Itt tartunk: elárvereznek egy erdélyi görögkatolikus templomot

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. február 07. szombat

Egy törvényszéki végrehajtó árverésen próbálja értékesíteni a Maros megyei Kásva (Cașva) görögkatolikus templomát, parókiáját és a hozzájuk tartozó telket – hívta fel a figyelmet Smaranda Enache, a Pro Europa Liga emberi jogi szervezet társelnöke február 4-i sajtótájékoztatóján. Az MTI beszámolója.

Az 1858-ban épített templom kikiáltási ára 810 ezer lej, (56,7 millió forint), a parókiáé és a hozzá tartozó teleké pedig 90 ezer lej (6,3 millió forint) lesz a február 10-ére meghirdetett árverésen. A törvényszéki végrehajtó azt az összeget próbálja ekképpen behajtani, amelyikkel – egy bírósági ítélet szerint – a helyi görögkatolikus közösség tartozik a helyi ortodox közösségnek azokért az átalakításokért, amelyeket az államosítás óta az épületeken végeztek.

Amint a marosvásárhelyi Pro Europa Liga közleménye felidézi, a romániai görögkatolikus egyházat 1948-ban betiltotta a kommunista hatalom, vagyonát az ortodox egyháznak adta. Az 1992-ben újraalakult kásvai görögkatolikus közösség tizenhárom évi pereskedés után 2008-ban nyerte vissza a tulajdonjogot a hatvan évvel korábban elvett ingatlanai fölött, de azóta sem vehette birtokba tulajdonát. Az ortodox egyház ugyanis peres úton követelte az épületekben elvégzett átalakítások ellenértékét, és a bíróság el is ismerte a követelés nagyobb részének jogosságát.

A bíróság egy olyan 498 négyzetméteres falfestménynek az árát is jogos követelésnek fogadta el, amelyet 1998-ban a görögkatolikus egyház tiltakozása ellenére festetett az ortodox egyház a per tárgyát képező templom falára.

A Pro Europa Liga a görögkatolikus közösség elleni rendszeressé vált diszkrimináció újabb eseteként mutatta be a történetet. Úgy vélte, a görögkatolikus egyház jogkövetelésének meghiúsítása új szakaszba érkezett. Az erdélyi egyházat a számára kifizethetetlen kártérítés megállapításával sodorják abba a helyzetbe, hogy ne vehesse birtokba visszaszolgáltatott javait.

Fotó: Székelyhon.ro, Maszol.ro

Magyar Kurír

You have no rights to post comments