Szent Zita élete - 2. rész
Zita sokat szenved társnőitől.
A test és lélek szépsége nem mindig jár együtt; gyakran a legszebb testben a legrútabb lélek lakik. Ezért csodáljuk és tiszteljük az olyan embert, ki a szép testben megőrzi a lélek tisztaságát, főleg olyan pályán, mint a szolgai, hol az ember a legveszedelmesebb kísértéseknek van kitéve.
Zita a szó szoros értelmében szép leány volt, bájos arccal, melyen angyali szerénység ömlött el. Szűzi szemérmessége fokozta természeti szépségét. Termete magas, nyúlánk, s mozdulatai megnyerők voltak, amiért is mindenki kedvelte. Ruhái mindig egyszerűek voltak; szavai belső szívjóságról tanúskodtak. – Dolgozott szorgalmasan, de nem azzal a lázas sietséggel, mint azok, akik csak azért sietnek, hogy minél előbb lerázhassák kiállhatatlan terhüket. Zita kedvvel és figyelemmel dolgozott, hogy minél tökéletesebben végezzen minden munkát. Hangja nagyon kellemes és fülbemászó volt, sohasem felelt senkinek hangosan, kiabálva, ami türelmetlenség, haragnak, vagy más rossz indulatnak a jele. Szerénysége, kedvessége olyan volt, mintha lelke bensőjének visszatükröződése volna. Persze Zitának magaviselete nem volt társnőinek kedve szerint, szerették volna a maguk lanyha körébe bevonni. Mivel ez nem sikerült, egész haragjukat és bosszúságukat reá irányították; képmutató szentnek nevezték el, nem bírván elviselni Zita tökéletességét és pontosságát kötelessége teljesítésében. Bevádolták uraságuknál, hogy tettetett lelkiismeretességével csak hízelegni akar, hogy megnyerje tetszésüket. Mind e rágalmakra Zita egy szót sem szólhatott, mit rosszra ne fordítottak volna, a legcsekélyebb dolgot is rögtön rútul elferdítették. Ha Zita mindezekre hallgatott és csak titokban sírta ki magát, társainak pedig megint derült arcot mutatott, azok ahelyett, hogy megbánták volna rosszindulatukat, még nagyobb haraggal teltek el iránta. Hogy egyszer s mindenkorra eltávolíthassák körükből e megtestesült szorgalmat, mely erényességével háborgatta őket kicsapongó életükben, hamisvádakat emeltek ellene uraságuknál s így Zita nemsokára ezen hazugságok miatt, az egész ház előtt kiállhatatlanná vált.
S mit csinált erre Zita? Hisz tiszta lelkiismerettel könnyen bebizonyíthatta volna ártatlanságát és más szolgálatra mehetett volna, de nem tette meg. Miért?
Elsősorban szüleit nem akarta megszomorítani; másodszor pedig tudta, minden kereszt, mit Krisztus Urunk reánk ró, nehéz és fáradalmas; végül pedig remélte, hogy ártatlansága úgyis napvilágra jő.
Csendes és szelíd maradt, a rágalmakat béketűrően elviselte Jézusért, nem szűnt meg szeretni azokat és előzékeny lenni azok iránt, kik ellenszenvvel viseltettek iránta s nem tudták megérteni, mily forrásból ered állandó békéje és nyugalma. E nyugalom nem volt tettetett, mely csak alkalomra vár, hogy megbosszulja magát. Nem, ez igazi lelkinyugalom volt, mely a legmélyebb felebaráti szeretetből ered és mindig szem előtt tartja Krisztus Urunk szavait:
» Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.« - E csendesen eltűrt szenvedések után mégis az ártatlanság nyerte el a koronát és az uraság is, a cselédség is felismerte végre tévedését és viselkedésük Zita iránt teljesen megváltozott. – Általános tisztelet, ragaszkodás és szeretet honolt most a régi ellenségeskedés helyett a háznál. A szelíd leányka nagyon csodálkozott e változáson, azt gondolta, hogy talán rosszabb lett, mint volt azelőtt, az Úr Jézus már nem találja érdemesnek, hogy Őérette szenvedjen. Ennek folytán még könyörtelenebb lett önmaga iránt s ha valaki korholta, arcán valami túlvilági fény derült fel. Úrnője, látva Zitának ez örömét, néha akarattal nyersen korholta.
Zita tiszta erénye
» Oh mily szép a tiszta nemzetség fényességben, mert halhatatlan annak emlékezete, mivel mint az Istennél, mind az embereknél ismeretes. « (Bölcs. 4, 1) szól a Szentírás. – Mindenki érzi és tudja azt, mily értékes és nehezen gyakorolható erény a tisztaság. Azért az érzéki emberek, kiknek nincs kedvük és bátorságunk érzéki élvezettel teli életükről lemondani, egy erény ellen sem lépnek fel annyira ellenszenves szóval, tettel és irtással, mint az ellen; még érthetetlenebb, hogy vannak, hogy vannak istenfélő emberek is, akik nem tudják e nagy erényt érdeme szerint megbecsülni.
Minden szülő arra törekszik, hogy leánya jól menjen férjhez – Isten ments hogy egyik vagy másik azt a szándékát fejezze ki, hogy hajadon akar maradni.
» Mit? Vén leány akarsz maradni? « hangzik mindjárt a felbőszült válasz, mintha az, hogy valaki saját elhatározásából hajadon akar maradni, valami szégyen lenne. De tulajdonképpen nem is oly csodálatos, hogy nem értik meg, mert mint Szt. Pál mondja: » Az érzéki ember nem fogja fel, ami az Isten lelkétől származik. « ( 1 Kor 2, 14) Az élvezethajhászás tengerébe sodort emberek nem fogják fel, mily szerencse Krisztus Urunk kiválasztottjának lenni s erényben még az angyalokat is felülmúlni, mint Aranyszájú Szt. János mondja: » A szüzesség jó, azt én is beismerem, sőt jobb, mint a házasság, ezt is vallom, s ha akarjátok, annyival magasabb a házasságnál, amennyivel magasabb az ég a földnél s az angyalok az embereknél; s ha még valamit hozzá kell adnom, akkor azt mondom, hogy a szüzek tökéletesebbek, az angyaloknál. Mert ha az angyalok nem nősülnek s nem mennek férjhez, nem csoda, mivel nincs húsból és vérből való testük, ezen kívül nem élnek a földön, nincsenek alávetve semmiféle érzéki ingernek, nincs szükségük sem ételre sem italra, nem olyanok, kik lágy hangjukkal, szép arcukkal hálóba keríthetnének valakit. De az emberi természet, habár alacsonyabb fokon áll ama megáldott lelkeknél, mégis, minden erővel arra törekszik, hogy azokhoz hasonlóvá váljék. Lássuk miképpen?
Az angyalok nem mennek férjhez, a hajadonok sem. Amazok körülvéve az Úr trónusát, mindig neki szolgálnak, ugyanígy cselekszik a szűz is. Ameddig a hajadonok a testnek vannak alávetve, nem juthatnak be a mennyek országába. Látod most, hogy hol van a szüzesség érdeme? A húsból, s vérből valók egyenlők lesznek a szellemekkel. « Mi lehet szebb a tisztaságnál, mely az emberből angyalt alkot?» kérdi sz. Bernát; igaz ugyan, hogy különböznek, mivel az ember gyarlóbb az angyaloknál, de csak a körülményekben különböznek, nem pedig az erényekben. De ha az angyal tisztasága szerencsésebb, az emberé férfiasabb. A tisztaság az egyetlen erény, mely a halál helyett a halhatatlanságot jelképezi. A tisztaság, mondja sz. Ambrus, angyallá alakít, aki gyakorolja, angyallá lesz.
Sz. Zita kora fiatalságától kezdve, kimondhatatlan hajlamot érzett ily angyali életre s arra törekedett, hogy mindhalálig hajadon maradjon, nem kénytelenségből, hanem benső hajlamból. Hogy a tisztaság liliomát megtarthassa, őrködött szíve fölött, hogy ne foglalja el azt semmiféle földi szerelem; hogy ne is gondoljon férfira, tartózkodott mindennemű ismeretségtől, mert senkit sem akart ismerni a mi Urunk Jézus Krisztuson kívül. Törekedett ezen kívül minél több társnőjét is ez angyali életnek megnyerni. Gyakran mondta nekik: « A szüzesség legnagyobb kincsünk, lelkünk gyöngye, melynek fénye reánk irányítja a mi Urunk Jézus Krisztusszemeit. Mit törődöm én az emberek szeretetével és barátságával, ha Istennek tetszem; minek akkor más szeretet, ha Jézus szeretete kielégít; ez többet ér nekem minden más szeretetnél. Ő nem néz a testi szépségre, nem keres gazdagságot, nem nézi le a szegényeket, hanem a lélek szépségét s tisztaságát követeli. Őt szeretve, megvan mindenem, mert Ő a világ Ura s intézője, az emberek sorsának irányítója. Őt szeretve, lelkem lakodalmat ül, a jövőben pedig a menny int, mint az üdv pálmaága. De, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus szerelmét megtarthassuk, törekedjünk kedveseim minél nagyobb lelki tisztaságot és nemességet elérni. Minden leánynak szűznek kell lennie lélekben, testben, gondolatban, beszédben, tekintetben, mert Jézus, a mi Urunk minden tiszta lelkűeknek kedvelője. Az a leányzó, aki nem óvja szemét, fülét s nyelvét a kísértéstől, nem tudja soká megtartani ártatlanságát. Amelyik leány szereti a világot, keresi a szórakozást, mulatságot és táncot, az nem ismeri saját értékét, mert szűzies fiatalságát, mint valami olcsó portékát, eladásra viszi és előbb vagy utóbb elveszíti. Az a hajadon, akik szereti s keresi férfiak társaságát és többnyire szükségtelenül nagy kedvteléssel elcseveg velők, magasabbra tartja a földi barátságot az isteni szeretetnél, ó, az kétszeresen szerencsétlen. – Mi lesz ha Krisztus Urunk megveti – veszte közel van és bizonyos. A szüzesség elvesztése azt jelenti, hogy minden el van veszve, a lélek, a mennyország, Isten. Az elkövetett bűnt sajnálhatod, megbánhatod, vezekelhetsz érte s ez által bocsánatot nyerhetsz. De az elveszett szüzességet semmiféle könny, semminemű vezeklés vagy imádság nem hozza már vissza, ha azt elveszíted, örökre elveszett. »
Ó hogy megdöbbenthet s megijeszthet, eme gondolat s mily meggondoltnak kell lennünk, hogy e kincset, melyet mintha agyag edényben hordanánk, el ne veszítsük. Éberül és figyelmesen kell őrködnünk lelkünknek minden érzelme és gerjedelme fölött s amellett egyrészt szűzies szerénység, másrészt benső forró imádság , főképp Szűz Máriához, ez legyen fegyverünk, pajzsunk és segedelmünk minden rossz ellenében. E szabályokat minden keresztény leánynak szem előtt kell tartania.
Mily háládatosak s hatalmasak voltak Sz. Zita szavai. – Nem mint képmutatók, akik beszélnek, de nem úgy cselekszenek, hanem mint Krisztus Urunk, ki előbb cselekedettel győzte meg az embereket arról, amit tanított. Sz. Zita is megkérdezhette volna: » Ki fedd meg engem e bűnről? Elítélhettek, kárhoztathattok, de semmivel bizonyítani nem tudjátok. «
Aki ismeri a nagyvárosi életet, tudja, mily nehéz küzdelmek árán tarthatja meg a cselédleány szűzi ártatlanságát. Zita 48 évet töltött el egy olasz nagyvárosban, még hozzá egy úri házban, melyben mindkét nem képviselve volt és mégis megőrizte – szépségének és fiatalságának ellenére is – szűzi erényét. Mily nagy dolgokat vihet az ember véghez Isten kegyelmével. Ne gondoljuk azonban, hogy Zita ment volt minden kísértéstől és támadástól. Semmiféle bűnre nem csábíthatja a sátán annyira a leányokat, mint ártatlanságuk elvesztésére, mert tudja, hogy ha elveszítik az értékes gyöngyöt, könnyen nyerhetők meg további és még súlyosabb gonoszságokra, hogy aztán a pokolba taszíthassa őket. A sátán Zita ellen is kísértéssel lépett fel. A Fatinelli-családnál szolgált többek között egy rossz erkölcsű, kicsapongó alkalmazott. Ez nagy szenvedélyre lobban Zita szépsége iránt s minden áron arra akarta bírni a leányt, hogy nemtelen kívánságának eleget tegyen. Szép szóval, szerelmes pillantásokkal s ajándékokkal próbálkozott meg, de mindennel kudarcot vallott. Zita úgy tett, mintha vak és néma volna, az ajándékokat természetesen szintén nem fogadta el. Erre a gonosz ifjú így gondolkodott: ha jószántodból nem akarsz az enyém lenni, majd kényszerítelek reá s kereste az alkalmat, hogy Zitával négyszemközt maradjon. Nemsoká sikerült e kívánsága. A család minden tagja eltávozott a házból, úgyszintén minden szolgálót, Zitán és eme gonosz ifjún kívül vásárlások végett elküldtek. Zita elmélyedt munkájában, nem is vette észre, hogy sátáni nevetéssel közeledik feléje e gonosztevő s karjaiba rántja; iszonyú felháborodással lökte félre az ifjút és Isten ítéletével fenyegette. De mikor ez rá sem hederített s erőszakkal akart élni. Zita Istenhez fohászkodott segélyért s úgy arcul ütötte, hogy annak orcája vérezni kezdett. Az ifjú szenvedélye erre kimondhatatlan gyűlöletté vált Zita iránt. A leányzó azt hívén, hogy most már békéje lesz, a történtekről senkinek sem panaszkodott. Miután azonban Fatinelli úr haza jött s látván a szolga megduzzadt arcát, kérdést intézett annak eredete felől, az egész eset napfényre jutott s a család a kicsapongó ifjút szolgálatából elbocsátotta. Zitát a család ezek után még jobban csodálta s tisztelte. Így megint az erény vitte el a diadalt a bűn és a gonoszság elől.
(Folytatjuk)
Írta: Riedl Kázmér S.J., lengyelből fordította: Hampel Paula
