Józsefvárosi drogelosztó központ? Egy brazil gettó lehet pont ilyen
„Ropogtak a tűk a talpunk alatt a lépcsőházban. Reggelenként vérfoltokat és üres zacskókat találtunk. Meg kiborították a kukákat. Mert ezek a dizájnerdrogok olyanok, hogy előhoznak valami kutatási mániát. Szétszedtek mindent, kiszórták a szemetet, hogy átkutassák.”
Ez nem egy jelenet valami apokaliptikus sci-fiből, hanem egy átlagos nap leírása az egyik olyan józsefvárosi házból, amely a kerület fő drogelosztó központjaként működött néhány héttel ezelőttig. Ha a házban lakó férfi mondataiban a szereplők nevét Pedrókra és Josékra cseréljük, akkor joggal hihetnénk, hogy egy durva brazil favelláról van szó.
„Naponta száznál is többen jöttek drogért. Az este és éjjel volt a legsűrűbb. Sokan csak jöttek-mentek, de volt, hogy hajnalban az udvaron üvöltött egy lány, mert azt érezte, meg akarják ölni. Máskor bekopogott hozzánk valaki, hogy a gyomrában van valami szörnyű, és hívjuk a mentőt.”
A forgalom nem csak amiatt volt ilyen nagy, mert a VIII. kerületben, ahogy előző cikkünkből kiderült, megdöbbentő méreteket öltött a dizájnerdrog-használat. A pörgéshez hozzájárul a szer rövid hatása is. A kellemes érzetek negyed-fél óráig tartanak, után pedig jön a zavartság, a tévképzetek és a félelemérzet. Ezzel pedig a késztetés egy újabb adagra. A területen jártas szociális munkások mesélték, hogy a masszív anyagosok napi 10-15-ször is szúrhatnak, így akár kétóránként vissza kell menniük a dílerhez. (Összehasonlításul, a legdurvább heroinisták napi 2-4-szer lövik magukat.)
A cucc hatásához volt hasonló a gyorsaság, ahogy a drogterjesztői rendszer kialakult. A ház lakói látták ugyan, hogy valami megváltozik a környéken, de aztán már csak arra eszméltek, hogy esténként egy lepusztult küllemű, de jól szervezett drogáruházba térnek haza.
A drogzóna élővilága
Intravénás nagymama. Drogos veterán. Dizájnerdrogos tinik. Semmit nem tudtunk a kerületről, amíg el nem merültünk az utcák mögötti világban. A kerület az orosz módszert vette át, ott megugrott a HIV-fertőzöttek száma. Riportsorozatunk első részét itt olvashatja el.
„Három-négy éve kezdődött az egész, amikor ez az Aladár nevű ember házmester lett és ideköltözött. Már az első időben nagy mozgás volt a lakása körül, de azt gondoltam, nagy a család, ők jönnek hozzá. Aztán vettük észre az eldobált tűket, mindenféle jeleket. Szerintem a beköltözése után 3-4 hónappal már ment a terjesztés. És egy év alatt kész volt a hálózat.”
A hálózat a lakó megfigyelése és a terepet ismerő forrásaink szerint a következő résztvevőkből épült fel.
Hesszelők : Szerepük, hogy figyeljék a környéket, figyelmeztessenek a rendőrök érkezésére. A megfigyelők jellemzően nem drogosok voltak, hanem a házban, a környéken lakó munkanélküliek vagy a hálózat tagjainak rokonai, ismerősei. Volt úgy, hogy öten-hatan álltak a kapu körül: a férfiak söröztek, beszélgettek, de hesszelő volt például a házban lakó lakó idős nő, aki seprűvel a kézben járkált, és takarítást imitált, ha valami gyanús történt az utcán.
Fizetés: napi 2-3 ezertől felfelé akár 10 ezer forintot is kaphattak.
Futár: A futár vitte a pénzt, és hozta ki a drogot a kapualjban, udvaron várakozó kuncsaftnak. A kisebb rendszerekben nem volt futár, a drogos egyből a dílerhez ment. Volt olyan futár, aki a raktárból nagyobb tételben hozta a házba a drogot. Ha késett, az utca megtelt várakozó drogosokkal.
Tűárus: A házakban kialakult a drogozásra épülő kereskedelem. Egy nő és egy férfi a lépcsőfordulóban steril tűt, injektort árult 200-500 forintért.
Árusok: A földszinti lakásokban laktak.
Lefizetettek: A rendszer szervezettségét és értékét mutatja, hogy a ház egyes lakói napi pénzt kaptak azért, hogy csendben maradjanak. Vagy ha a lakásuk az árusítás frekventált részén volt, elviseljék az állandó forgalmat. Az összeg néhány ezertől akár 10 ezer forintig terjedt.
Csúcsragadozók : A rendszer olyan hamar fejlődött, hogy a motort berúgó Aladár a családjával, gyerekeivel együtt egy év után elköltözött, és a drogbáró hamarosan már csak hetente, kéthetente jelent meg a környéken. Fekete Audijával megállt a ház előtt, ahol köré gyűltek a helyi kisfőnökei. A nyílt utcán zajló üzleti megbeszélések külsőségeiből is következtetni lehetett arra, hogy mennyire kedvezőek az iparág mutatói.
A drogbáró egyik bizalmasa egy ideig a házban lakott, később azonban már ő is jobb környékre költözött, és heti néhány alkalommal szállt ki, hogy ellenőrizze az üzletet. „Lehetett látni, hogy egyre jobban öltözködött, menő telefonja volt. Sőt, egy idő után helyes barátnővel láttam, aki egyébként rendes lánynak tűnt, akár egyetemista is lehetett” – emlékezett a házban lakó forrásunk.
A VIII. kerület fekete lyukai
De hogy válhatott egy házmesternek kiutalt önkormányzati lakásból drogelosztó központ? Az önkormányzatnál senkinek nem tűnt fel, hogy ott már nem a házmester lakik, hanem egy csomó ismeretlen?
„A kerületben átláthatatlan az önkormányzati ingatlanok helyzete. Évtizedekkel ezelőtt kiutalt lakások öröklődnek. Adják-veszik a bérlakásokat, és húsz-harminc év távlatából az önkormányzat már nem tudja követni, ki hol lakik. Amíg a rezsit fizetik, addig nem is lehet mit csinálni, a rendőrség nem törhet rá csak úgy valakire.”
Információink szerint a Józsefvárosban több száz ilyen önkormányzati lakás van. Ezek rendszere aztán egy olyan fekete lyukká áll össze, amiben emberek százai tűnnek el a hivatalok látóköréből. Így lehet, hogy a kerületet leíró statisztikák (a munkanélküliségi ráta, a lakosság összetétele, száma) és az utca valósága már csak részben fedik egymást.
Nem bántottak, de féltünk
„A lakókat nem bántották, de a biztonságérzetünk rossz volt” – mesélte forrásunk, amikor arról kérdeztük, milyen volt egy drogelosztó központban lakni. „Nem hiszem, hogy érdekük lett volna velünk ujjat húzni, nem ebből volt a pénz. Betörés nem nagyon volt a házban, olyanról hallottam csak, hogy eltűntek a száradni kitett ruhák. De közben állandó nyomás alatt voltunk. Az őrszemek közt kellett befurakodni, ha hazajöttünk. Szinte mindennap megkérdezték, hogy kihez jöttünk, mit akarunk, mert elfelejtették, hogy itt lakunk. Aztán az eldobott tűk. Meg voltak azok az üres lakások, amiket felfeszítettek, hogy ott drogozzanak.”
Vezetőm be is vitt az egyik belövőszobába, de csak rövid impulzusokról tudok beszámolni, mert a bűz, de még inkább a mindenből áradó kilátástalanság percek alatt menekülésre késztetett. A feltört lakás közepén egy mocskos matrac hevert, amelyet karnyújtásra szemét gyűrűje vett körül. A matrac előtt papírdoboz, azon félbevágott sörösdoboz. „Abban vagy valami kupakban keverik a drogot a vízzel. Ez jelzi, hogy drogosok használják a helyet” – magyarázta a lakó mielőtt kirohantunk volna a sivár szobából.
Happy end
„Rendőrök legfeljebb heti kétszer-háromszor tűntek fel az utcában, de mivel jeleztek az őrszemek, a házba érve már rég eltűntek a gyanús jelek. A drogosok pedig egy sarokkal arrébb vártak. Volt, hogy tízen-tizenöten is összegyűltek, mire a rendőrök elmentek” – mesélte a lakó.
A ház 65 lakásából nagyjából tízben éltek olyanok, akik hivatalos úton is felléptek a tarthatatlan helyzet ellen. Éveken keresztül tették a feljelentéseket az önkormányzatnál, voltak, akik az ügyészségig is elmentek. Végül három és fél évvel az első feljelentés után, éppen az önkormányzati választás előtt a hatóságok nagy erővel csaptak le a kerület két házára. A TEK emberei az egész hálózatot lekapcsolták. Még a bizniszt kezdő B. Aladárt is elfogták vidéki házában. A BRFK tájékoztatása szerint összesen 12 embert helyeztek előzetes letartóztatásba. Happy end.
A zene örök
„Mi kell? Zene? Itt van.” Egy héttel később tértem vissza a házba, az ajtóban három huszonéves srác kínálta a közkedvelt dizájnerdrogot a betérőknek. A helyzet a razzia után annyiban változott, hogy ott helyben meg lehetett volna venni az anyagot, nem bentről hozták ki. A lakóktól pedig hallottam, hogy egy eddig csak drogozó család is elkezdett árulni.
Két sarokkal arrébb belefutottam egy eddig nem látott csoportba. Az esténként összegyűlő társaság ugyanígy suttogott a látványosan arra csellengők fülébe.
Úgy tűnt: a hálózatot ugyan felrobbantotta a rendőrség, aminek hatására a darabjai szétszóródtak a kerületben. A drogkereskedelem kevésbé látványosan ugyan, de folyik tovább.
„Érthető, hogy a TEK-es akcióval nem szűnt meg a probléma, hiszen a területen erős keresleti piac működik. Amíg van igény, addig lesz, akik ezt kiszolgálják” – mondta a témával foglalkozó szociológus, aki azért nem akart névvel megszólalni, mert tartott attól, hogy szakmai álláspontja miatt Kocsis Máté céltáblája lehet.
A polgármester a választások előtti időre időzítve keményen fellépett a Józsefvárosban megdöbbentő méreteket öltő intravénás droghasználat és kereskedelem ellen. A rendőrség utasításba kapta, hogy rendszeresen igazoltassák azokat, akik drogosnak tűnnek, és ha olyan jelre bukkannak, vigyék is be őket. Ezzel párhuzamosan Kocsis ellehetetlenítette a Kék Pont nevű drogsegélyszervezetet, amely nem is önkormányzati pénzből, de próbált segíteni a helyzeten, például tűcsereprogramot működtetett.
Kocsis kritikusai szerint a rendészeti problémakezelésnek két érzékelhető hatása lehet.
Steril tű hiányában hozzájárulhat az AIDS-járvány berobbanásához, ahogy azt előző cikkünkben írtuk.
Leköti a rendőrség erőforrásait.
A dizájnerdrogok ugyanis a legjobb esetben is csak az úgynevezett C listán vannak rajta, a kábítószerek listáján nem. A szert szabad fogyasztani, sőt vásárolni is. Csak az árusítás tilos. A rendőrök a polgármester által szorgalmazott módon egy használt fecskendő vagy droggyanús anyag alapján is beviszik a felhasználókat, akiket legfeljebb 72 óráig előzetesben tartanak, majd kiengedik, hiszen az anyag dizájnerdrog, nem listás kábítószer.
„Beviszik a Lacit, aki szúr a parkban, És akkor mi történik, leszokik?” – foglalta össze a jelenlegi drogpolitika hatását egy szociális munkás. A drogosok pedig szinte unottan mesélték nekem, hogy napi hatszor-nyolcszor is igazoltatják és átvizsgálják őket. Az intézkedések egyetlen hatása, hogy amilyen gyorsan lehet, eldobják a rendőrség által bűnjelnek tekintett használt tűt. A rendpárti fellépés hatása tehát, hogy a drogszemét is több lesz a kerületben.
„Az önkormányzatnak az lenne a feladata, hogy tanítsa, tájékoztassa az embereket a problémáról, ahelyett, hogy felülne a demagógiára, és erősítené az előítéleteket” – foglalta össze szomorúan Sárosi Péter, a TASZ drogprogramjának vezetője.
Hogy Kocsis Máté polgármester munkája mégsem hatástalan, az a kerület lakóival beszélgetve mutatkozott meg. A drogban nem érintett polgárok további rendőri akciókat, nagyobb szigort követeltek. Sokan örültek, hogy a polgármester elüldözte a tűcsereprogramot, így ugyanis „nem támogatják a drogozást.”
Hátha a helyben élők mélyebben látják a problémát, gondoltam, és megkérdeztem: „Ha a drogosok nem kapnak fecskendőt, akkor leállnak? Ha nem állnak le, akkor be kell börtönözni őket? Hol lenne annyi hely a börtönökben? És egyáltalán, mi számít drognak akkor, amikor a törvény kijátszására hetente fejlesztenek ki új szereket?
„Nem a felháborodott lakók a hibásak, hogy nem tudtak válaszolni, mert ezeket a válaszokat az erőpárti politika sem adta meg.” Sárosi Péter szerint „hazudik, aki azt állítja, egyszerű válasz adható erre az összetett problémára”.
A politikusok terjesztetik a dizájnerdrogokat?
A dizájnerdrog nem egyetlen szer neve, hanem anyagok csoportja. Olyan anyag, amit már létező kábítószerek helyettesítésére fejlesztenek ki. A szpíd, heroin, fű, kokain szerepel a droglistákon, azok forgalmazása és használata a büntetések miatt kockázatos.
A kifejlesztett szerek azonban nincsenek rajta a listákon, ezért egy ideig azokat szabadon lehet forgalmazni és használni. Amikor pedig felkerülnek a droglistára, a vegyészek egyszerűen új szert fejlesztenek ki. A dizájnerdrogok terjesztése és forgalmazása is kevésbé kockázatos. Cserébe viszont senki nem tudja, milyen hatással vannak a szervezetre. Nem tudni, hogyan kell kezelni a túladagolást, a nemkívánatos tüneteket, a rohamokat.
Az ismert szerek szigorú törvényi tiltása tehát nem megszüntette, hanem fokozta a bajt. A politikusok által világszerte propagált drogellenes háború oda vezetett, hogy elterjedtek a sokkal kockázatosabb és a jelek szerint sokkal ártalmasabb drogok.
Magyarországon megoldásként beépítették a Btk.-ba a C listát, amelyre felkerülnek az újonnan felfedezett pszichoaktív szerek is. Mivel azonban a C listára alapos vizsgálat nélkül, gyakran csak vélelmek alapján kerülnek fel anyagok, a használatot ez nem tiltja, csak a kereskedelmet bünteti. Ha viszont a C lista anyagainak fogyasztása is büntetendő lenne, előfordulhat, hogy olyan szerek használatáért ültetnek le embereket, amelyekről a vizsgálatok után kiderül, hogy nem vagy nem olyan mértékben veszélyesek, hogy azt büntetőjogilag kellene szankcionálni.
(index.hu)
