A 2014-es év pápaságáról

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. december 31. szerda

A 2014-es év pápaságáról a szentszéki szóvivő, P. Federico Lombardi vont mérleget a Vatikáni Rádiónak:

Az elmúlt esztendő nagyon sűrű volt Ferenc pápa számára: a sok fontos esemény mellett azonban talán az emberek szívében azok a hétköznapi képek maradtak meg legjobban a pápáról, amikor a hívek között van, amikor átöleli az embereket, főleg a gyermekeket, a betegeket.

Nemzetközi utazások

Szentföld, Ázsia, Európa: Ferenc pápa idén nagyon sok helyre ellátogatott, melyek közül a legkiemelkedőbb talán a Szentföld, hiszen ott gyökerezik a keresztény hit, ott találjuk az üdvtörténet helyszíneit – kezdte visszatekintését Lombardi atya. A spirituális szempontok mellett jelentős ökumenikus aspektusa is volt ennek az útnak: a személyes találkozás Bartholomaiosz pátriárkával, mely újabb reménykeltő lépés az ortodoxokkal való egység felé vezető úton.

A Szentatya figyelme Ázsia felé is fordult: nyáron Koreába látogatott, nemsokára pedig Srí Lankát és a Fülöp-szigeteket keresi föl. Az ázsiai földrész mind földrajzi kiterjedését, mind pedig demográfiai súlyát tekintve jelentős az egyház evangelizáló küldetése számára. Ferenc pápa nem feledkezett el Európáról sem: először Albániába utazott – követve hitvallását, mellyel mindig először a perifériák felé fordul. Aztán elment Strasbourgba, ahol Európáért, a földrész országaiért mondott beszéde nagy visszhangot váltott ki.

Lombardi atya azt is kiemelte, hogy a Szentatya utazásainak egyik vonása a vértanúság: Koreában, ahol az egyház történetét a vértanúság jellemezte; Albániában, ahol a kommunizmus idején szenvedtek mártírhalált a keresztények; végül pedig a Közel-Keleten, ahol sajnos a keresztényüldözés és a vértanúság aktuális valóságok.

Vallásközi párbeszéd

Az idei év egy másik meghatározó eleme a vallásközi párbeszéd volt. Ennek Törökországban és Albániában is tanúi lehettünk. Ferenc pápa nagyon is tisztában van az iszlám mai helyzetével és ezért igyekszik építő kapcsolatot ápolni a párbeszéd útján a muzulmánokkal, ahol ez lehetséges. Természetesen elítél minden túlkapást, mint ahogy a vallás erőszakra való felhasználását is.

Pápák szentté avatása

Nem feledkezhetünk el az elmúlt év további kiemelkedő mozzanatairól: VI. Pál boldoggá, illetve XXIII. János és II. János Pál pápák szentté avatásáról sem. A közös nevező esetükben a II. Vatikáni Zsinat, amelyet XXIII. János hívott össze, VI. Pál vezetett és zárt le, majd II. János Pál igyekezett átültetni a gyakorlatba. E három pápa a keresztény és emberi nagyságán túl az egyház megújulásának is tanúja a II. Vatikáni Zsinat szellemében. Ferenc pápa pedig elődei nyomán folytatja a megújító munkát.

Családszinódus

Idén került sor a rendkívüli püspöki szinódusra is, amely az első lépése annak a nagy lelkipásztori vállalkozásnak, amely a család evangelizálására irányul. Talán a legfontosabb lelkipásztori és egyházi vállalkozásról van szó, ugyanis a család kérdése nemcsak a hívek életét, hanem korunk minden emberét érinti. Bátor kezdeményezés volt a pápa részéről, mert sok kényes téma is fölmerült, ugyanakkor nagy szükség volt rá. Szívből reméljük, hogy Ferenc pápának sikerül az egyházat a valóban fontos témák elmélyítése felé irányítania, és nem rekednünk meg a – bármily fontos, de – marginális problémáknál, melyek vitára adhatnak okot, anélkül, hogy megragadnánk a mindenki számára alapvető közös pontokat a család témakörében.

Igazságosság, béke, üldözöttek

Ferenc pápa péteri szolgálata kezdetétől fogva hangsúlyozta, hogy nem akar elfeledkezni a szegényekről, a periférián élőkről és a szenvedőkről. Joguk van ugyanis a figyelmünkre, szolidaritásunkra, arra, hogy megosszák velünk gondjaikat. Ez egy visszatérő mozzanat ebben a pápaságban – magyarázta P. Lombardi. Idén látjuk a súlyos közel-keleti helyzetet, ahol sok-sok ember – köztük számos keresztény – kénytelen menekülni, elhagyni otthonát, és menekültként tengeti szenvedésekkel teli életét; vagy üldözik őket, erőszak áldozataivá válnak. Ez a téma sokszor előkerült a pápa felhívásaiban, mint ahogy a karácsonyi levelében is, amelyet a közel-keleti keresztényeknek küldött.

Emellett sok más ügynek figyelmet szentel, így például a béke kérdésének: vegyük például a következő Béke Világnapra írt üzenetét, amelyben a rabszolgaság leküzdésére buzdít. Vagy a Pápai Tudományos Akadémia számos kezdeményezését az ember- és a szervkereskedelem ellen, az erőszak és a modern rabszolgaság formáinak felszámolására. A pápa tehát mozgósította az egyházat, a jóakaratú embereket ezen a téren.

Reformok

A Római Kúria reformja, amelyet Ferenc pápa már péteri szolgálata elején megkezdett, egy átfogó megújulási folyamat része, melyet ő Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdításában fogalmazott meg: az önmagából kilépő egyház, a missziós egyház, az evangelizálásban elkötelezett egyház reformja ez. A Római Kúria feladata pedig az, hogy segítsen az egyház e küldetésében. A szerkezeti átalakításon túl azonban a legfontosabb a belső reform, a szív megújítása. Jézus azt mondja: a jó dolgok és a rossz dolgok a szívből jönnek. Tehát innen kell kiindulni, ha megújulást akarunk, ha be akarjuk gyógyítani azt, ami nem megfelelő. Ebben az olvasatban tehát a karácsonyi beszéd, amelyet a pápa a kúria tagjaihoz és a vatikáni dolgozókhoz intézett, világosan jelzi, hogy a Szentatya hogyan kormányozza az egyházat a lelki tükrön keresztül is, hogy gyökereiben javítsa meg viselkedésünket, és az evangéliumhoz hűségesebbé tegyen minket. Ezáltal jobban végezzük szolgálatunkat, hirdetjük az örömhírt és szolgáljuk az egyházat – magyarázta P. Lombardi.

A reform, a megújulás a keresztény élet örök témája: a megtérésnek nem felületesnek kell lennie, nem pusztán szervezeti jellegűnek. A pápa sokszor elmondta, hogy a problémák nem elsősorban logisztikai vagy szervezési jellegűek, hanem belső, mély gondok. A helyes viselkedés: a meghallgatás, a párbeszéd, a szolgálat, a belső megtisztulás útjait mutatja föl nekünk a pápa – akár a reggeli szentmisék alkalmával is a Szent Márta-házban mondott szentbeszédeiben. Ezekben a homíliákban a Szentatya lelki vezetőként áll elénk, követve a Szent Ignác-i lelkigyakorlatok hagyományát.

A találkozás kultúrája

Ferenc pápa melyik szavával, kifejezésével jellemezhetnénk a 2014-es évet? Lombardi atya szerint ez a találkozás kultúrája. Olyan kifejezés ez, amely számára is szép lassan telt meg tartalommal, ahogy látta Ferenc pápa viselkedését, személyes hozzáállását az emberekhez. A pápa odafordul teljes valójával az adott személyhez, legyen az tőle bármennyire különböző. Az ilyen találkozásokból születhetnek új kezdeményezések, új párbeszédek, újra kötődhetnek megszakadt kapcsolatok; a felületes vagy hivatalos viszony elmélyül, személyessé válik.

Ferenc pápa ezzel a lelkülettel találkozik az államfőkkel, vallási vagy politikai vezetőkkel. Láttuk ezt Bartholomaiosz pátriárka esetében is, akivel valódi találkozás jött létre, igazi barátság, mely biztató az ökumenizmus előrelépése szempontjából. Általa lépéseket tehetünk előre a személyes kapcsolatok szintjén, túl a szükséges, de nem elégséges teológiai eszmecsere, a történelmi tanulmányok, az elméleti megközelítés dimenzióján. Hit és szándék kell az emberek részéről ahhoz, hogy Krisztus akaratának megfelelően haladjunk az egyház egysége felé.

Reménykeltő jel Kuba és az Egyesült Államok közeledése is: mindkét állam vezetője köszönetet mondott a pápának a levélért, amit nekik küldött. Ez is azt mutatja tehát, hogy Ferenc pápa hozzáállása a nemzetközi szintű kapcsolatok terén is gyümölcsöt hoz: magával ragadó karizmája, szívhez szóló szavai, az emberiség javáért érzett felelőssége nagyon értékes és fontos számunkra. „A találkozás kultúrája” kifejezés a másik felé nyitás képességét rejti magában: vallási, lelki, politikai és sok más szinten egyaránt, mely olyannyira jellemzi ezt a pápaságot – fejezte be a 2014-es évről vont mérlegét a szentszéki szóvivő.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

You have no rights to post comments