Hatvanhárom műemlékkel kevesebb...
Csendben pusztulnak a műemléképületek az országban, a héten 63 ilyen ingatlan védettségét szüntették meg, többnyire „a műemléki érték megsemmisülésére tekintettel”. Ami lényegében azt jelenti, hogy nem csak a műemléki érték, hanem maga az épület semmisült meg. Köztük a mezőcsáti Dobozy-kastély, amit 1889-ben olyan igényességgel építettek meg, hogy évszázadokig állnia kellett volna. Felvetődik a kérdés: „És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?”
„Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;” Pontosabban Keselyűhalmon állék meg, ami Mezőcsáthoz tartozik, onnan talán három kilométerre lehet. Itt rogyadoznak az 1889-ben épült Dobozy-kastély romjai, melyek műemléki védettséget élveztek egészen mostanáig. Aztán a Magyar Közlönyben a héten megjelent ez: „Az Országos Műemléki Felügyelőség 13734/1983. számú határozatával védetté nyilvánított, Mezőcsát (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), a telekalakításokat követően a 0401/1, 0401/3, 0401/4, 0401/5 és a 0401/6 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanok műemléki védettségét – tekintettel arra, hogy a védelem alapját képező értékeiket (Dobozy-kastély) helyreállíthatatlanul elvesztették – megszüntetem.”
„Csend vala”, ez igaz, de azt nem állítanám, hogy „felleg alól szállt fel az éjjeli hold”, mert dél van. Viszont itt is „Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.” A rémalak sárga láthatósági mellényt, alatta koszos ruhát, valamint kéthetes borostát visel és biciklit tol, első pillantásra biztonsági őrnek vélem, de messze nem az, sőt.
„És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?” Nem egészen ezt kérdezem, de nem sokat - válaszolja idegesen körbepillantva: azért kóricál a kastély maradványai körül, mert fát szeretne lopni. A romok melletti – úgy hét házat számláló – telepen lakik, a falak vékony téglából készültek, sok tüzelő kéne, de nincsen rá pénz. Ráadásul most az ehavi segély is ugrott: betekert a biciklin Mezőcsátra, hátha van közhasznú munka, erre megbüntette a rendőr, mert nincs a bringán első fék. 25 ezer forint a bírság, nincsen ennyi bevétele havonta.
Régen jó állása volt, egy tyúktelepen dolgozott. Később minden elromlott, ide jöttek lakni Keselyűhalomra, azóta alig tudnak megélni. Hétezer forintért bérelnek házat, van régről egy hitele, amiért nemrég megbüntették 100 ezer forintra, munkája nincsen, ha tehetné, messze költözne innen. „Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?” – kérdezhetném, ő meg válaszolhatná, hogy „Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort; Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!”, de tovább panaszkodik.
Sok itt a balhé, ami általában részeg verekedéseket jelent, ezért aztán a rendőrök félóránként erre kanyarodnak. A gyerekeket nem engedik az egykori kastélyhoz, olyan instabil az épület, hogy egy-egy nagyobb széllökéstől hullanak a falról a kövek. Úgy emlékszik, néhány éve valaki meg akarta venni a kastélyt, kocsmát készült nyitni benne, de sajnos nem lett a dologból semmi, az italt továbbra is Csátról kell behordani. A férfi odébbáll, mi megindulunk a romok felé, de utunkat állja néhány kóbor kutya. Méregetjük egymást, aztán kölcsönösen eloldalgunk, igyekezve megőrizni méltóságunkat.
Nehéz elhinni, hogy valaki itt néhány éve italkimérést akart nyitni, hacsak nem romkocsmát, ránézésre évtizedek óta használhatatlanok az épületek. Itt-ott egy-egy falrészen látszik a festés, a teddy hengerrel felvitt minták a hatvanas éveket idézik.
Nyomokban még fellelhető az egykori park növényzete is, könnyű elképzelni, amint a huszadik század elején kényes kisasszonykák sétálgattak a rózsakertben, megpihenve a sétány egyik árnyékos padján.
Pontban délben bekanyarodik az eklektikus stílusban emelt kastély földszintes, kontyolt nyeregtetős épülete elé a ház urát és építtetőjét, Dobozy Dániel hozó hintó. Ebéd után Dobozy ledől egy órácskára, a kisasszonyok ébren vannak, de álmokat szövögetnek, majd készülődni kezdenek az estére, mert előadás lesz a színházteremben.
Most is előadás készülődik, a kutyák felugatnak: a közelben valakik a hangos szóról veszekedésre váltanak. Szakadni kezd a hó, titkon arra számítok, hogy a rekettyés felől feltűnik Tarr Béla és forgatni kezd.
Az önkormányzatnál Mészáros Zsolt műszaki osztályvezető azt mondja, a terület és az ingatlanok önkormányzati tulajdonban vannak 10 éve, akkor kezdeményezték, hogy a kastélyt vonják ki a műemléki védettség alól. Hogy miért, azt nem tudja, az eljárást egyik elődje indította el. A műemlékekhez csak szigorú szabályok mentén lehet hozzányúlni, még egy ablakcseréhez is engedély kell. Ezzel együtt a mezőcsáti önkormányzatnak nincsenek tervei az épülettel és a telekkel.
A polgármesteri hivatalnál a kastély történetéről sem tudtak beszámolni. Átnyálaztuk a helytörténeti kiadványokat a mezőcsáti könyvtárban - így például Dr. Szecskó Károly Mezőcsát története a kezdetektől napjainkig című, 1998-ban írt legalább háromszáz oldalas könyvének kéziratát -, de egyik sem foglalkozik érdemben a kastély történetével, sem a Dobozy családdal. Dobozy Dánielt megemlíti egy tanulmány, mely szerint a Mezőcsáti Takarékpénztár Rt. 1890-ben alakult, Dobozy Dániel helyi birtokos védnökségével.
A birtokos neve még a tiszakeszi református templommal összefüggésben is előtűnik. A templom három harangja közül a legnagyobb, 380 kilós felirata ugyanis: „Isten dicsőségére öntette néhai Dobozy Dániel m. kir. kamarás emlékére neje, szül. Kis Martony Erzsébet 1921-23.”
Egy, a könyvtárban hallott történet szerint a Dobozyak összevesztek a mezőcsátiakkal valamin, amiért menniük kellett. A közeli Igrici felé, egy tanyán építettek maguknak egy kisebb házat, kinézetre az is amolyan kastély-féleség. A terület most magánbirtok, sorompó vigyázza a bejáratot.
Tóth János „Janus” mezőcsáti költő – mint arról tavaly ősszel megjelent Hársfalevelek című kötetében ír - gyerekkora nagyobb részét Keselyűhalmon élte meg. A kötetben van egy 1978-as fénykép a kastélyról, ami akkor még egészen jó állapotban lehetett.
Sikerült megtalálni a költőt. Nagyon kevés információt tudok a kastélyról és a Dobozy családról, pedig sokat kutattam a történetüket - mondja. A terület a második világháború után az egyik tsz-hez került, ezekben az időkben az épületek egy részében takarmányokat tartottak, a kastélyban pedig a tanyagondnok lakott - meséli. 1977-78-ban felújították a tetőt, akkor még becsülték-óvták a házat.
A régi időkben volt itt futórózsakert, sétány, a kastély ablakain színes üvegek voltak, színházterem működött, a parkot hársfák, platánok, fenyők szegélyezték. Volt a kertben egy zászlótartós emlékmű, ami alatt időkapszulát találtak, voltak benne régi újságok is. Nem emlékszem pontosan, még kisgyerek voltam, amikor ez történt – idézte fel a múltat az 1969-es születésű, civilben autószerelőként dolgozó költő.
Egykor rengeteg gyümölcsfa állt a területen, Tóth János szerint jól jellemzi a telep rendszerváltás utáni lakóit, hogy kivágták és eltüzelték ezeket. A költő szerint a Dobozyak egyik leszármazottja úgy tíz éve ellátogatott Keselyűhalomra, azt a vágyat dédelgetve, hogy esetleg visszatérne, de olyan tragikus állapotban voltak a házak, hogy csak legyintett egyet és soha többé nem jött vissza.
„Áram és mobil feltöltés” – hirdeti egy tábla Keselyűhalomról jövet a mezőcsáti Pöttyös kocsma előtt, ilyen feliratot látva muszáj megállnunk. Spórolnak a villannyal, a félhomályos teremben külön asztaloknál ül a három idős vendég, középen egy letakart biliárdasztal, a pultoson fehér köpeny. Fotós kollégám hosszúkávét kér. Az nincsen, csak rövid, termoszból. Akkor egy tejeskávét szeretnék. Nincsen tej. Ezzel az erős hendikeppel indítunk, de a helyiek kedvesek és közlékenyek.
Amikor a tsz-es időket éltük – mesélik -, volt Keselyűhalmon kocsma, bolt, minden. Még filmeket is vetítettek, meg bálokat is rendeztek. A gyerekeket eleinte ekhós szekereken hordták iskolába, azután buszon. Utána egy debreceni cég felvásárolta az egészet. De volt valami kavar, a tulajdonos ki akarta rakni az ott lakókat, és akkor az önkormányzat megvette a lakásokat - emlékeznek.
Néhányan megvették a házukat az önkormányzattól, a többiek bérlők. Ezen felhördül a kocsma: alig fizetnek valamit, aztán ha lecsúszik egy cserép, csak beszólnak a GAMESZ-nak, hogy jöjjenek megcsinálni. És ráadásul éveken keresztül ingyen laktak ott – mondja az egyik vendég.
Megjegyzem, furcsa, hogy a területet nem nőtte be teljesen a növényzet, mintha gondoznák néha. A helyiek szerint a fákat azért nyesegetik, mert valamivel fűteni kell. Ez a szerencséje a területnek. Viszont mindent kiloptak az épületből, amit lehetett, a kapubejáróktól kezdve egészen a gerendákig.
A kastéllyal szemközti telepen a villanyoszlopok még megvannak, a vezetékeket viszont már régen lelopták. Három istálló is volt ott egykor, nemrég akácost ültettek a területre. A régi időkre az állatok itatásához használt víztorony maradványai emlékeztetnek.
A telep lakóiról rossz véleménnyel vannak a kocsmában. A lakók ki-be járnak a börtönből – mondja szigorú arccal a pultos. Az egyik férfi most azért ül, mert megerőszakolta a lányát, egy másik nem a lányát zaklatta, de nemi erőszakért ítélték el, nemrég szabadult. Neki a fia most is bent van - mondja, azt nem tudom meg, miért. Szomorú ez nagyon – dörmögi az egyik vendég maga elé bámulva – ha vigyáztak volna kastélyra, most milliárdokat érhetne. Így viszont, ilyen állapottal, ilyen szomszédsággal kire lehet rátukmálni? – toldja meg egy költői kérdéssel.
A kastélyt évszázadokban gondolkodva építhették, erre utal, hogy a tetőszerkezetet hatalmas vörösfenyő gerendák tartották, mint ahogy Velence és Szentpétervár, de még a budapesti Országház is vörösfenyő oszlopokra épült. Az értékes gerendákat fillérekért adták el aztán később. A kocsmáros szerint Mezőcsáton több ház is a kastély romjaiból épült fel. Nekem is kínáltak építőanyagot – mondja -, de nem mertem megvenni, féltem, hogy börtönbe zárnak.
Utolsó fotók a Dobozy-kastélynál. A biciklis ember vígan integet, talált tüzelni valót: bokrot nyeseget az egyik ház előtt. Valami azt súgja, nem itt lakik. Megint kutyák jönnek, éppen szendvicset majszolok, a korábbi feszült viszony kicsit feloldódik, már amennyiben annak tekinthető, ha az emberre éhes kutyatekintetek szegeződnek. Éhes vagyok, de elosztom köztük az uzsonnámat, az egyik kis gazfickó a teljes kiőrlésű bécsi zsömlét nem eszi meg, csak a tölteléket. Szomorúan nézünk egymásra.
(Grimm Balázs,origo.hu)
