Egy jó hír a hazai népességszámról

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. február 24. kedd

Többen születtek 2014-ben, mint 2013-ban, és valamivel kevesebben haltak meg, vagyis kicsit lassult a népességfogyás. Nőtt a házasságkötések száma is 2013-hoz képest.

Kicsit lassult a népességfogyás 2014-ben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai alapján. 2014-ben 91 500 gyermek született, 3,2 százalékkal több, mint az előző évben. A 2014-ben regisztrált 126 100 halálozás 0,5 százalékos csökkenést jelentett 2013-hoz képest. A természetes fogyás 34 600 fő volt, közel 3500-zal kevesebb az egy évvel korábbinál, áll a KSH jelentésében.
A születésszám a februári enyhe csökkenést kivéve az év mindegyik hónapjában nagyobb volt, mint egy éve. A legnagyobb, 9,5 százalékos növekedést áprilisban regisztrálták, júniusban és decemberben szintén jelentősen, átlagosan 5,8 százalékkal több újszülött jött világra, mint egy évvel korábban, írja a KSH.
A halálozások száma hét hónapban kevesebb, öt hónapban viszont több volt, mint 2013 megfelelő időszakában. Különösen a májusi emelkedés volt számottevő, amikor 6,2 százalékkal többen haltak meg, mint egy évvel korábban, míg júniusban hasonló mértékű, 6,4 százalékos visszaesés volt tapasztalható, olvasható a szervezet jelentésében.
2014 folyamán összesen 38 700 házasságot anyakönyveztek, 1714-gyel, 4,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A házasságkötések száma az első háromnegyed évben folyamatosan felülmúlta az egy évvel korábbit, ezután változóan alakult. Az októberi 6,5 százalékos csökkenést novemberben 5,3 százalékos emelkedés, decemberben pedig ismét mérséklődés követte. A legnagyobb mértékű növekedés februárban volt, amikor a házasságkötések száma 21,2 százalékkal haladta meg az előző évit.
A 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett becsült országos lélekszám a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 9 millió 849 ezer fő volt 2014 végén.
(origo.hu)

You have no rights to post comments