Ne hagyjuk ott az út szélén az Istent!
Budapesten, a jezsuiták által fenntartott Párbeszéd Házában havonta tartanak megbeszélést a Cigánypasztorációs Műhely keretében. Március 4-én két szerzetesközösség képviselői, valamint a budapesti Tömő utcai Béke Királynéja-plébánia tagjai mutatták be tevékenységüket.
A műhely Hofher József jezsuita kezdeményezésére indult évekkel ezelőtt azzal a céllal, hogy az egyházban a cigányokat támogató kezdeményezések egymásra találjanak. Hónapról hónapra összegyűlnek itt különféle karitatív szervezetek, civil mozgalmak, egyházi közösségek, szerzetesközösségek tagjai, szociális munkások, papok, lelkészek, akik keresik az utat, hogyan tehetnének valamit cigány testvéreikért.
Szabóné Kármán Judit romológus köszöntötte a műhely résztvevőit, majd Illyés Gabriella Márta nővér, a Szent Ferenc Kisnővérei szerzetesközösség tagja vette át a szót. Márta nővér bükkszentkereszti rendházukból Arlóra jár át a cigány emberek közé. Munkatársai segítségével működtetnek a faluban családi napközit, segítenek a gyerekeknek a tanulásban, felnőtteket oktatnak, tankertet művelnek, gyógynövényeket gyűjtenek, szárítanak, csomagolnak, segítik a háztáji önellátást, biobrikettet gyártanak.
Hangsúlyozta, hogy amikor a megtért fiatalokkal elkezdték együtt keresni Isten akaratát, nem az volt a fontos, hogy ők cigányok. Velük együtt, testvérként találtak rá Istenre. Hogy miért éppen ott, miért éppen a cigány emberek között végez pasztorációt? „Ha egy faluban, városban vagy bárhol élünk, akkor ott testvérei vagyunk egymásnak. Engem pedig vonz, akit kiszorítanak, akit a peremre küldenek, akinek más a startvonal, aki máshonnan indul” – vallotta Illyés Gabriella Márta nővér.
Tevékenységét három ellentétpárban foglalta össze:
Szép–csúnya: ez a fogalompár jellemezte küldetése kezdetét. Szomolyán egy napon az elöljárója szólt neki, hogy a málnát kóstolgató gyerekeket küldje el a kertből. Sikerült, kívül kerültek a kerítésen, de ő úgy érezte, hogy akkor, ott szép ruhában csúnyán viselkedett. A kis piszkos gyerekek pedig szépen kimentek. Megfogalmazódott benne: a külsőből ítélni nem szép dolog, le kell bontania az előítéleteit, testvérként kell bánnia mindenkivel.
A semmi–valami ellentétpár jegyében telt aztán a munka. Szent Pált idézte, aki azt mondta, Isten a semminek látszókat választotta, hogy változtasson a dolgokon. Megerősödött benne, hogy az Isten szemével kell nézni. El kellett fogadnia, hogy a helyi hívek rossz szemmel nézték tevékenységét. Bűnbaknak tekintették a cigányokat, és azokat is, akik velük foglalkoznak. Meg kellett tanulnia elfogadnia, hogy mások semminek tartsák azt, amit az Isten talán valaminek tart.
Egy ideje az igaz–hamis ellentétpár jegyében folytatja a missziót. Továbbra is sokszor kerül a bűnbak szerepébe, miközben az evangélium szele fúj körülötte. Sokan viszonyulnak ellenségesen a missziójukhoz, de sokan vannak azok is, akik támogatják.
Kállai Ernő, az arlói Elfogadlak Alapítvány cigány származású munkatársa – aki pedagógusasszisztensként dolgozik az alapítványnál – elmondta, nagy álma valósult meg azzal, hogy gyerekekkel foglalkozhat. A gyerekek vágynak a szeretetre, bizalomra, ő pedig örömmel adja nekik.
A Szent Ferenc Kisnővérei szerzetesközösség után egy olyan budapesti plébánia mutatkozott be, ahol két közösségben is végeznek cigánypasztorációt. A Tömő utcai Béke Királynéja-plébánián Teréz anya nővérei (a Szeretet Misszionáriusai) és az Új Jeruzsálem közösség tagjai is aktívan végzik a szolgálatot – mondta el Roska Péter plébános.
Teréz anya nővérei nevében Schaffler Ágnes önkéntes munkatárs mutatta be a szolgálatot. A Szeretet Misszionáriusai szállást biztosítanak beteg, hajléktalan embereknek, tisztálkodási lehetőséget nyújtanak, bibliaórákat tartanak, hittanórákat szerveznek különböző korcsoportok számára. Szombaton és a vasárnapi mise után ebédet adnak a szegényeknek. Lelkigyakorlatokat tartanak, amelyeken 50–70 idősebb hajléktalan szokott részt venni. Nyaralás nem jut osztályrészül a szegényeknek, ezért az önkéntes segítők bevonásával 2011 óta nyári családos táborokat szerveznek, körülbelül hetven fő részére: katartikus élményt jelent a résztvevőknek, akik nem szoktak hozzá ahhoz, hogy valaki érdeklődik irántuk. Éppen ezért nagyon fontos az önkéntes segítők jelenléte: foglalkoznak a gyerekekkel, programokat szerveznek, és személyes beszélgetéseket folytatnak. Teréz anya nővérei folyamatosan várják az önkénteseket, akikre nagy szükség van a szolgálat különféle területein.
Személyes tanúságtételével tette kézzel foghatóvá a Szeretet Misszionáriusai szolgálatának értékét Szőke Ádám, 29 éves fiatalember. Elmesélte, hogy fiatalon elkezdett egyre keményebb drogokat fogyasztani, nyolc évig kokainfüggő volt, elveszítette családját, barátait, végül hajléktalan lett. Akkor valaki a Horváth Mihály téri templomba irányította, hogy ott kérjen ételt és segítséget: befogadták, és a beszélgetések, a bizalom, a megbecsülés hatására elkezdett változni az élete. Három évet töltött a szenvedélybetegekkel foglalkozó olasz Cenacolo közösségben, hazatérését követően pedig munkát kapott egy kórházban, és segíti Teréz anya nővéreinek szolgálatát. Az imádság, a béke, a szeretet, a barátság helye lett számára a közösség.
A Tömő utcai plébánián működő, Új Jeruzsálem karizmatikus közösség imacsoportjának vezetője, Berki Géza szintén arról tett tanúságot, hogyan változtatta meg életét a Jézusba vetett hit. A cigány származású fiatal férfi tizenöt évesen hagyta el ózdi otthonát, és testvérével együtt egy kemény világba került Budapesten, drogdílerek, behajtók közé. Feleséget keresett magának, hogy kikerülhessen ebből a körből, gyermeke született, munkába állt, de nem tudta megőrizni ezt a boldog, biztonságos életet, füvezni, dílerkedni kezdett. Amikor már szinte mindent elveszített, egy Alpha kurzus során találkozott az Új Jeruzsálem közösséggel. Nagy szeretettel és törődéssel fogadták, megváltozott az élete, és vele együtt az egész „nagycsalád” élete is: többen rendezték a házasságukat, egyszerre tartottak négy esküvőt és tíz keresztelőt a Horváth Mihály téri templomban. A családból kialakult egy kis közösség, az Ige közössége: Roska Péter plébániáján sok szegény ember vesz részt az imaalkalmakon.
Hofher József, a műhely jezsuita házigazdája végül arról faggatta Roska Pétert, mi vonzotta papként a szegények felé. A Tömő utcai templom plébánosa elmondta, nagyon fontos szem előtt tartani, hogy a kereszténység a megtestesülés titka. Az Isten ember lett, hajléktalanként született, kisgyerekként menekült volt, galileai zsidóként lenézték Jeruzsálemben, vándorprédikátor volt, köztörvényesként ítélték el. Őt látjuk a szegényekben. Fontos felfedezni a kereszténységnek azt a távlatát, hogy egyek vagyunk, mindannyiunkban ott van az Isten.
Fel kell fedeznünk őt a szegényekben. Elmesélte ennek kapcsán egy kis cigány gyerek történetét, akinek a hittanórán azt az evangéliumi részt tanították, hogy „éhes voltam, és ennem adtatok, szomjas voltam...” Azon a héten a gyerek stoppolt az út szélén, a pap nem vette észre, elment mellette, aztán a következő hittanórán a fiú figyelmeztette: „Figyelj, te pap, csütörtökön otthagytad az út szélén az Istent!”
„A hit olyan, mint egy tengerjáró hajó, amivel egy öbölben navigálunk. Isten létezik, Jézus él, és ha valóban rábízzuk életünket, csodákat tapasztalunk meg. Csodák akkor történnek, ha kimegyünk a tengerre. Egy ilyen tenger a Tömő utcai közösség” – zárta gondolatait Roska Péter.
Fotó: Merényi Zita
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
