Egy emberből negyvenötezer euró nyerhető ki - borzalom Európában
A koszovói szervkereskedelem a maffia és a háborús bűnök különös egyvelege - bármit lehetett rendelni: vesét, májat, tüdőt, szívet, szemet – amire éppen igény mutatkozott. A szervek kivételét hozzáértő orvosok végezték a szükséges felszereléssel, a szerveket pedig repülővel szállították külföldre – állítják tanúk, akik 1999-ben részt vettek Európa egyik legjobban szervezett, egyúttal egyik legembertelenebb szervkereskedelmi hálózatának tevékenységében annak a katonai parancsnoknak a keze alatt, akiből, ha minden igaz, két év múlva államfő lesz.
Koszovóban már hónapok óta politikai válság van: a június 8-án tartott parlamenti választásokat követően egyetlen párt sem tudott kormányalakító helyzetbe kerülni, a különböző koalíciós egyezkedések nyomán azonban úgy tűnik, nagykoalíció jön létre a balkáni országban. Ennek pedig az egyik első és legfontosabb feladata a háborús bűncselekményeket vizsgáló nemzetközi törvényszékre vonatkozó intézkedések elfogadása lesz. A nemzetközi bíróság az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) magas rangú tisztviselőinek állítólagos szervkereskedelmi ügyeit vizsgálná, központja pedig Hollandiában lenne.
Az Európa Tanács még szeptember végén úgy döntött, hogy megbízza az Eulexet (az EU koszovói rendőri és igazságügyi misszióját): támogassa azokat a kihelyezett bírósági eljárásokat, amelyeket nem Koszovóban folytatnának le, s amelyek az EU különleges csapatának vizsgálata alapján kezdődhetnének meg.
Az ET ugyanis Dick Marty svájci szenátor vezetésével végzett nyomozást azon híresztelések nyomán, amelyek szerint 1999 folyamán Koszovóban és Albániában kiterjedt méretű, tiltott, illegális szervkereskedelem folyt. Marty 2010 végén tett jelentést az ET parlamenti közgyűlésének, amelyben megvádolta Hashim Thacit, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egykori parancsnokát és közeli munkatársait, hogy szervkereskedelmi hálózatot szerveztek, amelynek keretében fogságba ejtett, elrabolt szerb és albán nemzetiségű személyeket csonkítottak, illetve gyilkoltak meg.
A történet másfél évtizeddel korábbra nyúlik vissza: a NATO 1999 márciusában 78 napon át bombázta Szerbiát, hogy véget vessen a Koszovóban élő albánok elnyomásának. Akkoriban Koszovóban a jól felfegyverzett Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) állt szemben a még jobban felfegyverzett szerb különleges rendőrségi egységekkel, illetve a jugoszláv katonaság sorkatonai egységeivel. Az UCK gerillatámadásaira válaszul (amelyek a szerb karhatalom elnyomására adott válaszként születtek) a szerb hatóságok széles körű offenzívát indítottak, amelynek keretében albán civilek is áldozatul estek, mi több, a szerb félkatonai egységek tömeggyilkosságokat is követtek el. A NATO a fenyegető humanitárius katasztrófát akarta elhárítani a bombázásokkal a hivatalos magyarázat szerint.
Akárhogyan is, a bombázásnak 1999 júniusában vége szakadt, a szerb erők (regulárisak és félkatonaiak egyaránt) kivonultak Koszovó területéről, ahová bevonult a KFOR (Kosovo Force – a Koszovóban tevékenykedő, a NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi békefenntartó haderő), az UCK átvette az uralmat a korábbi szerb tartományban. A koszovói szerb lakosság elleni atrocitások azon a nyáron gyakorlatilag mindennapossá váltak, a helyzettel és a környezettel éppen ismerkedő KFOR egységei nem tudták megvédeni őket a bosszúszomjas UCK-tól.
Thaci felügyelte a függetlenség kikiáltását, valamint a Belgráddal folytatott párbeszédet és az ebből fakadó tavalyi brüsszeli megállapodást is, és ezek az eredmények nagy hatással lesznek az új kormányra, bármilyen funkció is jut majd Thacinak.
Azonban utóbb kiderült, hogy az UCK egyes vezetőit nem csak vagy nem elsősorban a bosszúvágy és az etnikailag tiszta állam megteremtése motiválta: egyre több jel utalt arra, hogy Hashim Thaci és mások is egészen jól szervezett szervkereskedelmi hálózatban érdekeltek. A recept pofonegyszerű volt: az UCK egységei betörtek egy-egy szerb faluba, kiválogatták a 20-50 év közötti, jó kondícióban lévő, egészséges férfiakat, akiket egy, a koszovói–albán határ közelében lévő faluba szállítottak (egy bizonyos „sárga házba”), ott kivették belőlük azokat a szerveket, amelyekre éppen szükség volt, a „felesleget” pedig jeltelen sírokba temették. (Amelyeket utóbb több ízben feltártak és máshová helyeztek.) Bármit lehetett rendelni: vesét, májat, tüdőt, szívet, szemet – amire éppen igény mutatkozott. A szervek kivételét hozzáértő orvosok végezték a szükséges felszereléssel, a szerveket pedig repülővel szállították Olaszországba és Törökországba. Utóbb már nemcsak szerbek kerültek a kések alá, hanem kelet-európai illetőségű polgárok is, a hálózat működtetésének egy szakaszában pedig már az albán nemzetiségű polgárokból is vettek ki „alkatrészeket”. Legalább száz, de inkább több száz szerb áldozatról van szó, főként polgári személyekről.
Az albán határ mellett található „sárga házról” szóló rémhírek már 1999-ben felröppentek a szerb sajtóban, de azokkal komolyabban senki sem foglalkozott, mindenki azt hitte, hogy a Slobodan Milosevic nevével fémjelzett diktatúra újabb albánellenes propagandájáról van szó. Az egész ügy akkor kapott komolyabb nyilvánosságot, amikor Carla del Ponte, az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében eljáró hágai Nemzetközi Törvényszék korábbi főügyésze megjelentette életrajzi könyvét, amelyben beszámolt róla, hogy még főügyészként 2004-ben foglalkozott a koszovói szervkereskedelemmel kapcsolatos értesülésekkel, amelyekről az ENSZ egyik szervezete, az UNMIK révén értesült. Azonban mivel a tulajdonképpeni szervkereskedelem Albánia területén zajlott, az pedig már kívülesett a törvényszék hatáskörén, illetve mivel az esetek a háború után történtek, ejtenie kellett az ügyet.
Egészen 2008-ig kellett várni, hogy az Európa Tanács vizsgálatot indítson az ügyben, s további két évet, hogy Dick Marty letegye jelentését az asztalra. Ennek a vizsgálatnak sikerült kiderítenie, hogy az UCK tagjai már 2003-ban részletes vallomást tettek egy ENSZ-vizsgálat során arról, hogy szerb foglyok belső szerveit kioperálták, értékesítették, a több száz áldozatot pedig eltemették, hogy ne maradjon nyoma a bűntettnek.
2011 februárjában az AP hírügynökség birtokába jutott egy harmincoldalas dokumentum, amely nyolc ember vallomását tartalmazza. Az UCK „alacsony és közepes rangú” tagjainak állítása szerint a felkelők feljebbvalóik utasítására foglyul ejtett szerb polgárokat szállítottak Albániába (egyikük-másikuk furcsállotta is, hogy szigorúan megtiltották nekik a foglyok bántalmazását, hiszen „korábban szabadon verhettük őket, kezüket-lábukat is törhettük” s azt sem értették, miért hagyja meg a szigorú parancs, hogy rendesen etessék-itassák a rabokat). A tanúk azt állították: a „szervkivétel” még 2000 nyarán is zajlott, amikor Koszovó már majdnem egy éve az ENSZ és a NATO irányítása alatt állt.
Az egyik tanú azt állította: az UCK-nak sikerült betörnie az illegális szervkereskedelem piacára, és egy idő után az egy emberből kioperált szervekkel már 45 ezer dollárt is tudott keresni a szervezet.
A tanúk elmondása szerint a Koszovóban foglyul ejtett szerbeket Észak-Albániába vitték, a Burel város közelében lévő Ribe faluban álló sárga házba (a festése alapján híresült el a neve), ahol a tulajdonképpeni szervkivétel zajlott. Ezt követően a tetemeket elföldelték, míg a szerveket az albán főváros, Tirana melletti Rinas repülőtérről szállították Törökországba és Olaszországba. Az albán reptérről Isztambulba 1 óra 45 percig tart az út, és a hely, ahol a szerveket kivették, kétórás autóútra van a Rinas repülőtértől. Jég között tartva a szív és a tüdő a kivételt követően négy-hat óráig alkalmas átültetésre, a máj 18–24 óráig, a vese pedig 24-48 óráig...
„Kidolgozott rendszer működött. Az orvosok megvizsgáltak minden foglyul ejtett szerbet, egészségügyi kartonokat állítottak ki számukra. Amikor Olaszországból megérkezett a rendelés, a megfelelő alanyból kivették a megfelelő szervet, a donort meg többnyire hagyták meghalni oly módon, hogy lekapcsolták a gépekről. De voltak alkalmak, főleg a fiatalabb rabok esetében, hogy miután az orvosok kivették az egyik veséjüket, összevarrták a donort és visszahelyezték a többiek közé, a következő alkalomig. Miután azonban ez nagy pánikot okozott a foglyok között, gyorsan felhagytak ezzel a gyakorlattal” – állította a K–144-es kódszámon szereplő hágai tanú.
A Marty-féle jelentés szerint Hashim Thaci akkori koszovói kormányfő (a legerősebb koszovói parlamenti párt elnöke) volt annak a bűnözői csoportnak a vezetője, amely ellenőrzése alatt tartotta a fővárostól, Pristinától nyugatra, Koszovó középső részén elterülő Drenica-völgyet, s amelynek több tagja közvetlenül is érintett lehet a szervkereskedelemben. Már Marty is leszögezte: lehetetlen, hogy Thaci ne tudott volna a szervkereskedelemről.
Hasonló állásponton van Rada Trajkovic, a koszovói parlament szerb képviselője is, aki még a nyáron arra hívta fel a figyelmet: az újonnan felálló kormánynak hatalmas kihívásokkal kell majd szembesülnie, amelyek közül az egyik legnagyobb a szervkereskedelemben érintettek letartóztatása lesz. „Szinte minden nemzetközi hatalmi központ kiemelte, hogy lesznek letartóztatások Thaci úr pártjának választási győzelmétől függetlenül. Thaci úr egyébként ennek a piramisnak a csúcsa” – jelentette ki Trajkovic a B92 Tv-nek adott nyilatkozatában.
Trajkovic elmondta: várható Sami Lushtaku, az úgynevezett drenicai csoport egyik tagjának letartóztatása, ami nagy etnikai feszültségeket is okozhat.
Maga Hashim Thaci még az év elején is azt állította: a koszovói harcok idején nem volt a frontvonalban, mert „politikai csatákat” folytatott, éppen ezért nem is tudott a szervkereskedelemről. Az Euro Newsnak nyilatkozva kijelentette: soha nem adott semmilyen, a háborús szokásjoggal ellenkező parancsot, s hogy a szervkereskedelemről első ízben Marty jelentéséből szerzett tudomást. „Soha nem fogom elhinni, hogy az UCK valamely katonája egy civil szerveit vette el” – szögezte le Thaci.
A nagy hatalmú hadúr ellen meglehetősen sokáig nem is folyt semmilyen vizsgálat, noha mindenki tudta róla (Brüsszelben is), hogy élet és halál ura volt az UCK-n belül, s hogy igen szoros kapcsolatban állt az egész Európát behálózó albán maffiával is. Idén márciusban azonban mégis akadt valaki, aki elővette. Clin Williamson különleges ügyész elbeszélgetett Thacival a kormányfői irodában.
Akárhogy legyen is, egy dolog biztos, ha lassan is, de halad ennek a borzalmas ügynek a felderítése. Még akkor is, ha igen magas rangú gáncsolói vannak. Carla del Ponte már egy évtizeddel ezelőtt arról beszélt, hogy igen befolyásos nyugati körök igyekeztek megakadályozni a vizsgálatát. Utóbb pedig a Del Ponte és csapata által összegyűjtött tárgyi bizonyítékok egy részét, amelyeket a hágai Nemzetközi Törvényszék őrzött, valakinek az utasítására megsemmisítették. Williamson és csapata azonban újabb bizonyítékokat gyűjtött. Tanúk is vannak.
És még mindig több százra tehető azon szerb és albán nemzetiségű polgárok száma, akikről 15 éve nem tudnak semmit a hozzátartozóik.
(magyarhirlap.hu)
