Végre egy szakszervezet, ami támogatja a vasárnapi zárást
A Munkástanácsok évek óta támogatja a vasárnapi munkavégzés, így az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozását is. Eközben egy magyar pláza üzemeltetésében érdekelt nagyvállalkozó érdekképviselete és a Liga Szakszervezetek aláírásgyűjtésbe kezd a vasárnapi nyitva tartás és munkavégzés érdekében. De valójában ki lenne a nyertese és ki a vesztese a boltzárnak?
A Munkástanácsok évek óta támogatja a vasárnapi munkavégzés, így az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozását is. A sok vitát kiváltó törvényi szabályozás körül még dúl a vita a szabályozásban érintettek között.
A korlátozásban érintettek szempontjából – a jelenleg hangadó vélemények alapján – úgy tűnik, hogy mindenki vesztessé vált a munkavégzés vasárnapi korlátozása miatt. E nézetek szerint a legnagyobb vesztes a vásárló, de vesztessé válik a nemzetközi és a hazai befektetők köre: a plázatulajdonosok és a nemzetközi nagy üzletláncok tulajdonosai. De vesztessé válnak a munkavállalók is, akik a vasárnapi üzletbezárások miatt elveszítik a munkájukat, és nem jutnak vasárnapi pótlékaikhoz. (Hozzá kell tenni, hogy sok esetben most sem kapják meg, hiába jogosultak rá.)
Véleményünk szerint előreláthatóan csak egy érintett kör fog bizonyosan rövid távú, átmeneti veszteséget elszenvedni: a plázák és a nagy nemzetközi áruházak tulajdonosai. Ennek oka pedig az, hogy ez a kör ezentúl nem tudja majd vasárnap is kifosztani az alapvető emberi jogait kényszerűségből feladó, neki éhbérért munkát végző munkavállalók tömegét. A vasárnapi boltbezárások miatt munkáját elvesztő munkavállalók rövid távon szintén vesztesei lehetnek a változásoknak, de csak rövid távon, mert nyilvánvalóan elfogadhatatlan az az érvelés, hogy tízezreknek azért kell vasárnap is dolgozniuk ma Magyarországon, mert nem élnek meg az öt munkanap alatt megszerezhető jövedelmükből. E logika szerint a gyermekmunkát sem lett volna szabad fölszámolni, mivel az a gyermek, aki nem végezhet munkát, nem tud szert tenni a megélhetését biztosító jövedelemre.
A munkavégzésnek, a munkaidő beosztásának vannak jogi és társadalmi feltételei. Vitathatatlan, hogy egy kialakult rossz rendszernek a talpára állítása és egy normális rendszer újraszervezése okozhat zavarokat. Így a veszteséget elszenvedő munkavállalók kompenzálásáról a kormánynak gondoskodnia kell. Amennyiben csak a pillanatnyi folyamatokat vizsgáljuk, és nem foglalkozunk olyan kérdésekkel, hogy társadalmilag mibe kerül a vasárnapi munkavégzés, akkor a nagymértékű munkahelyvesztéssel való riogatás közepette nem látjuk meg a tágabb összefüggéseket. Leginkább arra, hogy emberek tömegeinek magánéletét zilálja szét a vasárnapi és ünnepnapi munkavégzés, akik nem lehetnek családjukkal, és hogy gyermekek nőnek fel anyjuk hiányát elszenvedve (a női foglalkoztatottak ötvenegy százaléka tizenöt és a harminckilenc év közötti, kisgyermekes). A magyar munkavállalók nyomorszintű megélhetésük biztosítása érdekében nem törődhetnek egészségi állapotukkal; fizikai, de még inkább pszichikai és mentális túlterheltségükkel. Mindennek a következményeit pedig nem számolja ki senki sem azok közül, akik most krokodilkönnyeket hullatnak az elbocsátani szándékozott munkavállalókért. Ugyanakkor ezek az aggodalmaskodók nem szívesen vesznek részt a közterhek viselésében; a kreatív könyvelések és az állam által hosszú időn keresztül biztosított adókedvezmények révén jelentős profitot visznek ki az országból, amit aztán még tovább növelnek a vasárnap is dolgozó alkalmazottaiknak ki nem fizetett bérekből és pótlékokból.
Ezt a profitot növelték még tovább azon vásárlók milliói, akikkel a Nyugat-Európában eladhatatlan szemétnek számító olcsó áruk tömegét vásároltatták fel, és akikről azt állítják, hogy ezt az árut igénylik. Igen, ezt igénylik, mert a befektetők által fizetett bérekből a családok tízezreinek nem futja jobb minőségű, itthon megtermelt és az embereknek munkát adó termékekre. Azt sem vizsgálta senki e szereplők közül, hogy az e termékek rendszeres fogyasztása következtében kialakuló betegségek milyen terheket rónak a társadalomra. Itt abbahagyom a felsorolást, mert szeretném elkerülni a multigyalázás vádját.
A témáról zajló vitából kitűnik, hogy a társadalom elfogadni látszik a fennálló viszonyokat. Ennek legfőbb oka, hogy az elmúlt két évtizedben meghatározó, nemzetközi befektetői tulajdonban lévő és a közvéleményt formáló médiumok nagyon sokat tettek a mostanra kialakult vásárlói és társadalmi érték- és szokásrend megteremtése és fenntartása érdekében. Mára már tömegek gondolják természetesnek, hogy a pusztán vásárlói érdekből történő vasárnapi korlátozatlan vásárlás lehetősége vagy a kereskedők gazdasági érdeke ugyanolyan súlyú alapjog, mint az egészséghez, a családi élet és a házasság védelméhez, a magánélethez, a szabad vallásgyakorláshoz és az egyesüléshez való jog, és nem tudnak róla, vagy nem érdekli őket, hogy ez a másfél évtized alatt kialakult szokás mibe kerül, és ennek költséget ki viseli.
A magyar társadalomnak a közélet iránt fogékony része érett a kérdés szélesebb társadalmi dimenziókban történő megítélésére, ugyanakkor nem mindegy, hogy egy népszavazáson milyen érdekek mentén megfogalmazott kérdésekre kérik a válaszát. A kérdéseket úgy is meg lehet fogalmazni, hogy azok látszólag a válaszadók érdekét szolgáló többségi igent eredményezzék, miközben valójában a kérdéseket megfogalmazó és a népszavazást kikényszerítő szereplők magánérdeke mentén születik döntés a közösségi érdek rovására.
Ennek a lehetséges forgatókönyvnek az elkerülése céljából nézzünk most néhány lehetséges, a munkavállalók érdekében és a társadalmi összefüggések mentén megfogalmazott kérdést:
– Egyetért-e ön azzal, hogy az emberi létfeltételek minimumának megszerzéséért vasárnap is dolgozni kelljen Magyarországon?
– Egyetért-e ön azzal, hogy a multinacionális befektetők mielőbbi tőkemegtérülésének érdekében az európai átlagbérek egynegyedéért még vasárnap is dolgozni kelljen Magyarországon?
– Egyetért-e ön azzal, hogy heti törvényes munkaidőben (vagy esetenként szombati munkavégzéssel) elő lehessen teremteni az ön és családja megélhetéséhez szükséges jövedelmet?
– Egyetért-e ön azzal, hogy Magyarországon gyermekek tömegei nőjenek fel úgy, hogy gyakran vasárnap sem lehetnek az édesanyjukkal, akiket a nélkülözés e napokon is munkavégzésre kényszerít?
– Egyetért-e ön azzal, hogy a vasárnapi vásárlás szabad gyakorlásának joga megelőzi a gyermekek családban való felnövésének jogát?
– Egyetért-e ön azzal, hogy a Liga Szakszervezeteknek nem kell tudnia arról, hogy az átlag magyar munkavállaló nem szabadon dönt arról, hogy vállal-e munkát vasárnap is?
– Egyetért-e ön azzal, hogy a plázaüzemeltetésben érdekelt befektetők jogainak megvédése a szakszervezetek feladata?
– Egyetért-e ön azzal, hogy abban az esetben, amikor a munkavállalók nem tudják megvédeni érdekeiket a gazdasági erőfölénnyel rendelkező munkaadókkal szemben, az állam ne avatkozzon be?
– Egyetért-e ön azzal, hogy Magyarországon a munkaerő értékét oly módon közelítsék a nullához, hogy az szabadon, „külszíni fejtéssel” lebányászható erőforrásként bármikor, még vasárnap és ünnepnapokon is hozzáférhetővé váljon a befektetők számára?
(Palkovics Imre, magyarhirlap.hu)
