Hogyan legyünk konzervatívok?
A konzervatív brit filozófus a civil közösségeknek az állammal szembeni védelmében és a jó örökség megóvásában látja a konzervativizmus lényegét. A konzervatív ember nem bízik az olyan hirtelen változásokban, amelyek elvont elméletekre épülnek.
„A jó dolgokat könnyű lerombolni, de annál nehezebb létrehozni” – idézi a Prospect Magazin Roger Scruton új könyvét, mielőtt ismertetné a filozófus válaszait a lap kérdéseire.
Hogyan legyünk konzervatívok? című könyvének előszavában Scruton röviden összefoglalja a konzervatív alaptételeket. A konzervatívok igyekeznek megőrizni azt a jót, amit korábbi nemzedékektől örököltünk, így „a törvényt, az udvariasságot, a közösségi érzést, a tulajdon biztonságát, a családi életet”. Elméletben kétféle konzervativizmust különböztet meg, egy metafizikait és egy mindennapit. Az előző a szent dolgokban való hitet jelenti, s az indíttatást, hogy a konzervatív ember megvédje őket a megszentségtelenítéstől. Az utóbbi abban áll, hogy „a reformáció és a felvilágosodás óta elszabadult nagyszabású változásokra reagáljon”. Scruton mindazonáltal elutasítja a nosztalgikus konzervativizmust, amely a régmúltat siratja, s arról panaszkodik, mi minden veszett oda. Nem tekint ugyanis minden múltbeli örökséget jónak és megőrzésre érdemesnek.
A néhai Margaret Thatcherben azt tiszteli elsősorban, hogy tisztán látta, miben állnak a régi kispolgári erények, és ezeket igyekezett képviselni. Másfelől azonban libertárius gazdasági szakértők befolyása alatt a Hayek-féle neoliberális koncepciót erőltette, vagyis maga is dogmák áldozatává vált, ami ellentétes a konzervatív szellemiséggel. Scruton nagyra tartja Friedrich Hayeket, például az árakkal kapcsolatos elméletét, de úgy látja, hogy műve nem alkalmas politikát meghatározó elméletnek, mert ha a társadalom szabadjára engedi a magántulajdont, akkor a közösségi erények gyengülnek, hiszen az egyéni érdekérvényesítés erősödik. A szabad versenyben a nagyvállalatok kiszorítják a kiskereskedőket a piacról, így a piacnak kiszolgáltatott egyén és közösségek csak az állami újraelosztásban bízhatnak – ami viszont ellentétes a konzervatív célokkal.
Scruton természetesen elutasítja a másik végletet, a tervgazdaságot is – érdekes módon éppen a korábban bírált Hayekre hivatkozva. A kommunizmus legfőbb bűnének viszont mégsem a központi tervezés alkalmatlanságát tekinti, hanem a civil társadalom elleni támadást. Edmund Burke-öt, a nagy konzervatív gondolkodót idézi, aki a francia forradalom legnagyobb vétkének nem is a tömeges kivégzéseket tartotta, hanem hogy „elkobozta az emberektől a civil társadalmat”.
Scruton kitér rá, hogy a szocializmus és a konzervativizmus között vannak közös vonások: az egyént mindkét ideológia valamilyen közösség részének látja. Politikai rendszer nem is jöhetne létre, ha az embereket, akik politikai közösségre lépnek, nem kötné össze egyfajta politika előtti kötelék. A közös emberkép ellenére azonban nagyok a különbségek a szocialista és a konzervatív politika között – teszi hozzá gyorsan Scruton. A szocializmus központi megoldást keres a problémákra, a konzervativizmus pedig helyben tartja helyesnek megoldani a helyi problémákat, ellenzi a centralizációt és azt is tudja, hogy vannak megoldhatatlan problémák is, amelyekkel jobb együtt élni, mint erőltetni a megoldásukat. Ilyen az egyenlőtlenség is.
(metazin.hu)
