Csaba testvér Máriaremetén a Szeretetláng Fesztiválon

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. szeptember 01. hétfő

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes nagysikerű előadást tartott 2014. augusztus 30-án Máriaremetén, a Szeretetláng Fesztiválon. A Mária-tisztelők országos találkozóján felidézte fiatalkori fohászát, amikor Budapesten József Attila szobra mellett levelet írt Jézus Krisztusnak, melyben arra kérte, irányítsa, vezesse őt azon a keresztény úton, melyen elindult. A levélből papírhajót készített és a Dunán hagyta, hogy célba érjen. Csaba testvér hiszi, hogy a jó 30 évvel ezelőtt íródott levelet megkapta Jézus!

 Böjte Csaba a mintegy 70 gyermekvédelmi otthon vezetője kritizálta a gyermekvédelmi hivatal mostani döntéseit, mely szerint megbüntetik, ha a gyermekvédelmi központjaiban, az ott nevelt gyermekek mosogatással keresik meg nyári zsebpénzüket., de nem büntetnek senkit, amikor a csinos lányok, mini szoknyában táncolnak férfiak előtt szórakozóhelyeken!
 Kritizálta azokat az embereket, akik másról mindig csak rosszat mondanak, illetve
 mindent borús, sötét színben látnak, és nem veszik észre az Isten által teremtett csodálatos világot.
 Előadása végén a többezer hívő kérte Isten áldását Csaba testvér további munkájára, megható pillanatként többezer ember egyszerre emelte karját az Ő feje fölé...

 A Szeretetláng egy Magyarországról kiindult világméretű mozgalom, mely az Eucharisztikus lelkiséget kínálta fel egy sajátos Szűz Mária tiszteleten keresztül.
 Célja, hogy az Új Evangelizáció támogató eszköze legyen azáltal, hogy előmozdítja
 a családokban az együtt-imádkozást, mint a személyes és közösségi megszentelődés módját és eszközét, hogy a családok így „szentéllyé” váljanak.
 A Társulás lelkisége az Isten Szaván, az Anyaszentegyház tanításán és a Szeretetláng Lelki Napló üzenetein nyugszik, hogy általuk tanítványokká és küldöttekké legyünk.

 "E kegyelemmel teljes Lánggal, melyet Szívemből adtam nektek szívről szívre járva, gyújtsátok meg mindenkiét, s annak fénye megvakítja a Sátánt. Ez az összetartó szeretet tüze. Veletek összefogva mentelek meg benneteket. Egy új eszközt szeretnék a kezetekbe adni. Nagyon kérlek benneteket, fogadjátok megértéssel. (...) Azt akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzék el. Akarjátok ti is Velem együtt! Azért adom kezetekbe a Fénycsóvát, mely Szívem Szeretetlángja."

Frigyesy Ágnes tudósítása a facebookon

You have no rights to post comments