Beszámoló a rendkívüli szinódus második ülésnapjáról
Az alábbiakban közzétesszük az Apostoli Szentszék sajtószolgálata által kiadott összefoglalót a rendkívüli szinódus október 7-i ülésnapjáról.
A harmadik általános munkaülésen folytatódott az általános vita. Az Instrumentum laborisban rögzített menetrend szerint ennek a következő volt a témája: „A család evangéliuma és a természeti törvény” (I. rész, 3. fejezet) és „A család és a személy hivatása Krisztusban” (I. rész, 4. fejezet).
A munkaülés kezdetén tudtul adták, hogy a Szentatya által október 20-ára, hétfőre egybehívott konzisztóriumot a közel-keleti helyzetnek szentelik majd, annak a gyűlésnek az eredményei alapján, amelyen a pápa néhány diplomáciai képviselője és az illetkés dikasztériumok vezetői vettek részt. Erre a gyűlésre a Vatikánban került sor, október 2. és 4. között. A konzisztórium témáját a bíboros államtitkár, Pietro Parolin mutatja majd be. A találkozón részt vesznek majd a keleti pátriárkák és Jeruzsálem latin pátriárkája, Őboldogsága, Fouad Twal is.
Az általános vita ezt követően az előre kijelölt témák szerint haladt előre: elmondták, hogy alaposabb házassági felkészítésre van szükség, hogy az ne csak érvényes, de gyümölcsöző is legyen. Megfogalmazódott a javaslat, hogy ne csak a házastársi egység bukása elleni védelemről essen szó, hanem azokról a feltételekről is, amelyek azt érvényessé és gyümölcsözővé teszik. Arra van szükség, hogy olyan házasságképet közvetítsenek, amelyben a házasság nemcsak cél, hanem út is egy még magasabb cél felé, a személyes és párban történő növekedés útja, erő és energiaforrás. A házasság választása igazi és valódi hivatás, és mint ilyen, igényli a hűséget és a koherenciát, hogy végül a növekedés s az ember megóvása igazi helyének bizonyuljon.
Ezért a házastársakat folyamatosan követni kell életútjukon az élénk és erőteljes családpasztoráció révén. A házasság szentségére való felkészülés útjának tehát hosszúnak, személyre szabottnak és komolynak kell lennie, nem félve attól, hogy ezáltal csökken a templomi házasságkötések száma. Ellenkező esetben azt kockáztatnánk, hogy az egyházi bíróságokat elárasztják a házassági peres ügyek.
Egy másik kiemelt pont volt a tömegtájékoztatási eszközök befolyása, amelyek olykor erőszakos, s az egyház családra és házasságra vonatkozó tanításával ellentétes ideológiákat mutat be. Ebből a nézőpontból elhangzott, hogy a katolikusokat valóban meg kell védeni, de ugyanakkor jobban fel is kell készíteni: az egyháznak szabatosabban kell előadnia tanítását, a tant nem tilalomlistaként bemutatva, hanem közel hozva a hívőkhöz, ahogyan azt Jézus is tette. Ily módon, empátiával és gyengédséggel eljárva, lehetséges lesz csökkenteni az eltérést a tanítás és a gyakorlat, az egyház tanításai és a családok mindennapi élete között. Ugyanis nem a tanítás és az irgalmasság közötti választásra van szükség, hanem egy megvilágosodott lelkipásztorkodás megkezdésére, hogy bátorítsuk mindenekelőtt a nehéz helyzetbe jutott családokat, akik gyakran úgy érzik, nem tartoznak már az egyházhoz.
A mai vita pontosan ehhez a ponthoz, a nehézségben lévő párokhoz, az újraházasodott elváltakhoz tért vissza: elmondták, hogy az egyháznak velük szemben nem ítéletet kell megfogalmaznia, hanem az igazságot kell elmondania, megértő tekintettel, hiszen a nép követi az igazságot, és követi az egyházat, ha az az igazságot mondja el. Az irgalmasság „orvossága” befogadást, gondviselést és támaszt nyújt. A szenvedő családok – miként kiemelték – nem gyors lelkipásztori megoldásokat keresnek, ezért nem is akarnak puszta statisztikai adat lenni, hanem úgy érzik, arra van szükségük, hogy inspirálják őket, befogadottnak és szeretettnek érezzék maguk. Nagyobb teret kell nyitni a szentségi logika előtt, sokkal inkább, mint a jogi előtt.
Az újraházasodott elváltak Eucharisztiához járulása kapcsán megerősítést nyert, hogy ez a szentség nem a tökéletesek szentsége, hanem azoké, akik úton vannak.
Ezen felül, miként tegnap délután is, elidőztek annak szükségessége fölött, hogy megújuljon az evangélium hirdetésének és a tanítás átadásának a nyelve: az egyháznak jobban meg kell nyílnia a párbeszédre, gyakrabban (és nem csak kivételes esetekben) meg kell hallgatnia a házaspárok tapasztalatait, mivel nem lehet figyelmen kívül hagyni az ő küzdelmeiket, az ő bukásaikat, sőt: ezek a tapasztalatok egy valós, igaz teológia alapja lehetnek. Ugyancsak a nyelvezettel összefüggésben egyfajta bizonytalanság mutatkozott azon javaslat kapcsán – amely beemelést nyert az Instrumentum laborisba –, hogy mélyítsék el a bibliai ihletésű „teremtés rendje” fogalmat, valamint hogy lehetséges-e a mostaninál több jelentéssel újraolvasni a „természeti törvény” fogalmát: nem elég lecserélni a szótárat, miként ez elhangzott, hogyha nem sikerül megteremteni a hívekkel való hatékony párbeszéd hídját. Ebben az értelemben a változás sokszor emlegetett és kiterjedt igényét úgy kell értenünk – ahogy mondták –, mint lelkipásztori megtérést, hogy hatékonyabbá tegyük az evangélium hirdetését.
A család három sajátos dimenzióját mutatták be az aulában: az életre irányuló hivatást; a missziós jelleget, ez alatt azt értve, hogy a családi egység által tanúsítsák Krisztust; és a másik befogadását, mivel a család az alteritás első iskolája, a hely, ahol meg lehet tanulni a türelmet és a lassúságot, szemben a kortárs világ fékevesztettségével. A család atomjának egy további dimenzióját is megragadták a szentségben, mivel a család a szentségre nevel, a Szentháromság ikonja, házi egyház az evangélium szolgálatára, az emberiség jövője.
A harmadik általános munkaülés során emellett még érintették a családi, mindenekelőtt a gyermekkatekézis és az otthon falai közötti imádság fontosságának a kérdését, mivel ez nyit teret a hitben való igazi és valódi elmélyülésre, lehetővé téve a hit átadását a szülőktől a gyermekeknek. Végezetül hangsúlyozták annak szükségességét, hogy a papok és a katekéták elmélyültebb képzésben részesüljenek.
Fordította: Török Csaba
Fotó: news.va
Magyar Kurír
