Bátorságot mindenkinek - Beer Miklós püspök körlevele nagy vihart kavart
Múlt vasárnap fölbolydultak a váci katolikus egyházmegye gyülekezeteinek padsorai: a mise végén a papok felolvasták püspökük körlevelét, amelynek legfőbb üzenete az volt: a cigányok testvéreink, elfogadásuk és megsegítésük hitünk próbája. A levél azóta bejárta az internetet és komoly érzelmeket, élesen eltérő véleményeket hozott felszínre. Beer Miklós püspök atya számított arra, hogy sorai nem maradnak hatás nélkül, az azóta eltelt napok pozitív mérlege pedig megerősítette abbéli hitében, hogy bátorsága helyes volt.
– Meglepő tartalomhoz meglepő formát választott – tehet ilyet egy katolikus püspök?
– Nem marasztalt el érte senki, de miért is tette volna: minden püspök önállóságot élvez a saját egyházmegyéjében, a körlevelek küldése pedig bevett gyakorlat a katolikus egyházban – a pápa is gyakran él vele, a püspököktől sem idegen egy-egy fontos téma megtárgyalása ilyen formában. És nem a semmiből érkezett ez a levelem. A cigány misszió régóta foglalkoztat, hiszen korábban olyan falvakban éltem és teljesítettem papi szolgálatot húsz éven át, amelyekben nagyszámú cigányság él. Nap mint nap szembesültem a gondjaikkal, azóta pedig tovább romlott a helyzet, amit itt az egyházmegyében is tapasztalunk, hiszen Nógrád megye, amelyben már több cigány gyerek születik, mint nem cigány, hozzánk tartozik. Amikor 2003-ban a Váci Egyházmegye püspöke lettem, az egyik első feladatom volt, hogy létrehozzak egy cigány missziós irodát, amely az elmúlt időszakban már egy egész gárdát nevelt ki magának. A múlt vasárnapi körlevelet én már elég régóta szövegeztem magamban, az apropó pedig a soron következő ige, Jézusnak egy, a munkanélküliekről és az igazságos bérezésről szóló példázata volt. Hiszen ez a legégetőbb probléma ma Magyarországon a cigánysággal kapcsolatban.
– Mit szóltak papjai a feladathoz?
– E-mailben körbeküldtem a levelet nekik. Az első választ egy idősebb kollégámtól kaptam, aki azt írta, hogy amióta pap, még ilyen őszinte beszédet nem hallott. Másnap pedig írt egy másik pap, hogy ilyen felháborító körlevéllel ő még nem találkozott, nem hajlandó felolvasni. Na, gondoltam, jól beletenyereltem. Aztán, amikor nyilvánosságra került a levél, már nagyon sokféle reakciót kaptam. Erre fel voltam készülve. Meghatóan szépeket és nagyon durvákat is. Én mégis azt emelném ki, hogy felhívott egy cigány barátom, aki könnyezve mondta: köszönöm, hogy elmondtad, mi is emberek vagyunk.
– Az ön szeme is elhomályosult most, ennyire dolgozik önben az elmúlt hét?
– Nagyon erősen hatnak rám a felkavart indulatok, és még jobban a téma, a feladat.
– Mi is ez a feladat? Mit kell elfogadnunk – ahogyan levelében fogalmaz –, hogy valóban kereszténynek nevezhessük magunkat.
– Hogy ők, a cigányok is ugyanolyan embernek, testvéreinknek születtek. Ferenc pápa, mióta megválasztották, minden alkalommal előhozza: senki nem tehet arról, hogy hova születik. Számomra nagy bátorítást adnak Ferenc pápa mondatai. Megerősítette azt, ami korábban is bennem volt: mi sem választottuk meg, hogy hol szülessünk. Egyedül Jézus Krisztusról valljuk azt, hogy benne a mindent teremtő Isten így jött közénk, választva földi sorsát. Ezzel jelezte azt, amit az egész magatartása, tanítása megerősít: mi testvérként felelősek vagyunk egymásért. Aki többet kapott, az segítsen annak, aki kevesebbet. Örülök, hogy sokaknak ez a mondat ragadt meg: a cigánysághoz való viszonyulásunk egy lakmuszpapír, hogy hol tartunk a hit útján.
– Egy olyan ország olyan időszakában mondta ki ezt, amelyben sokakban jól megfér a keresztény eszmeiség vagy annak a hangoztatása, illetve a rasszizmus. Ha egy ilyen embert szembesítenek azzal, hogy testvérként kellene tekintenie a cigányságra, és ez az ő kereszténységének a kontrollja, nem biztos, hogy mindezt egyszerűen megemészti. Segítsünk neki, hogyan fogjon hozzá?!
– Értse meg: a börtön és a korbács nem lehet megoldás. Böjte Csaba szépen és okosan mondta: senkit se lehet jóvá szidni, csak jóvá szeretni. Megdöbbentő, amikor egy cigánygyerek azt kérdezi sírva a papjától, hogy miért vert meg azzal az Isten, hogy cigány lettem. Ezt a gyereket szeretni és dicsérni kell nagy-nagy türelemmel, mert akkor bármit megtesz nekünk. Egykori kedves tanítványom, Somos László, aki egy Kaposvár melletti faluban húsz éve üzemeltet tanodát, meséli, hogy a matekleckével nem boldoguló cigánygyerek, azt mondta, hogy érte, csak az ő kedvéért megoldja a feladatot. Jó páran úgy reagáltak a levelemre: „ezekkel nem lehet semmit se csinálni”. Erre azt mondom, amit a fent már említett paptársam, Somos László: éppen ebben kéne segíteni, hogy ők is akarjanak. Mert annyira nyomorultak, hogy már akarni sem tudnak. Van egy papunk Peruban, misszióban, indiánok között, azt mondta, hogy ott értette meg a cigányság legnagyobb problémáját: nincs jövőtudatuk. Eszükbe sem jut most, ma tüzelőt gyűjteni, mert csak a mai nap érdekli őket. Azért kell mellettük állni, kísérni őket például a vetőmagprogramunknál, vagy amikor krumplit ültetünk velük, hogy megmutassuk, ezek majd pár hónap múlva hoznak eredményt, hogy segítsünk nekik a jövőbe látni, a jövőt tervezni. Mert a saját hivatkozási pontjaikat, akár a régi életformához kapcsolódó feltételeket, akár a későbbi munkalehetőségeket, mindent elvesztették. És ezzel együtt az önbecsülésüket, méltóságukat.
– Ön Ferenc pápát idézve azt írja: Nem mi döntjük el, hogy ki méltó az irgalomra. Ezzel olyasmit fogalmaz meg, amelyet a keresztény politikai kurzus akár kritikaként is felfoghat. Balog Zoltán tárcavezető arról beszélt, hogy a humán minisztériumában külön államtitkárságnak kellene foglalkoznia – szavaival élve – az önhibájukból, illetve az önhibájukon kívül segítségre szorulókkal.
– Nem hiszem, hogy kritikaként élik meg, én nagyon becsülöm az állami erőfeszítéseket, Balog miniszter úrral baráti kapcsolatban vagyunk, még református lelkészként ismertem őt meg, és egy időben ő volt a cigány ügyekért felelős államtitkár, így foglalkoztatja a téma. A politikai döntéshozókkal össze kell fognunk, hatnunk rájuk, felhívni a figyelmüket, hogy a foglalkoztatás a kulcsszó. Egyszer hallottam egy közgazdász előadását, aki nem a cigányokkal kapcsolatban, hanem általában a munkanélküliséggel kapcsolatban azt mondta, ha megjelenik a munkanélküliség, akkor azonnal el kell kezdeni piramist építeni. Igaz, hogy semmi értelme, de legalább foglalkoztatva vannak az emberek. Én azt gondolom, lehet értelmes munkát adni az embereknek, melynek legfőbb forrása a föld. Van egy püspöki irodánk, nagyképűen vidékfejlesztési irodának nevezem, képzett szakemberekkel járjuk a vidéket, hogy hol lehet elindítani olyan mezőgazdasági programot, például gyógynövényprogramot, amivel lehet valami perspektívát adni.
– Ehhez az egyház nem elég, tovább megyek: nem bírja. De mintha ott maradtak volna a végeken, akár szó szerint, kis falvakban a pap utolsó értelmiségiként, és „nagyban” is: most éppen ön mesél munkalehetőségek teremtéséről. Miközben több százezer emberről van szó.
– Magunk, jól látja, nem bírjuk egyedül. Voltam például Lázár Jánosnál, hogy adjanak állami földet, tartós haszonbérletre, hogy tudjunk valamivel valamit kezdeni. Ez a levél nem pusztán segítésre szólítja fel a híveket, hanem arra is, hogy hagyják, ne nézzék rossz szemmel, ha mások segítenek – és sok-sok türelemre, hogy beérhessen a segítés gyümölcse.
– Miközben fogy a hívők száma, egyre nő az elesetteké. Mire kell koncentrálnia az egyháznak, hívők toborzására vagy a rászorulók megsegítésére?
– Akkor fogjuk megszólítani az embereket a hit útján, ha valamit csinálunk. Van egy durva mondatom: hagyjuk abba az önszórakoztató egyházmodellt! A szórakoztatóipar jellegű egyházat, amit még mindig csinálunk. Megdicsérjük az embereket, hogy milyen jó katolikusok, hogy elmennek Lourdes-ba, Fatimába. Nem ezt várja az Úristen! Itt mutassátok meg, hogy jó emberek vagytok! A megélt és megvalósított szolidaritáson keresztül. Azt mondod, lopja a cigány a gyümölcsöt, ezért inkább veszni hagyod a kertet. Inkább hívd be cseresznyét szedni vagy ültess az ő kertjébe is fát.
– Hiába vannak kormányon a kereszténydemokraták, mintha inkább csak a formát, a rozsdás kereteket adnák az eszmeiséghez, például a hitoktatással, melyet maga Erdő Péter érsek is bírált, nem pedig a kereszténység legfőbb üzeneteit, mint például az említett szolidaritást tűzik zászlajukra.
– A hitoktatás jó szándékú kezdeményezés, de belementünk ebbe a csapdába. Nagy hiba volt. Elég lett volna a kötelező erkölcstan, aminek keretében ott lehettünk volna sokan keresztényként is. Az ilyen típusú, vallásnépszerűsítő intézkedések negatívan hathatnak az egyházra. A gyorsan változó világban rugalmasnak kell lennünk. Ki kell lépnünk a szolgáltató modellből is, nemcsak a szórakoztatóból. Ne szolgáltatásokat várjanak tőlük. Például a keresztelés kérdése a cigányoknál nagyon fontos dolog, szinte minden gyereket megkereszteltetnek. Ferenc pápa azt mondja, senkit ne utasítsunk el, de ha egyszer megfogtuk a kezét, akkor ne engedjük el. A kísérés, a kapcsolat a lényeg. És közöttük élni, belülről hatni. Arról próbálom meggyőzni a papokat, legyenek bátrak, legyenek nagylelkűek. És erre kérek mindenki mást is. Pár éve hirdettem egy programot, amelynek lényege, hogy mindenki válasszon magának egy családot, azt segítse, azzal foglalkozzon. Ennyi is elég. Bátorság!
----------------
Az egyre súlyosabb rasszista megnyilvánulások, illetve a cigányság helyzetének folyamatos romlása miatt, valamint a cigány holokauszt 70. évfordulója apropóján az elmúlt két püspöki konferencia fő témája a cigányság ügye lett. Létrejött egy munkabizottság Beer Miklós és Székely János püspökökkel, illetve Ternyák Csaba érsekkel, amely azt a feladatot kapta, hogy készítsen elő egy országos, 30-40 oldalas tanulmányjellegű körlevelet, miközben a saját egyházmegyéikben is keressék az eszközöket a tudatformálásra, szemléletformálásra a témában.
Dr. Beer Miklós, a Váci Egyházmegye püspöke
• 1943-ban született Budapesten
• 1966-ban avatták pappá Esztergomban
• Kőbányán, Szobon, Márianosztrán folytatott lelkipásztori tevékenységet
• Pilismarót, Dömös és Esztergom–Belváros plébánosa volt
• Az Esztergomi Hittudományi Főiskola teológiai tanára, majd rektora lett
• 2000-től az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke
• A Váci Egyházmegye élére 2003-ban nevezte ki II. János Pál pápa
(Kertész Anna, vasarnapihirek.hu)
