A statisztika leleplezi a riogatókat!

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. március 20. péntek

Hetekig azzal riogattak minket, hogy a vasárnapi pihenőnap miatt mennyi dolgozót fognak elbocsátani a boltokból - aztán tessék: "Zárva tartás meg egyéb változások ide vagy oda, a kiskereskedelemben még mindig lehet állást találni, sőt a szektorra inkább a munkaerő-hiány a jellemző – írja a Napi Gazdaság. A lap a Workania.hu álláskereső portál adataira hivatkozva azt írja, hogy februárban jóval több dolgozót kerestek a kisker cégek, mint az előző években, tavaly februárhoz képest például megduplázódott az álláshirdetések száma.

Januárban még a Workania hirdetéseinek 12 százalékát tették ki a kereskedelmi állások, februárban pedig ez 33 százalékra nőtt. Leginkább raktárosból kerestek többet az idén, de az eladó, árufeltöltő és futár állásokból is több volt. A pékeknek viszont kevesebb ajánlat jutott, mint tavaly.
(index.hu)

Újra csak leírom: ebben a felfordult világban a szakszervezetek - tisztelet az egy kivételnek - azért kiabálnak, hogy az embereket még jobban kizsákmányolják és vasárnap is dolgozniuk kelljen. A kényelemre, lustaságra és önzésre szoktatott emberek pedig a politikai tőkéjüket gyűjtögető pártokkal együtt háborognak, miért kell nekik egy nappal előre gondolkodni, miért is kell nekik szombaton - skandallum! - két napra vásárolni! Az agyonhajszolt, tíz órákat a pénztárak ketrecében töltő, még mosdóba is alig kiengedett dolgozókkal meg ki törődik?

Hála Istennek a vasárnapi boltzárért! - szerk. 

Hozzászólások   

-1 #1 Keresztelő 2015-03-23 13:18
No azért megemlíthetjük a kormányzat reánk nehezedő terrorját is.
Mi ugyanis már nem mehetünk vasárnaponként a nagy áruházba.
Erősen korlátozták a világpolgári jogainkat.
Szeretnék hálát adni az ifjúsági tanintézetek drogoktól való megfosztásáért is.
Később pedig a mindenféle felsőiskolák általános szórakoztató funkcióktól való megfosztatásáér t is... szeretnék hálát adni.

You have no rights to post comments