Előny, ha a gyerek szegény...
Egyedülálló elitképző nyílt London közepén, ahol a felvételin előny a diák szegénysége. A 18 milliárd forintnyi összegből tavaly szeptemberben elindított Harris Westminsterben az a cél, hogy az ott tanulók minimum felét az Oxford vagy a Cambridge egyetemekre vegyék fel. A BETT oktatási show szünetében beszélgettünk James Handescombe iskolaigazgatóval, hogy miként fogják a nagyon okos, de szegény tanulókat az elitbe emelni.
(A Harris Westminster egy ingyenes Sixth Form típusú iskola, ami azt jelenti, hogy 16-18 éves gyerekek töltik itt az egyetem előtti két évüket. Az iskola névadója a Harris Federation nevű iskolafenntartó szervezet, melynek London-szerte több tucat intézménye van, valamint a több mint négyszáz éves Westminster, ahol a brit elitet képzik.)
Nagyon bátor tervekkel alapították meg ezt az iskolát. Miért volt szükség rá?
A legjobb tanulók nem mindig kapják meg a megfelelő támogatást az oktatási rendszerünktől. Én magam is végigmentem ezen, és bár teljesen elfogadható oktatást kaptam, az nem volt valami briliáns.
De végül a Harvardon végzett.
Ez igaz, de lehetett volna rosszabb is az eredmény. Nagyon sok területen magamat tanítottam. Ott voltam ugyan az osztályban, de előrébb jártam, mint a többiek, nem figyeltem a tanárra. Bizonyára őrjítő diák voltam. Sok minden hiányzott, nem tudtam olyan emberekkel beszélgetni, akik hasonlóképpen gondolkoztak, mint én. Ez csak akkor változott meg, amikor felvettek az Oxfordra. Ezt a közeget akarja megteremteni a Harris Westminster a nagyon okos, de egyszerű vagy szegény háttérrel rendelkező gyermekeknek.
Miért pont London közepén van az iskola, és nem valamelyik szegényebb külvárosi kerületben?
Az iskola elhelyezkedése több okból is elképesztően fontos. Úgy kellett kiválasztanunk a helyet, hogy egy órányi távolságon belül nagyon sok ember éljen, hogy több jelöltből tudjunk válogatni. A második ok az volt, hogy a Westminster sokat segít, enélkül nem működne ilyen jól. Ők itt vannak a közelben, alig két perc sétára, a tanáraik könnyen át tudnak ugrani hozzánk.
Hogyan birkóznak meg az óriási különbségekkel? Biztosan okoz némi feszültséget, hogy a környéken a diákok csak gazdagságot látnak, miközben otthon, a szüleikkel sokkal szegényebb környezetben élnek.
Ez is egy oka annak, hogy az iskolánknak London központjában kell lennie. Így jobban átérzik a diákok, hogy milyen a dolgok közepén lenni. Minden nap elsétálnak a parlament mellett, és az a hétköznapjaik részévé válik. A Westminster Abbey csodálatos, de ha hetente ötször elsétálsz mellette a matekórára igyekezve, akkor az is csak egy nagy épület lesz a szemedben. Ezek után, amikor elmennek majd Oxfordba, nem lesznek megilletődve az ottani környezet láttán.
Ennyire fontos ez? Végül is csak néhány épületről van szó.
A felvételin eleve idegesek a diákok, mert kikerülnek a komfortzónájukból, és Oxfordon ott kell lenni több napon át. Nehézséget okoz, hogy nem otthon vannak, mások az emberek, az épületek, a társas interakciók. Azt akarjuk megtanítani a diákjainknak, hogy ezeken a környékeken is csak emberek élnek, még ha több pénzt is kapnak a szüleiktől, és köztük is ugyanúgy vannak idegesítő alakok, mint bármelyik másik társaságban.
A Harris Westminstert sokan támadják, hogy rengeteg pénzbe került, és kicsit túlzás 90 000 fontot költeni egy-egy tanulóra.
Kizárólag a pénz miatt kaptunk kritikákat, de az a helyzet, hogy tévesek ezek a számítások. Kellett egy épület, ami itt nagyon sokba kerül. A kormány 45 millió fontot szánt rá, és ha ezt leosztjuk az ötszáz fős maximum kapacitással, akkor jön ki a 90 ezer fontos fejenkénti költség. Csakhogy mi nem egyetlen évre terveztünk, és ez az épület akkor is itt lesz, amikor esetleg már nem iskola lesz benne. Az orosz milliárdosok rengeteget költenek a környéken ingatlanfejlesztésre, úgyhogy ez nem is olyan rossz befektetés. A havi költségeink pedig nem különböznek a többi iskoláétól.
A környék tele van kormányzati épületekkel, és ha azokra megéri ennyit költeni, akkor egy iskolának is bele kell férnie. Nem lenne helyes, ha csak a gazdagok kaphatnának képzést London központjában. Az állami ebédtámogatást kapó diákok közül eddig évente csak 40-50-en kerültek be a legjobb egyetemekre, az egész országból. Ez kevesebb, mint amennyien a Westminsterből kerülnek oda! Ha csak 10 tanítványunk bejut az Oxfordra vagy a Cambridge-re, akkor máris 20 százalékkal növeltük az arányukat.
A jó környezeten kívül mit kapnak még a tanulók?
Egymást kapják, és szerintem ez a legfontosabb. Azokban az iskolákban, ahonnan jöttek, legfeljebb egy-két kimagaslóan okos gyerek volt, itt viszont 138, most ennyien tanulnak nálunk. A tanárok is tehetségesek, és magas szintű, kihívásokkal teli a tananyag. A hagyományos tárgyak mellett hetente háromszor van egy kulturális perspektíva elnevezésű óra, melyen azt mutatjuk meg, hogy a tanulás sokkal több, mint átjutni a vizsgákon. Az egyik tanár az Antarktiszról tart órákat, a másik matematikai problémákat tanulmányoz velük, vagy hogy miként kell verset írni. Ezeken a kurzusokon egyetlen szabály van, hogy nem lehet a végén jegyet adni. Erre azért van szükség, mert a hagyományos oktatás nagyon vizsgafókuszú, és azzal nem lehet bekerülni a jó egyetemekre.
Vannak azonban kisebb különbségek a régi Westminsterhez képest. Megnéztem egy előadásukat, aminek a végén az előadót, néhány tanárt és 3-4 diákot meghívtak egy vacsorára. Három különböző kés, három különböző villa, háromféle bor volt a terítéken, és arról beszélgettek, ami az előadáson elhangzott. Erre nekünk nincs se pénzünk, se megfelelő helyünk, ezért kitaláltam, hogy nálunk teadélután lesz, ahová a vendégelőadót hívjuk meg, 5-6 tanulóval. Nem az a legfontosabb, hogy megtanulják a gyerekek a villák használatát, hanem hogy tudjanak kötetlenül beszélgetni tudósokkal.
Hogyan költenek műszaki felszerelésekre? Vannak az iskolában robot, tabletek?
A technológia hasznosan segítheti a tanulást, sokszor azonban csak akadályozza az oktatást. Szerencsére a Harrisnek nagy tapasztalata van az iskolák üzemetetésében, komoly informatikai csapatuk van, és ők megoldják ezeket a dolgokat a javaslataim alapján. Van az iskolában wifi, kedvezményes áron adunk billentyűzettel felszerelt tableteket a diákoknak. Vannak okostábláink is, de pont ezekről bizonyosodott be, hogy nem mindig hasznosak. Lehet rajtuk videókat és képeket nézni, de nem lehet rájuk olyan jól írni, mint a hagyományos táblákra. A matematika tanárok utálják.
Mire voltak kíváncsiak az ide felvételiző diákok esetében?
Olyan embereket kerestünk, akiket szenvedélyesen érdekel valami, keményen tudnak dolgozni, de nem feltétlenül kaptak jó iskolát. Vizsgáltuk a tanulási sebességüket is, tehát az interjúkon tanítottunk nekik valamit, és megnéztük, hogy az új ismereteket hogyan kezdik alkalmazni. Az is lényeges szempont volt, hogy ne csak az iskolában hallottakat tudják elismételni, hanem tegyék hozzá a saját gondolataikat is.
Az iskola prospektusában viszonylag hangsúlyos helyen olvasható, hogy nyitottak minden vallásra. Ez mennyire kényes kérdés most Nagy-Britanniában?
Iskolánkban három nagyobb etnikai csoport van: a fekete afrikaiaké a legnagyobb, 20 százalék körüli, utána jönnek a fehér britek, majd a fehér európai nem britek, és a maradék társaság nagyon vegyes. Ha megkérdeznénk a diákokat, akkor a többségük valószínűleg muszlim vallásúnak mondaná magát, sokan nem hinnének semmiben, és lennének keresztények is. Nem vizsgáltam a vallási hovatartozást, mert valóban nyitottak vagyunk mindenkire. Éppen a napokban lesz egy előadásunk a nyilvános vallásgyakorlásról. Azt akarom, hogy a diákok gondolkodjanak arról, amiben hisznek.
A legtöbb probléma ebben a Londonnak nevezett olvasztótégelyben, és a világon máshol is abból ered, hogy az emberek azt hiszik, hogy igazuk van, de nem tudják szavakkal megvédeni a maguk igazát. Akkor kezdődnek a bonyodalmak, amikor valaki nem tudja megmagyarázni a hitét.
Vannak olyan diákok, akik nem úgy teljesítenek, ahogyan az várták? Elvégre nagyon másféle környezetben élnek, könnyen elterelődhetnek a gondolataik.
Sok diák nem tudta, hogyan vágjon bele a munkába, és néhányuknak kemény feladat volt két órán át egy dologra koncentrálni. Elmondtuk nekik, hogy kapcsolják ki a Facebookot, és rájöttek, hogy a feladatra fókuszálva elképesztően sokat tudnak elérni. Meg kellett tanítani nekik, hogyan osszák be az idejüket. Egyébként nem olyan könnyű mással foglalkozniuk, mert öt hosszú napot töltenek el az iskolában, valamint a szombat reggeleket. Nincs olyan problámánk, mint más iskoláknak, amelyek péntek délután háromkor elveszítik a gyerekeket, és hétfő reggelig nem is látják őket. Itt azt csinálják amit mi mondunk nekik, mert ha nem, akkor nagy bajba kerülnek.
Aki nem teljesít, azt kirúgják?
Szerintem azoknak is sokkal jobb itt lenni, mint máshol, akik végül nem jutnak be egy egyetemre. Nem szabad kirúgni egy gyereket csak azért, mert önmaga akar lenni. Ha rosszul mértük fel, ha mégsem olyan motiváltak, mint reméltük, akkor is a lehető legtöbbet meg kell tennünk azért, hogy kihozzuk belőle a maximumot. Azért választottam a tanítást, mert látom, hogy milyen nagy óriási lehetőség van a tinédzserekben, és ezekben az éveikben teljesen meg lehet fordítani az életük irányát.
Önnek is volt ilyen fordulópont az életében?
Több ember volt nagy hatása rám. Volt egy angoltanárom, 11-12 éves koromban, aki megtanított esszéket írni. Nagyon régimódi volt, minden héten be kellett adni esszéket, és neki köszönhetem, hogy jól írok, annak ellenére, hogy matematikus vagyok. A templomi csoportban pedig volt egy vezetőnk, akivel a péntek esti bibliaolvasás után jéghoki mérkőzéseken vezettük le a fölös energiákat, utána pedig mindenkit meghívott a házába, magára zárta a szobáját, mi pedig ehettünk sütit, ihattunk kólát, hallgathattuk a cd-it. Ha nincs ilyen lehetőség, akkor hová mennek a fiatalok este 9-kor? Buszmegállókba, sötét parkokba. Azt mondta, hogy ez a sütizgetés neki csak heti 10 fontjába kerül, ennyit megér, hogy biztonságos helyen legyünk. Az Oxfordon pedig azt hittem, mivel én voltam a legjobb az iskolámban, ott is nagyon jó vagyok. A konzulensem azonban közölte, hogy ha így folytatom, akkor csak harmadosztályú diplomát fogok kapni. Bepöccentem, hogy ilyen nem fordulhat elő, úgyhogy keményen elkezdtem dolgozni, és éppen hogy sikerült elérni az első osztályt. Fontos volt, hogy felhívták a figyelmemet: amit csinálok, az nem működik.
Ugyanezt akarom elérni a diákjaimmal. Hogy ne kerüljenek a bukás közelébe, vegyék fel őket a legjobb egyetemekre. Az mutatja majd a sikeremet, ha 20-30 év múlva az itt végzett diákok irányítják majd az országot. Most nincsenek olyan vezetőink, akik az életük során állami támogatásra szorultak, ezért a társadalom nagy része nem kap megfelelő képviseletet. Ezt akarjuk megváltoztatni.
(Tóth Balázs, index.hu)
