A teremtésvédelmi enciklika imái

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. június 20. szombat

Ferenc pápa június 18-án közzétett Laudato si' kezdetű teremtésvédelmi enciklikája két imádságot is tartalmaz. Vértesaljai László jezsuita szerzetes, a Vatikáni Rádió magyar adásának főszerkesztője – nem hivatalos – fordítását közöljük.

Imádság a Földünkért

Magasságbeli Úr,
aki jelen vagy a világmindenségben
és a legkisebb teremtményedben,
Aki körülveszed gyengédségeddel
mindazt, ami létezik,
öntsd belénk szereteted erejét,
hogy gondjainkba vegyük
az életet és a szépséget.
Tölts el békéddel,
hogy fivérként és nővérként éljünk,
anélkül, hogy ártanánk bárkinek is.
Szegények Atyja,
segíts minket megmenteni az elhagyottakat
és az elfeledetteket itt a földön,
akik oly értékesek a szemeidnek.
Gyógyítsd életünket,
hogy védelmezzük ezt a földet,
és ne raboljuk ki,
hogy szépséget vessünk,
ne pedig nyugtalanságot és rombolást.
Érintsd meg azok szívét,
akik csak előnyöket keresnek, 
a szegények és a föld kárára.
Taníts, hogy felfedezzük minden dolog értékét
és csodálkozással tudjuk
felismerni, hogy
mélységesen egyek vagyunk
minden teremtményeddel
a végtelen világosság felé vezető utunkon.
Köszönjük, hogy mindennap velünk vagy,
tarts meg minket kérünk mindennap,
támogass bennünket harcainkban
az igazságosságért, szeretetért és békéért.

* * *

Keresztény ima együtt a teremtett világgal

Téged dicsérünk, Atyánk, minden teremtménnyel együtt,
akik hatalmas kezedből kerültek ki.
A tieid ők, telve a jelenléteddel és
gyengédségeddel.
Áldott légy!
Isten Fia, Jézus,
Te teremtettél minden dolgot.
Testet öltöttél Mária anyai ölében
És ennek a földnek része lettél,
Emberi szemekkel szemlélve ezt a világot.
Ma is benne élsz minden teremtményedben
A föltámadott dicsőségével.
Áldott légy!
Szentlélek, aki a világosságoddal
az Atya szeretete felé irányítod ezt a világot,
a teremtés vajúdó hangjával kísérve őket,
hiszen te a szívünkben élsz,
a jóra ösztönözve bennünket.
Áldott légy!
Úristen, Egy és Hármas,
Végtelen szeretet csodálatos közössége,
taníts bennünket téged szemlélni
a világmindenség szépségében,
ahol minden rólad beszél.
Ébreszd fel dicséretünket és hálánkat
minden egyes teremtményedért.
Adj kegyelmet, megérezni, hogy bensőleg egyek
vagyunk mindazzal, ami létezik.
Szeretet Istene, mutasd meg a helyünket
ebben a világban
mint szereteted eszközeit
e föld minden lénye iránt,
hiszen Te egyetlenegyről sem feledkezel meg.
Világítsd meg a pénz és a hatalom urait,
hogy ne essenek a részvétlenség bűnébe,
szeressék a köz javát, karolják fel a betegeket
és gondozzák ezt a világot, ahol lakunk.
A szegények és a föld együtt kiáltják:
Urunk, vonj magadhoz hatalmaddal és világosságoddal,
hogy védelmezzünk minden életet,
hogy egy jobb jövőt készítsünk,
azért, hogy jöjjön el a te Országod,
az igazságosság, a béke és a szépség Országa!
Áldott légy!
Ámen!


Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Spiritualecology.org

Magyar Kurír

You have no rights to post comments