Optimizmus, humor, vidámság és a testi-lelki egészség
Bár az e világi boldogság keresése az antikvitásban és a felvilágosodás filozófiájában gyökerezik, hiszen ekkor válnak értékké az önmegvalósítás és a földi örömök, azért nekünk, keresztényeknek sem kell úgy élnünk, mint akik citromba haraptak.
Annál is inkább, mert a legújabb kutatások abba az irányba mutatnak, mely szerint a pozitív életszemlélet jobb testi és lelki életminőséghez, egészségesebb személyiséghez vezet. Talán közösségeink is vonzóbbak, amikor jókedvűnek és vidámnak látnak bennünket.
A közép-kelet-európai egészség-paradoxon alapján ebben a régióban az anyagi jólét növekedésével párhuzamosan romlott az emberek egészsége.
Nekünk ugyan nem kell magyarázni, hogy a gazdagság nem vezet el a boldogsághoz, tudjuk ezt már Jézus óta. Lelki szegények mégsem lettünk. Bennünket is pontosan ugyanannyira zavar, ha nem rendelkezünk az általunk szükségesnek vélt anyagi javakkal, netalán azt látjuk, hogy a másiknak több jutott. A jelenkori társadalomra jellemző anyagi egyenlőtlenségek szítják az indulatokat, de mi sem lettünk szentek, akiket az ilyesmi tökéletesen hidegen hagy. Még messzebb vagyunk attól, hogy mosolyogva nézzünk szembe a halál, a szenvedés és a betegségek poklával.
Hát akkor mitől leszünk mi, keresztények boldogok?
Talán érdemes néhány gondolat erejéig foglalkoznunk vele, mit mond erről a modern pszichológia. Mert igyekszünk, persze, a menny felé, de attól még gyarlók vagyunk, nagyon is földi halandók, így szeretnénk sokáig, egészségben, boldogan élni.
Az optimista ember gondolkodása bizakodó céljai elérése tekintetében és a jövő eseményeire nézve. Emiatt nehéz helyzetekben más megküzdési stratégiákat alkalmaz, mint a pesszimista, aki a jövőre vonatkozóan negatív elvárásokkal bír, és céljait is hamarabb feladja. A pozitív életszemléletű emberek gyakrabban alkalmazzák a humort mint megküzdési stratégiát. Ez azt jelenti, hogy képesek valamelyest felülemelkedni aktuális helyzetükön, megragadni annak komikumát, ezt megfogalmazni, és végül nevetni rajta. Mindenképpen hatásosabb formája a problémák megoldásának, mint addig frusztrálódni, amíg a bennünk felgyülemlett agresszió szépen kivetül másokra, és így lehet „vígan” őket utálni, gyűlölködni. Fontos, hogy a gúnyolódás nem azonos a humorral, az mindössze az agresszió verbális formája, amin legfeljebb vigyorogni lehet. A humort felszabadult nevetés követi – mindenki részéről.
A pozitívan gondolkodó személy mindent megtesz annak érdekében, amit eltervezett. Ez viszont feltételezi a reménykedés képességét, vagyis azt, hogy hiszi, elegendő ereje lesz a probléma megoldására, valamint rendelkezik a szükséges megoldási módozatokkal. Aki tehát optimista, az reményteli, és nagyobb valószínűséggel éri el célját.
Nem ezt mondta Jézus kétezer évvel ezelőtt? Például a vízen lépkedni próbáló, majd hitét veszítve süllyedő Péternek. Lehet, ő gyakrabban alkalmazta a higgyetek formulát, ami természetesen több az egyszerű bizakodásnál, mert Istenben és az Ő erejében, jóakaratában hiszünk. Nem csupán a saját energiáinkban, képességeinkben. Így viszont nekünk jóval reménytelibbnek kellene lennünk, mint hitetlen embertársainknak. És azok vagyunk?
Elméletileg igen. Vagyis Jézusra tekintve, aki optimizmusunk forrása, mindenképpen. Vannak azonban kételyeim azzal kapcsolatban, vajon a keresztény emberek a mindennapokban bizakodóbbak-e, mint mások. Hajlamosak lehetünk bagatellizálni annak a néhány évtizednek a jelentőségét, melyet itt a Földön élünk. Legalábbis abból a szempontból, mennyire kell ezeket az éveket jól megélni, nem csak erkölcsi értelemben. Mondjuk, például érdemes-e vidám, örömöt okozó, kapcsolatokat építgető programokat keresnünk, vagy inkább üljünk szobánk hűvös magányában mogorván és savanyúan, mert arra a kevés időre már úgyis mindegy?
Ha a kereszténységünk mellett optimisták is tudunk lenni – ami valójában elválaszthatatlan az igaz hittől – akkor biztosan jobb érzelmi állapotba kerülünk, vidámabban, örömtelibben telnek majd napjaink, többet nevetünk, fogékonyabbakká válunk az élet és társaink szellemességeire. Jobb lesz a kedvünk, a jókedv pedig ragályos!
(Szűcs Emese , talita.hu)
Hozzászólások
A lélek boldogsága van. Ez az élet kezdetétől van, ezt vélem felismerni a csecsemő mosolygásában, az ünnepi asztal békéjében, a tudós kutatási lendületében, a tanító örömében amikor a tanítvány sikerében örvendez, és nagyon sok megjelenésében. Legfőbb tanító könyvünkben le is van írva a boldogság forrásai és féleségei.
A boldogságot szeretném ajánlani kedves Istenkereső embertestvéreim nek ajánlani, mint Istentől ajándékozott és ajánlott útitársat a menny felé vezető útra.
Valamikor megkérdeztem kedves tanítómtól, hogy hová kell mennem gyónni, vagyis a kötelező szentgyónást elvégezni. Azt válaszolta, hogy oda, ahol könnyebben elvégzem a szentgyónásomat . Az óta komolyan megválasztom a helyet, ahol el fogom végezni a gyónásomat, és sokszor mutatta meg magát a bűntől szabadult lélek örvendezése, az igaz boldogság.
A fenti cikk kapcsán ezt akartam megírni, hogy mind azok, akik megtalálják az igaz örömforrást, a boldogságban barátaim, Krisztusban testvéreim legyenek, mert remélem, hogy nem veszítem el ezt az irányt.
Az önfeledt boldogság nem idegen a kereszténységtő l, épp elenkezőleg! Nemcsak, hogy a Szentírás ír erről bőven - az Énekek énekétől Pál apostolig -, hanem az egyházatyák és a szentek is! Az viszont nagyon szomorú, hogy olyan kiszikkadt keresztényekké váltunk, akikből kiveszett az öröm és a szeretet - és amit mi elhagytunk és eldobtunk, azt a new age (és a sátán) felemelte és nagy sikerrel árusítja... épp azért árusíthatja, mert az emberi természet vágyakozik rá (meg különben a Szentlélek gyümölcsei között a második helyen szerepel...)
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.