Szent Fausztina növér látomása a pokolról
"Ma egy angyal levitt a pokol mélyére. Ez nagy kínok helye. Hatalmas nagy a térsége. A szenvedések fajtái, melyeket láttam, a következők:
az első kín, mely a poklot alkotja - Isten elvesztése, a második - a szüntelen lelkiismeret - furdalás, a harmadik az, hogy a lelkek sorsa itt már soha nem változik meg. A negyedik kín - a tűz, amely átjárja a lelket anélkül, hogy elpusztítaná. E szörnyű szenvedés tisztán lelki tűz, amit Isten haragja gyújtott lángra. Az ötödik - az állandó sötétség és az iszonyú, fullasztó szag. Bár e sötét van, az ördögök és az elkárhozott lelkek kölcsönösen látják egymást, látják mások és a maguk gonoszságát. A hatodik fajta szenvedés a sátán szüntelen társasága, a hetedik - a szörnyű kétségbeesés, a gyűlölet Isten ellen, istenkáromlások, átkok, gyalázkodások.
Ezek azok a fájdalmak, melyeket az összes lélek szenved. De ezzel nincs vége. Különleges lelki fájdalmak is léteznek, nevezetesen az érzékek kínjai. Amivel az egyes lelkek vétkeztek, az által szenvednek leírhatatlanul irtózatos módon. (...)
Isten parancsára írok ezekről a dolgokról, hogy egyetlen lélek se mentegethesse magát azzal, hogy nincs pokol, és nem volt ott senki, nem lehet tudni mi van ott. Én, Fausztina nővér, Isten parancsára jártam a pokol szakadékaiban, hogy hirdessem és tanúsítsam a lelkeknek, létezik a pokol. (...) Amit leírtam, az csak gyenge árnyéka a valóságnak, amit láttam.
Egyet megjegyeztem: a legtöbb ott szenvedő lélek olyan, aki nem hitte el, hogy van pokol." (Napló, 741)
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.