A megkülönböztetés 7 szabálya Loyolai Szent Ignác szerint
Hogyan ismerhetjük fel a lelki megmozdulásokat, abból a célból, hogy a jókat elfogadjuk és a rosszakat elutasítsuk:
1. szabály: Akik halálos bűnt halálos bűnre halmoznak, azok elé az ellenség rendszerint az élvezetek képeit állítja. Érzéki gyönyöröket és élvezeteket képzeltet el velük, hogy jobban megtartsa és növelje őket romlottságukban és bűneikben. A jó angyal az ilyeneknél ellenkező módszert alkalmaz, lelkiismeretüket az értelem ítéletével furdalja és mardossa.
2. szabály: Azoknál, akik bűneik kiirtásában lendülettel haladnak előre és Isten, a mi Urunk szolgálatában a jóról a jobbra emelkednek, a módszer az első szabálynak az ellenkezője. Ilyenkor ugyanis a gonosz lélek sajátossága az, hogy a lelket mardossa, szomorúvá teszi és hamis okkal nyugtalanítva akadályokat gördít eléje, hogy ne haladhasson előre. A jó angyal sajátossága pedig az, hogy bátorságot, vigaszokat, könnyeket, sugallatokat és nyugalmat ad, mindent megkönnyítve és minden akadályt elhárítva, hogy az ember a jó művelésében egyre előbbre haladjon.
3. szabály: A lelki vigaszról. Vigasznak nevezem azt, amikor a lélekben valamilyen benső megmozdulás támad, aminek következtében a lélek lángoló szeretetre gyullad Teremtője és Ura iránt. Ennek következtében már semmi teremtett dolgot sem tud önmagáért szeretni a földön, hanem csak azok Teremtőjében. Ugyancsak vigasz az, amikor a lélek könnyeket hullat, amelyek őt Urának szeretetére indítják, történjék ez akár a bűnei, akár a Krisztus Urunk szenvedése miatt érzett bánatból, vagy más, egyenesen az Ő szolgálatára és dicséretére irányuló dolgok miatt. Végül vigasznak nevezem a hit, a remény és a szeretet minden gyarapodását és minden benső örömet, amely a mennyei dolgok felé és saját lelke üdvözítésére hívja és vonzza az embert, miközben megnyugtatja és megbékélteti lelkét az Ő Teremtőjében és Urában.
4. szabály: A lelki vigasztalanságról. Vigasztalanságnak nevezem a harmadik szabályban foglaltak teljes ellentétét: a lélek elsötétülését, zavarát, az alacsony és földi dolgok felé való vonzódást, a különféle zaklatásokból és kísértésekből származó nyugtalanságot. Mindez hitbeli elsötétülésre vezet, remény nélkül, szeretet nélkül. Ilyenkor a lélek egészen restnek, lanyhának, szomorúnak, Teremtőjétől és Urától mintegy elszakadva érzi magát. Amint ugyanis a vigasz ellentétes a vigasztalansággal, ugyanúgy a vigaszból származó gondolatok is ellentétesek a vigasztalanságból származó gondolatokkal.
5. szabály: A vigasztalanság idején sohase változtassunk, hanem szilárdan és állhatatosan maradjunk meg azoknál a feltételeknél, elhatározásoknál, amelyeket az ilyen vigasztalanságot megelőző időben tettünk; vagy annál az elhatározásnál, amelyre a megelőző vigasztalás idején jutottunk. Mert amint a vigasztalás idején inkább a jó angyal vezet bennünket és irányít tanácsaival, úgy a vigasztalanságban inkább a gonosz szellem. Az ő tanácsaival pedig nem találhatjuk meg a helyes döntésre vezető utat.
6. szabály: Bár a vigasztalanság idején nem szabad megváltoztatnunk jó feltételeinket, az azonban nagyon hasznos, ha a vigasztalanság elleni küzdelemben saját magunkat változtatjuk meg erőteljesen. Így például azáltal, hogy jobban kitartunk az imádságban, elmélkedésben, gyakran végzünk önvizsgálatot és valamilyen megfelelő módon vezeklést.
7. szabály: Aki vigasztalanságban van, fontolja meg, hogyan hagyta őt az Úr próbatétel végett természetes képességeire, hogy az ellenség különféle zaklatásainak és kísértéseinek ellenálljon. Mivelhogy ellen tud állni az isteni segítséggel, ez a segítség mindig megmarad számára, mégha világosan nem is érzi. Mert ha az Úr meg is vonta tőle a nagy buzgóságot, a kiáradó szeretetet és a hatékony kegyelmet, mégis az a kegyelem, ami az örök üdvösségre elég, megmarad számára.
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.