Ferenc pápa: Hallgassunk a Szentlélekre, ellenállás nélkül
Ferenc pápa az isztambuli Szentlélek-székesegyházban, 2014. november 29-én mondott homíliájában a Szentlélek szerepe köré fűzte gondolatait.
Az üdvösségre szomjazó embernek Jézus az evangéliumban úgy mutatkozik meg, mint a forrás, amelyből meríthet, mint a szikla, amelyből az Atya az élő víz folyamait fakasztja mindazok számára, akik hisznek Benne (vö. Jn 7,38). Ezzel a próféciával, amelyet Jézus nyilvánosan hirdetett Jeruzsálemben, előre bejelentette, hogy megdicsőülése, vagyis halála és feltámadása után tanítványai megkapják a Szentlélek ajándékát (vö. 39) – kezdte homíliáját Ferenc pápa.
A Szentlélek az egyház lelke. Életet ad, különböző karizmákat éleszt, amelyek gazdagítják Isten népét, és főleg egységet teremtenek a hívők között: sokakból egyetlen testet, Krisztus testét építi fel. Az egyház egész élete és küldetése a Szentlélektől származik; Ő valósít meg mindent.
Maga a hitvallás is csak a Szentlélek sugallatára lehetséges – ahogy erre Szent Pál a mai első olvasmányban emlékeztet bennünket: „Azt sem mondhatja senki: »Jézus az Úr«, csak a Szentlélek által” (1Kor 12,3b). Amikor imádkozunk, a Szentlélek ébreszt imát szívünkben. Amikor megtörjük önzésünk bűvkörét, kilépünk önmagunkból, és testvéreink mellé állunk, hogy találkozzunk velük, meghallgassuk őket, és segítsünk nekik, akkor Isten Szent Lelke az, aki erre ösztönöz bennünket.
Amikor felfedezünk magunkban egy azelőtt ismeretlen képességet a megbocsátásra, annak az embernek a szeretetére, aki nem szeret minket, akkor a Szentlélek ragadott magával bennünket. Amikor túlmegyünk az udvariassági formulákon, és szívet melengető gyöngédséggel fordulunk testvéreinkhez, akkor minden bizonnyal megérintett bennünket a Szentlélek.
Valóban, a Szentlélek különböző karizmákat éleszt az egyházban; látszólag ez rendbontást okoz, de valójában a Szentlélek vezetésével óriási gazdagságot jelent, mert a Szentlélek az egység Lelke, amely nem egyformaságot jelent. Csak a Szentlélek teheti meg azt, hogy különbözőséget, sokszínűséget éleszt, miközben egyidejűleg az egységet műveli.
Amikor mi akarunk különbözőséget teremteni, és másokat kirekesztve bezárkózunk önérdekeinkbe, megosztottságot okozunk; amikor egységet akarunk teremteni emberi terveink szerint, végül uniformizálunk és egységesítünk. Ha azonban hagyjuk, hogy a Szentlélek vezessen bennünket, a gazdagság, a változatosság nem válik soha konfliktussá, mert a Lélek arra ösztönöz bennünket, hogy a változatosságot az egyház szeretetközösségében éljük meg – hangsúlyozta homíliájában Ferenc pápa.
A tagok és a karizmák sokasága Krisztus Lelkében találja meg összhangot teremtő alapelvét. Őt az Atya küldte, és továbbra is küldi, hogy beteljesítse a hívők közötti egységet. A Szentlélek hozza létre az egyház egységét: egység a hitben, a szeretetben, a belső összetartásban. Az egyház és az egyházak arra kaptak meghívást, hogy nyitott, szelíd és engedelmes magatartással hagyják, hogy a Szentlélek vezesse őket. A Szentlélek teremt összhangot az egyházban. „Eszembe jut Nagy Szent Vazul szép mondása: ’Ipse harmonia est’. Ő maga a harmónia”.
A remény távlatáról van szó, amely azonban fáradságos, mivel mindig jelen van bennünk a kísértés, hogy ellenálljunk a Szentléleknek, mert megzavar, kimozdít, előrehaladásra késztet, ösztönzi az egyházat, hogy menjen előre. És mindig könnyebb merev és változatlan pozícióinkban kényelmesen elhelyezkednünk. Valójában az egyház olyan mértékben hűséges a Szentlélekhez, mint amilyen mértékben nem törekszik arra, hogy Őt szabályozza, és saját érdekeihez igazítsa. Az egyház akkor is hűséges a Szentlélekhez, amikor nem enged a kísértésnek, hogy önmagába zárkózzon.
Mi, keresztények akkor válunk hiteles misszionárius tanítványokká, akik képesek megszólítani a lelkiismereteket, ha felhagyunk önvédelmi stílusunkkal, és hagyjuk, hogy a Szentlélek vezessen minket. Ő ugyanis frissesség, fantázia és újdonság.
Védelmi állásaink megnyilvánulhatnak abban, hogy túlságosan megrögződünk elméleteinkben, erőinkben – de így pelagianussá válhatunk – (pusztán önerőnkben bízva) – vagy abban, hogy ambiciózus és hiú magatartásformát öltünk fel.
Ezek az önvédelmi mechanizmusok megakadályoznak bennünket abban, hogy valóban megértsük a többieket, és megnyíljunk a velük folytatott őszinte párbeszédnek. Azonban az egyház, amely a Pünkösdből született, megkapja a Szentlélek tüzét, amely nem annyira az értelmet tölti meg eszmékkel, hanem inkább lángra lobbantja a szívet; az egyházat a Szentlélek szele fújja át, amely nem hatalmat ad, hanem képessé tesz a szeretetszolgálatra. Olyan nyelvezet ez, amelyet mindenki megért.
Hitünk zarándokútján és testvéri életünkben minél alázatosabban hagyjuk, hogy az Úr Lelke vezessen bennünket, annál inkább leküzdjük a meg nem értéseket, a megosztottságokat és az ellentéteket, az egység és a béke hihető jeleivé válunk. Hihető jeleivé annak, hogy Urunk feltámadt, és él.
Ezzel az örömteli bizonyossággal ölellek át mindannyiatokat, kedves testvérek – mondta a pápa, köszöntve a szír-katolikus pátriárkát, a püspöki konferencia elnökét, Louis Pelâtre püspököt, isztambuli apostoli helynököt, a többi püspököt és exarchát, a papokat és diakónusokat, az Istennek szentelt személyeket és a világi hívőket, akik a katolikus egyház különböző közösségeihez és rítusaihoz tartoznak.
A pápa testvéri szeretetettel köszöntötte I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárkát, a szír-ortodox metropolitát, az örmény apostoli pátriárkális helynököt és a protestáns közösség vezetőit, akik együtt akartak imádkozni a katolikusokkal ezen a szertartáson.
A pápa elismerését fejezte ki ezért a testvéri gesztusért. Szeretetteljes üdvözletét küldte az örmény apostoli pátriárkának is, imáiról biztosítva őt.
Ferenc pápa a következő szavakkal fejezte be homíliáját: „Kedves testvérek! Forduljunk a Szűz Máriához, Isten Szent Anyjához. Vele együtt, aki az apostolokkal imádkozott a Cenákulumban Pünkösdre várakozva, imádkozzunk az Úrhoz, hogy küldje el Szentlelkét szívünkbe, és tegyen minket evangéliuma tanúivá az egész világon. Ámen”.
Forrás: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
