeni. Kérlek benneteket, hidakat építsetek, párbeszéddel hidakat!”.
És eljött a szerdai nap, amikor a szokásos általános kihallgatáson épp a Menekültek mai Világnapjára utalt. Így szólt Ferenc pápa: „Most szombaton lesz a Menekültek Világnapja, az ENSZ támogatásával. Imádkozzunk azokért a testvérekért, akik menedéket keresnek távol hazájuktól, hogy olyan otthont találjanak, ahol félelem nélkül élhetnek, mert ott tiszteletben tartják a méltóságukat. Bátorítom mindazok munkáját, akik segítik őket és kívánom, hogy a nemzetközi közösség egyetértésben és hatékonyan cselekedjék a kényszer-migrálás okainak a megelőzésében”. Végül hozzáfűzte a pápa: „Mindenkit arra szólítok fel, hogy kérjen bocsánatot azokért a személyekért és intézményekért, akik bezárják az ajtót az emberek előtt, akik (befogadó) családot és oltalmat keresnek”.
Az olasz-francia határon a francia rendőrség pár nap óta visszaküldi olasz földre a migránsokat. A tengerpart szikláin hálnak messzi földről útra keltek, köztük anyák a kicsinyeikkel, feketék, sárgák, fehérek és mindféle vallásúak. A föld népe. Miként Ásotthalom környékén, egyelőre még fal nélkül.
Olasz férfi és női szerzeteskolostorok pénteken napvilágot látott közös közleménye említi, hogy Ferenc pápa két évvel ezelőtti felhívása nyomán számos kolostor – Palermótól Triesztig megnyitotta a kapuját és otthont ad a földönfutóknak. Hajléktalan barátaimra gondolok, Ferire és Tibire, akik két-két éven át velünk laktak a jezsuiták Mária utcai rendházában. Eszmélek, hát nekem kell ezt magyarázni, Európa kétezer éves örökségével a szívemben? Hát hogyan nézek Szent István királyunk szemébe, akinek szívéből – még ha később is írták – kivirágozott ez a gondolat: „Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad…”.
Egyszer majd mindannyiunknak számot kell adni Isten színe előtt. Meglepő módon kevés kérdés hangzik el. De a Máté evangélium 25. fejezetének hat kérdésére mindenkinek válaszolnia kell, köztük erre is: „Vándor voltam és befogadtatok?” (Mt 25,35). Befogadtatok? Az eredeti görög szöveg egyenesen így kérdez: „Xenosz, idegen voltam és befogadtatok?”.
Vértesaljai László
jezsuita szerzetes
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Hozzászólások
Megvan a felső határa annak, amennyi növekedést még szeretettel, jósággal integrálni lehet” – mondja a ferences szerzetes. Arra a kérdésre, hogy nem kell-e félteni a kereszténységet a mostani népvándorlástól , viszontkérdésse l válaszol: "Hogy külföldről, Afrikából, Ázsiából rombolnák le a keresztény kultúrát? A történelem során mindig a belső bűnök bomlasztották szét a kultúrákat. Európát az itt élő megkeresztelt, de kapzsi, hitetlen, önző emberektől féltem."
Igyekszem szeretni az embert, Isten szép akaratát, és a saját életemet is kívánom. Ezt várom el embertársaimtól is, szeresse az embert, Isten szép akaratát és kívánja a saját életét.
A lakatlan házba költözést megtapasztaltuk nem oly rég. Hitvány emlékű KMP és később MSZP kiügyesedték, hogy megüresedjenek némely házak, ahová megbízható embereik beköltözhettek.
Miért fogadnám szívesen kalandvágyó embertársaimat, amikor kis hazánk polgárairól sem tudunk gondoskodni?
Nem mutogatok az aluljárók állandó vendégeire, sem a hajléktalan szállók ügyfeleire.
Azokra a szakmunkásokra mutatok, akik minimálbért kapnak és vallanak be évente az adóhivatal felé.
Közlöm Önnel, hogy nem lehet megélni a minimálbérből.
Amíg vannak ilyen bevallások, és ezekhez igazodó nyugdíjak, addig nem fogadhatok újabb terhet nyomorult nemzetünk mindennapjaira.
Szeretném, ha a szeretetünket és anyagi teherbírásunkat az összeeszkábált adósságállomány csökkentésére fordítanánk, és amikor úrrá leszünk a közelmúlt csapásain, és szívesen segítünk a szomszédainknak is hazaterelgetni a kacsáit, nyugodtan fogadhatjuk azokat, akik saját erejükből nem tudnak gazdagodni, könnyebbedni. Addig nyugodtan segíthetünk mindazoknak, akik itt élnek a közelünkben, és nem tudják, mi a kiút szorult helyzetükből.
[off]
A jelenlegi helyzet egy kijózanító pofonként, egy jelzésként is értelmezhető lenne. Akik a keresztény világban születtek (amit nem az itt élők döntöttek el, születhettek volna ők is bármely pontjára a világnak), sokan közülük is elkényelmesedte k, saját kényelmi szempontjaik, világi érdekeik szerint hoztak és hoznak döntéseket, sokszor nem törődve sok más szemponttal.
Ami a világunkban történik rossz, arról nem mindenről tehet a keresztény világ, keresztény nemzetek, azok tagjai, de van amiben szerepük volt, sok minden jó mellett sok minden rosszban is élen jártak. Látható, nem tehetünk úgy, mintha a keresztény világunk egy mindentől megóvott kis sziget lenne a világ tengerén. Nem a paradicsomban élünk, ahogyan mi sem vagyunk Istenek. A földön egy nagy család vagyunk, ahol felelősek vagyunk egymásért, ahol nem tehetünk úgy, mintha külön, egymástól elszeparált világokban élnénk életünket.
Ferenc pápa azt mondta egy üzenetében (már a környezeti változások irányába is kitekintve - az emberiség által kifosztva a természeti erőforrásokat, átgázolva a természeti értékeken is), a Föld, az otthonunk, egyre inkább egy hatalmas szemétdombhoz kezd hasonlítani. Valóban, s az nem magától vált ilyenné. Azt is megjegyezte egy nyilatkozatában , a végítéletre vonatkozó jóslatokat nem lehet többé iróniával kezelni.
Ahhoz, hogy világunkat mind helyesebb irányba tudjuk segíteni, ahhoz magunkban is rendet kell raknunk, itt nyugaton és itt Magyarországon is. Nem véletlenül mondta azt Teréz anya, nem kell mindenkinek missziót vállalnia messze hazájától, maga a nyugat (ezt kiegészíteném azzal, maga a keresztény világ) is egy missziós terület. S itt nagyobb a keresztény felelőssége ma és nagyobb szükség van a hiteles (életében első helyre Istent helyező és nem más érdekeket priorizáló, nem a külsőségekre összpontosító, Jézus tanításait nem csak felolvasó, hanem meg is élő) keresztényekre, mint valaha, piciben és nagyban egyaránt.
Péter vízen járt, Jézusba vetett hitének következményeké nt,
Teréz anya indíttatást kapott és hite mentén elindult a bizonytalanságb a, a semmiből várat épített, ennek következtében 5000 nővér szolgál a rendházakban,
Jézus 5 kenyérrel és 2 hallal rendelkezett és mégsem maradt éhes a több ezres tömeg,
Önmagában az ember ezen utakon kevés lett volna, az ember viszont döntött, hitt, ráhagyatkozott, ezzel hidat épített s a gondoskodó Isten megnyilvánult.
A jelenben mit kér a keresztényektől Isten, milyen lépésekkel szolgálhatnák a világosságot, hogyan mutathatnák be másoknak Krisztust? Jézus mit tenne ezen helyzetben?
A szavak tettek nélkül semmit sem érnek, ha emberi sorsokról van szó.
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.