Rendkívüli szinódus után – Interjú Erdő Péter főrelátorral
Erdő Péter bíboros az október 5-étől 18-áig tartó rendkívüli szinódus főrelátora volt. Az MKPK és a CCEE elnökét a püspöki gyűlésről, annak tapasztalatairól kérdeztük.
– Lezárult a nagy médiaérdeklődést keltett, a család témájáról szóló szinódus. Várakozásainak megfelelően zajlott az eljárás a tanácskozáson?
– Miután a munkadokumentumot és a kérdéseket ismertük, a szinódusi bizottság tagjai, akik már dolgoztak a kérdőív és a munkadokumentum összeállításán, nagyjából tisztában voltak azzal, hogy mik a fő témák, irányelvek, és melyek a súlypontjai az útkeresésnek, tehát ilyen értelemben nagy meglepetést nem hozott, elsősorban a szerves fejlődés útját mutatta meg.
– Vannak, akik felvetik, hogy hiányzott egy átfogó médiastratégia a felszólalások közzététele és az interjúk esetében. Mi a véleménye?
– Ami az előre bejelentett felszólalások közzétételét illeti, ebben a tekintetben a szinódus előtt született egy olyan döntés, hogy nem fogják az összes felszólalás teljes szövegét leközölni és különböző nyelvekre fordítani, bár a korábbi szinódusokon ez történt, és a L’Osservatore Romano is közölte a felszólalásokat. Ez rendkívül költséges munka volt, sok ember részvételét is igényelte, tehát az volt az útmutatás, hogy ettől el kellene tekinteni. Ezt helyettesítette részben, nyilván nem teljes egészében az a sajtótájékoztató, amely mindennap volt, és amelyet Lombardi atya vezetett a Vatikán Sajtótermében. Ezek alkalmával összefoglalta az adott nap tematikáját, és sor került a témák bemutatására.
A szinódusi atyák mondhatták ezzel kapcsolatban, hogy az ő felszólalásukat nem ismertették megfelelő részletességgel. A módszertanra vonatkozó döntés miatt lehetett várni, hogy meglepetést okozhat, mert újdonságot jelentett a tény, hogy nem tették közzé teljes terjedelmében a felszólalásokat.
– Az 1980-ban a család témájáról megrendezett szinódus után ez alkalommal – a jövő évi rendes szinódus távlatában – a helyzetfelmérésre összpontosítottak. Valóban a médiában hangsúlyozott két-három téma (újraházasodott elváltak, együttélések, homoszexuálisok) jelentette a központi kérdést az elmúlt harmincnégy év alatt bekövetkezett változások áttekintése, számbavétele során?
– A kényes kérdések, amelyekkel a tömegtájékoztatási eszközök olyan széles körben foglalkoztak, valóban kényes témák voltak, és nem kevés felszólalás kapcsolódott hozzájuk.
Ezek a témák, főként az újraházasodott elváltak témája, egyáltalán nem új. Erre már a Familiaris consortio is kitért, tehát a probléma már jelen volt elég régóta, sőt azt lehet mondani, hogy az utóbbi időben ennek a problémának a statisztikai súlya a nyugati társadalmakban mintha csökkent volna némileg, mivel a válás után kevesebben kötnek újra házasságot, ami nem azt jelenti, hogy nem folytatnak együttélést másokkal.
Ami igazi újdonság a helyzetben vagy a statisztikai adatokban – és ez világszinten jelentkezik – az a házasságkötési készség csökkenése. Ezzel tehát a Familiaris consortio még egyáltalán nem foglalkozott. Ma viszont meg kell állapítanunk, hogy a polgári házasságkötések aránya, száma is világszerte csökkenő tendenciát mutat. Különösen azokban az országokban fontos ez, ahol kötelező, hogy a házasságra lépők polgári házasságot is kössenek, tehát nem úgy, mint Olaszországban, ahol az egyházi házasságkötés önmagában érvényes. Ez tehát az egész emberiségnek az intézményekhez való viszonyát is érintő probléma, és nagyon sok felszólalásban hangot is kapott.
Egyfajta menekülés tapasztalható az intézményes formáktól, és jelen van a személyes elköteleződéstől való félelem. Ezek sok tényezőtől függenek, de szinte egyetemes jelenségről van szó. Természetesen válaszokat is kerestünk ezekre a kérdésekre. Vannak olyan külső tényezők, amelyek arra ösztönzik az embereket, hogy ne kötelezzék el magukat intézményi szinten. Ilyen például az állandó munka hiánya, a családi lét bizonytalansága, amely sajnos sok országot jellemez. A társadalmi érettség ma 35-40 éves korban alakul ki, ami a fiatalokat megakadályozza abban, hogy egzisztenciálisan biztonságban érezzék magukat ahhoz, hogy családot alapítsanak. Emiatt is jellemző Európára a születések alacsony aránya.
Olyan jelenségről van szó, amelyet elemezni kell, amelyről alapos kutatást kell végezni, mert egyrészt vannak pszichológiai és antropológiai vetületei, másrészt pedig a körülmények kényszerítő ereje. Például a gazdaságban úgy beszélnek a munkaerő-mobilitásról, mint nagy értékről, ugyanakkor a nagy nyomás, hogy mindig kész legyünk a mobilitásra, megakadályozza a stabil kapcsolatok kialakulását és a családalapítást.
Voltak természetesen olyan problémák is, amelyek inkább a nemzetközi szervezetek nyomásával kapcsolatosak, különösen az afrikai vagy más szegényebb országokban, ahol a törvényhozást a házasság és a család témájában külső tényezők kívánják megváltoztatni, és ezzel szemben van egyrészt a vallási meggyőződésből fakadó, másrészt a helyi kultúrából fakadó ellenállás vagy ellenkezés. Ez is jelentős hangsúllyal említett téma volt.
– A szinódus munkáját lezáró dokumentum tükrében hogyan összegezhető az októberi tanácskozás jelentősége, újdonsága?
– Eget rengető újdonságot nem hallottunk, hiszen majdnem minden problémában örök emberi kérdések vagy az új idők tipikus kérdései merültek fel. Azt hiszem, hogy talán a hangvétel, az igazságosságnak, az igazságnak és az irgalmasságnak az együttes emlegetése, vagy a szempontoknak ez a fajta összekapcsolása volt egy új megközelítési mód vagy egy új hangsúly, ami sok felszólalót és a munkának az egész hangulatát jellemezte. Továbbá a nyitott és hűséges lelkipásztori hozzáállás Jézus Örömhíréhez és a család evangéliumához, valamint az egyház és a társadalom valóságához. Ezen a téren tapasztalható egy viszonylag új hozzáállás, de az is igaz, hogy kevés időnk volt arra, hogy egyes kérdésekkel mélyebben foglalkozzunk. Négyperces felszólalásokban nem lehet bemutatni egy-egy mélyenszántó érvelést se teológiai, se pszichológiai, se szociológiai szempontból. Azt remélem, hogy a szinódus után lesz idő egy elmélyültebb párbeszédre.
– A Relatio Synodi 62 pontban foglalja össze az ülésen megfogalmazott, elhangzott véleményeket. Ezek közül három pont esetében nem volt meg a szinódusi atyák kétharmados szavazati többsége. Miért kerültek mégis bele a dokumentumba ezek a témák?
– A szinódus rendtartásában az szerepel, hogy egy-egy pont elfogadásához kétharmados többség szükséges. Másrészt a dokumentum összes pontja megkapta az abszolút többséget (50 %-osnál nagyobb többség – A szerk.). A szinódusi titkárságnak és a Szentatyának olyan szándéka volt, hogy a dokumentumnak ezeket a szintén többséggel elfogadott, de kétharmadot el nem nyert bekezdéseit is nyilvánosságra hozza – annak feltüntetésével, hogy milyen arányú volt ezek támogatottsága. A döntést mindenki tudomásul vette, és a teljes anyagot a sajtó rendelkezésére bocsájtották.
[Az említett három pont:
– 52. pont (szavazati arány: 104–74) – esetleges bűnbánati út és az objektív rendezetlen állapot mellett a felek szubjektív felelősségének újbóli értékelése
– 53. pont (szavazati arány: 112–64) – lelki áldozás és tényleges áldozás kapcsolata
– 55. pont (szavazati arány: 118–62) – homoszexuálisok és a családra, házasságra vonatkozó isteni terv különbözősége – A szerk.]
– Hogyan értelmezhetjük ezeket a szavazati számarányokat, azaz viszonylag magas számban voltak ebben a három kérdésben nemleges válaszok?
– Erre, azt hiszem, könnyű a válasz: titkos szavazás volt, ezért senki sem mondta el, hogyan és miért szavazott úgy, ahogy tette azt. Lehetett olyan, aki szerint a fogalmazás nem volt elég világos – mindig előfordul egy szinódusi szavazásnál, hogy egy megfogalmazás félreérthető, azaz az adott szövegrészt nem tartják egyértelműnek, ezért szavaznak ellene. Előfordulhatott olyan, hogy valaki úgy értelmezte a szöveget, hogy az teológiai problémát jelent – bár nem hiszem, hogy ezekben a paragrafusokban ebben a tekintetben objektív nehézség lenne. Azonban előfordulhat az is, hogy egyesek szerint bizonyos felvetések ezekben a formájukban nem időszerűek, vagy tematikailag nem tartoznak bele a házasság és a család kérdéskörébe. Erről hallottunk megjegyzéseket a munka során, hogy például a házasság és a család témakörébe bizonyos típusú együttélések nem tartoznak bele, illetve ha ennyire kitágítjuk a kört, akkor más témáról is bővebben kellett volna szólni. Talán az is befolyásolhatta a szavazót – de hangsúlyozom, hogy a szavazás titkos volt, és senki sem magyarázta, miért szavazott valami mellett vagy ellen –, hogy a legújabb olaszországi hírek szerint az önkormányzatok elkezdték az azonos nemű párok kapcsolatkötésének anyakönyvezését, miközben a törvény ezt elvileg nem teszi lehetővé, és a szinódus döntése talán indokot adhatott volna egyes paragrafusok félreértelmezéséhez, kihasználásához…
– Az európai gyermekek fele házasságon kívül születik. Hogyan lehet pozitív irányba elmozdítani ezt a társadalmi tendenciát a szinódus által elfogadott és kiadott üzenettel?
– Nem biztos, hogy a szinódusi üzenet meg tudja változtatni a tendenciát, viszont a történelem türelmes megismerése vigasztalást tud adni. Például Magyarországon, amikor a török idők után benépesült az ország, az anyakönyveink sok helyen azt tanúsították, hogy a megkeresztelt gyermekek több mint a fele nem volt törvényes. Tehát különböző időben, különböző megközelítésben újra és újra felbukkannak ezek a témák, majd egy konszolidált korban javulhat a helyzet.
Az a fontos, hogy minden gyermeket szeretettel fogadjunk, akik számára kérték akár a keresztelést, akár a hitoktatást, és egyébként igyekezzünk a házasság értékét, nagyszerűségét megfelelően bemutatni, hiszen ez az egyik célja is a most lezárult szinódusnak. Nekünk a házasság és a család mellett pozitív tanúságot kell tennünk. Ezért is olyan fontos, hogy vannak világiakból és családokból álló mozgalmak, melyek ezt fő feladatuknak tekintik. Ez hangsúlyosan megjelent a világi házaspárok tanúságtételében a szinódus folyamán.
– Milyen kapcsolat áll fenn a lelki áldozás és a tényleges áldozás között?
– A lelki áldozásról mostanában nagy lelkesedéssel és idealizmussal beszélnek, de maradjunk annyiban, hogy a lelki áldozás egy imádság, egy jámborsági forma, amelyről a legszebb imakönyveinkben is az áll, hogy ilyet az végez, akinek tökéletes bánata van, és így a kegyelem állapotában vágyódik az Oltáriszentség után, csak valamilyen okból nincs lehetősége, hogy magához vegye. Ehhez képest a tényleges áldozás az egyház közösségében külsőleg is látható cselekedet. Az egyháznak van egy nem új és nem önkényes szabálya, benne gyökerezik a legősibb egyházi gyakorlatban, mégpedig az, hogy a súlyos bűnöket nem elég a tökéletes bánattal megbánni – egyébként nem is olyan könnyű abban biztosnak lennünk, hogy a mi bánatunk tökéletes –, hanem a gyónás útján kell tőlük megszabadulni. Éppen ezért van a szentáldozásnak – a lelki áldozással ellentétben – látható vonatkozása.
– A záródokumentum milyen álláspontot fogalmaz meg a homoszexualitás kapcsán?
– Az utolsó pont egyrészt igyekszik hűségesen, betű szerint továbbadni azt, amit a Hittani Kongregáció erre vonatkozó dokumentuma tartalmaz: a minden személy iránti tiszteletet, a diszkrimináció ellenzését; másrészt rögzíteni azt, hogy ezek a kapcsolatok nem tekinthetőek rendezettnek, semmiképpen nem hasonlíthatóak a házassághoz, annak nem minősíthetőek, még analógia alapján sem – azaz ahhoz nem hasonlóak, vagy ahhoz nem foghatóak. Ennek vonatkozásában hangzott el az a tiltakozás az ellen a nyomás ellen, amely az egyházakat és az egyes országok társadalmait külső tényezők részéről éri, hogy a törvényhozásukat megváltoztassák.
– A katolikus média egyes képviselői szerint a szinódusi záróüzenet gyenge és ambivalens jeleket küld a világnak az egyház szexuális erkölcsöt érintő álláspontjáról, és hiányzik belőle a világos fogalmazás. Hogyan kommentálná ezt?
– A szinódusi üzenet (Messaggio Sinodale), egy rövid szöveg, mely az újságban egy fél oldalon elfér, vagy még annyi helyet sem vesz igénybe. Ennek a szövegnek nem az volt a feladata, hogy részletesen bemutassa a témákat, illetve elemezze azokat, így érzelmileg vagy esztétikailag megközelítve bizonyos dolgokat csak éppen megemlített. Nyilvánvalóan lehetnek olyan teológiai vagy más igények, amelyek szerint ez nem elég pontos, és részletesebben kellett volna egyes pontokról szólni. Azt nem gondolnám, hogy nagyon félrevezető lenne ez az üzenet, azaz hogy ne tükrözné a szinódusi atyák szándékát, mivel a szövegét a jelenlévők meggyőző többsége támogatta.
– Mit emelne ki Ferenc pápa szinódusi záróbeszédéből?
– Azt hiszem, nem lenne sem sportszerű, sem bölcs dolog egyetlen elemet kiragadni, mert a beszéde úgy volt kerek és úgy volt teljes, ahogyan elhangzott. Ha valaki például az első feléig hallgatta, azt hihette, hogy egy oldalra küld üzenetet, aki meg tovább hallgatta, azt, hogy más irányba is küld üzenetet. A Szentatya igyekezett az egyházi felelősségre és a saját péteri küldetésére is felhívni a figyelmet, ilyen értelemben kiegyensúlyozott lett a beszéd, érdemes tisztelettel és türelemmel végigolvasni.
– Összességében ez a rendkívüli szinódus hogyan mutat előre a jövő évi rendes szinódus felé? Hogyan nyújt segítséget a jövőre vonatkozóan?
– Rendkívül konkrétan. A Szentatya a mostani szinódus záróokmányát (Relatio Synodi) kívánja a szinódusi titkárságon keresztül mint munkaokmányt elküldeni a püspöki konferenciáknak. Ilyen értelemben mintegy szövegszerűen is – nem biztos, hogy kizárólagosan vagy teljességgel, de ez akarja adni az indítást a későbbi munka, a következő szinódust előkészítő anyag számára is.
Fotó: Thaler Tamás, News.va, Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
