Egy ember, ahogy látjuk - Keresztelő János személyisége
Keresztelő János alakja elhomályosodott az évszázadok során, személyére alig vetül némi fény vallásgyakorlatunkban. Pedig látszatra nem panaszkodhatunk. Személyéről évente megemlékezünk, templomaink keresztelőkútjain olykor ábrázolják is, de ezek a szobrok is csak azt mutatják, mennyre félreismerjük őt. A Szentírásban ugyanis azt olvassuk, hogy János sáskán és vadmézen élt, mégis herkulesi izmokkal ábrázolják. Ő, aki szót értett mindenkivel, láncait csörgető őrültként jelenik meg a filmvásznon.
Ki ez az ember, akit Jézus Krisztus „a legnagyobbnak” nevezett, aki az evangéliumokon kívül prófétaként szerepel a Koránban is, akiről a korabeli zsidó-római történetíró többet ír, mint Jézusról? Akinek bűnbánati mozgalma olyan rítust értelmez újra és szilárdít meg – a keresztelést -, amit ma a világ legelterjedtebb vallása beavató szentségként őriz? Akit egy máig fennmaradt gnosztikus hitrendszer, a mandeus vallás fő hivatkozási pontjának tekint?
Keresztelő Jánosról, erről a félreértett emberről, erről a hatalmas és szent alakról szeretnénk szólni. Bemutatjuk életét és igyekszünk eloszlatni az őt övező félreértések ködét, hogy meglássuk ezt a nagyszerű alakot, akiről valóban méltán mondhatta a Megváltó: „Asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb nála…”
Történelmi adatok
Hogy Keresztelő János valóban élt és működött a Jézus-korabeli Izraelben, azt ma már senki sem vonja kétségbe. Alakja nem csak az evangéliumokban tűnik fel, hanem szerepel a Szentíráson kívüli iratokban is. Ezek közül talán a legfontosabb történeti forrás Josephus Flavius „A zsidó háború” című műve. A kr. u. 72 és 75 között írt könyvben olvashatjuk az alábbi, Keresztelő Jánosról szóló részt:
„Némely zsidó azon az állásponton van, hogy Heródes hadseregének pusztulását Isten haragjának kell tulajdonítani, mert így sújtotta őt a megérdemelt büntetéssel János meggyilkolásáért, akit Keresztelőnek neveznek. Ugyanis Heródes kivégeztette ezt a jó embert, aki a zsidókat arra oktatta, hogy tökéletességre törekedjenek, legyenek igazságosak egymás iránt, jámborak Isten iránt, és így keresztelkedjenek meg. Hirdette, hogy kedvesen fogadja Isten a keresztelést, mert célja csak a test megszentelése, nem pedig a bűnök kiengesztelése, ti. a lélek akkor már előbb megtisztul az igaz élet révén. Seregestül tódultak hozzá az emberek, és nagyon szívesen hallgatták ezeket a beszédeket, ezért Heródes attól tartott, hogy ennek a férfiúnak a tekintélye, akire, úgy látszik, mindenki hallgatott, a népet még majd lázadásba kergeti, ennélfogva, jobbnak tartotta még idejében, eltenni őt láb alól, mintsem valami fordulat következnék be, és akkor bánkódjék majd, amikor már itt a veszedelem. Ilyenféle gyanú miatt tehát Heródes bilincsbe verette Jánost, az imént említett Machairos városába vitette, és ott kivégeztette.”
Ez a leírás történetiségében egyezik az evangéliumokkal: Heródes házasságtörésének, Keresztelő János szolgálatának, bebörtönzésének és halálának leírásában. Josephus Flavius később leírja János követőinek életmódját is.
Ha János működésének Flavius által leírt időpontját összevetjük Lukács evangelista időmeghatározásával, akkor azt kapjuk, hogy „Tiberius császár uralkodásának tizenötödik éve” a most érvényes időszámítás szerint a kr. u. 28-29. évre, az október 27. és szeptember 28. közötti időre utal. (Tulajdonképpen ez az egyetlen közvetlen évmegjelölés evangéliumainkban!)
Érdekességképp megemlítjük, hogy Korán legendás történeteiben is feltűnik alakja, többek között azt írják róla, hogy az állatok sem bántották, mert felismerték benne a szent embert.
János a szemünk előtt
Az is nyugodtan állíthatjuk, hogy Keresztelő János az egyetlen személy az újszövetségi iratokban, akinek a külsejéről is fennmaradt valamilyen leírás. (Jézus Krisztusról sincs, a közkeletű Jézus-arc a keleti ikon-hagyományból ered, ennek ősképe valószínűsíthetően a torinói lepel és/vagy a manopellói kendő, amelyeknek jellegzetességei – arcforma, bajusz, szakáll és hajforma, stb. – összecsengenek az ikonokéval.)
A leírások szűkszavúak, de lehet belőlük következtetni. Márk evangéliumának elején ezt olvasunk: . “János öltözete teveszőrből volt, és bőröv a csípője körül, sáskákat és vadmézet evett.”(Mk 1,6) Ez a bőrövvel összefogott teveszőr ruha és a szűkös pusztai étkezés emlékezteti az egykorú izraelita olvasót – és minket is – legnagyobb ószövetségi prófétájukra, Illésre, akin szintén ,,szőrruha volt, a derekán pedig bőröv'' (2Kir 1,8).
Hasonló képet mutat a Zakariásnak mondott angyali prófécia is: „Mert nagy lesz az Úr előtt; bort és részegítő italt nem iszik…” (Lk 1, 15) Ez szintén Illésre, illetve Sámsonra emlékeztet minket, általánosabban pedig a nazireátus intézményére (és Sámuelre): “Nazírfogadalmának egész ideje alatt borotva ne járja fejét; annak a napnak leteltéig, ameddig az Úrnak szentelte magát, szent legyen: hagyja nőni fején haját.” (Szám 6, 5)
Keresztelő János az anyja méhétől Istennek szentelt és egészen haláláig az is maradt. Ha most összerakjuk a leírásokból elénk álló képet, akkor egy vékony, a szűkös étkezésektől sovány, hosszú hajú és bajszú-szakállú alakot látunk magunk előtt, aki egy foltos teveszőr-csuhában él a pusztában. “A gyermek pedig növekedett és erősödött lélekben, és a pusztában volt addig a napig, amíg nyilvánosan fel nem lépett Izraelben.” (Lk 1, 80) Megedződött inas testével el tudja viselni a nélkülözéseket is. Azt eszi, amit épp talál (sáskát és vadmézet), csak vizet iszik – elvisel minden kiszolgáltatottságot de Isten ügyét nem szolgáltatja ki senkinek.
Ehhez képest a keresztelő medencéinken, festményeinken egy Jézusnál (az ács fiánál, aki valószínűleg gyermekkorától kezdve nehéz súlyokat emelt) erőteljesebb, kidolgozott izomzatú férfit látunk, amint épp vizet önt a Messiás fejére. Ennek a kompozíciónak valószínűleg egyetlen eleme sem igaz. János valószínűleg nem volt herkulesi termetű. (A leírás szerint “erősödött lélekben” - és nem testben.) Nem viselt féloldalas köpenyt – kérdéses, hogy a Jordánba a teveszőr köpenyében ment-e be, vagy nélküle –, és nem Jézus fejére öntötte a vizet, hanem alámerítette a vízbe, ahogy a neve is mutatja (latinul Ioannes Baptista, Baptistés, azaz Bemerítő János).
János személyisége
Súlyosabb hiba, sőt bűn az, ahogy a János lelki természetéről való vélekedés eltorzult az idők során. (Ez a torzulás nem csak rá igaz, hanem általában a prófétákra is, akiket szeretünk egzaltált embereknek látni, pedig koruk legrealistább emberei voltak.) Keresztelő Jánost általában úgy mutatják be, mint túlságosan is határozott, kemény lelkű, fenyegető stílusú embert. Zefirelli híres Jézus-filmjében a Keresztelő egyenesen láncait tépő, börtönben őrülten ordítozó alak. (A félreértés oka talán az a szentírási ige, amit Izajástól idéz Lukács, mint az ószövetségi prófécia Jánosban való beteljesedését: „A pusztában kiáltónak szava” (Lk 3, 4).Csakhogy a pusztában kiáltó nem János, hanem Isten, és az ő “szava” János, aki tökéletesen megjeleníti és tovább adja a szót! - Erről később bővebben lesz szó.)
Egy ordítozó, őrült embernek lennének tanítványai? Nem tömeg-követői, akik várják a nekik leeső részt a hatalomból, ismertségből, hanem tanítványai, akikkel együtt él, akikkel megosztja szűkös ételét, szállását?! Egy őrült, ordítozó alak vette volna rá egész Izraelt, hogy tartson bűnbánatot? (Hiszen ismer a történelem nagy ordítozókat, de azok zsarnokok és diktátorok voltak, követőik pedig nem bűnbánatot tartottak és imádkoztak, hanem egyre mélyebbre merültek a gyűlöletben és a bűnökben.) Az Apostolok cselekedeteiben azt olvassuk, hogy János halála után évtizedekkel Szent Pál még Efezus vidékén is talált János-tanítványokat (ApCsel 19,1--7) – ez a ragaszkodás és hűség inkább feltételez egy vonzó személyiséget, mint egy őrültet.
Még tisztábban látjuk Keresztelő Jánost, ha megfigyeljük beszédét. Azt hiszem, a keresztények közül is sokan szeretnék, ha szavaik hatására az emberek Istenhez térnénk, bűnbánatot tartanának – vagy egyszerűen csak megfogadnák a tanácsukat, igazat adnának nekik valami kis dologban. Ismerjük be, olykor még ennyi sikerélményünk sincs. Kimondjuk a minket lelkesítő szavakat, előadjuk a minket felrázó igazságot – és a szavak úgy koppannak a földön, mint egy eldobott pénzérme. Nem jut el a hallgatóság szívéig, de olykor még füléig se! Mint amikor a templomból kijövő embert megkérdezzük: - Jó volt a prédikáció? – Igen. - És miről beszélt a pap? – Azt most nem tudnám megmondani…
Mennyire más volt Keresztelő János beszéde! “Kiment hozzá Júdea egész vidéke és a jeruzsálemiek mindnyájan. Megkeresztelte őket a Jordán folyóban, miután megvallották bűneiket.” (Mk 1, 5)
Tudjuk, hogy János megjelenésében és beszédében egyaránt nagyon különbözött kora tekintélyes vezetőitől, akikre a nép hallgatni szokott. Kívülálló volt: megjelenése mint egy koldusé, beszéde híján minden vallásos műveltségnek. Semmi emberi ok nem volt rá, hogy az emberek ne sorolják be a sok bolond, koldus, vallási őrült közé, akikből akkoriban bőven termett Izraelben. Milyen egyszerűen beszélt: “Tartsatok bűnbánatot!” Az őt hallgatók pedig ezt hallván nem legyintettek egyet, nem kinevették, hanem hirtelen rádöbbentek saját és közösségi bűneikre, bűnbánatot tartottak és megvallották azokat!
Ha megfigyeljük János prédikációját és a kérdésekre adott válaszait, akkor azt láthatjuk, hogy nem szőrszálhasogató, nem fitogtatja tudományát. Ha megkérdezik valamiről, nem tizenkét igehellyel válaszol, hogy azokat összvetve kihámozzon valami csavaros megoldást. Nincs “egyrészt-másrészt” okoskodás. Ezen felül nagyon bátor, nem ijed meg se a fegyverek erejétől, se a hatalom vagy a tudás fitogtatásától. Nem udvariaskodik, a gonosz lelket nem dédelgeti, de nem is vádolja feleslegesen a hozzá fordulókat. Amikor a vámosok vagy a katonák megkérdezik, mit tegyenek, egyszerű és könnyen megérthető választ ad nekik. Nem tetszeleg önmagának és nem akar tetszeni a hallgatóságnak sem – Isten igéjét hirdeti nekik, és csakis azt.
Nézzük most, Lukács hogyan mutatja be az evangélium Keresztelő János működését és prédikálási stílusát: “Annás és Kaifás főpapok alatt, elhangzott az Úr igéje Jánoshoz, Zakariás fiához, a pusztában. S ő elment a Jordán egész környékére, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára, amint írva van Izajás próféta beszédeinek könyvében:
A pusztában kiáltónak szava:
‘Készítsétek az Úr útját,
tegyétek egyenessé ösvényeit!
Minden völgyet betöltenek,
minden hegyet és halmot elhordanak;
ami görbe, egyenes lesz,
a göröngyös pedig sima úttá:
és meglátja minden test Isten üdvösségét.
Így szólt tehát a sokasághoz, amely kiment, hogy megkeresztelkedjen nála: Viperák fajzata! Ki tanított titeket menekülni a jövendő haragtól? Teremjétek hát a megtérés méltó gyümölcseit, és ne mondogassátok magatokban: ‘Ábrahám a mi atyánk’. Mert mondom nektek: Isten képes ezekből a kövekből is fiakat támasztani Ábrahámnak. A fejsze már a fák gyökerén fekszik. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek. Ekkor megkérdezte őt a tömeg: Mit cselekedjünk tehát? Ő ezt felelte nekik: Akinek két köntöse van, ossza meg azzal, akinek nincsen; és akinek ennivalója van, hasonlóképpen tegyen. Odajöttek a vámosok is, hogy megkeresztelkedjenek, és megkérdezték tőle: Mester! Mit cselekedjünk? Ő ezt válaszolta nekik: Semmit ne követeljetek azon felül, ami elő van írva nektek. Megkérdezték őt a katonák is: Hát mi mit cselekedjünk? Azt mondta nekik: Senkit se bántalmazzatok, ne zsaroljatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal.
A nép pedig várakozott, és mindenki tanakodott szívében János felől, vajon nem ő-e a Krisztus. János így szólt mindnyájukhoz: Én csak vízzel keresztellek titeket. De jön, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó a saruszíját megoldani. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog megkeresztelni titeket. Szórólapátja a kezében van, és megtisztítja szérűjét. A búzát összegyűjti a magtárjába, a pelyvát pedig olthatatlan tűzzel elégeti. Még sok egyébre is intette a népet, és hirdette nekik az evangéliumot.” (Lk 3, 2-18)
Mielőtt bővebben foglalkoznánk Keresztelő János beszédével és a (Szentlélek által) “felkent beszéd” ajándékával, állapítsunk meg néhány egyszerű dolgot.
- Kiment hozzá az egész nép – azaz valóban nagy hatású ember volt. Olvashatjuk, hogy sokan napokig ott maradtak körülötte. A két későbbi apostol, András és János is Keresztelő János tanítványai voltak és csak a próféta tanúságtétele után – “Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” - (Jn 1, 29)lettek Jézus követői.
- Sokan tanácsot kértek tőle. Ez nem csekély dolog! Attól kérünk tanácsot, akiben megbízunk, ekit tisztelünk és akiben bízunk, hogy átlátja a problémáinkat és helyes megoldást tud adni rá. Ma úgy is mondhatnánk, hogy János lelkivezető is volt, aki az emberek szívét és egész életét Isten felé tudta fordítani.
- Tanácsai egyszerűek, könnyen érthetőek és realisták. Osztozásra hívnak: Akinek két köntöse van, ossza meg azzal, akinek nincsen; és akinek ennivalója van, hasonlóképpen tegyen. A vámosokat sem akarja a munkájuktól eltiltani – vámosokra is szükség van -, nem démonizálja őket, de felszólítja a törvények megtartására:Semmit ne követeljetek azon felül, ami elő van írva nektek. A katonákkal hasonlóképp bánik. Nem kérdőjelezi meg hivatásukat, de eltiltja őket az erőszaktól: Senkit se bántalmazzatok, ne zsaroljatok, és elégedjetek meg a zsoldotokkal.
- János nem volt részrehajló, nem tett különbséget rang, hírnév, vagyon alapján. Ha kellett, tudott nagyon keményen is beszélni, hátha az igazsg felnyitja a hallgatók szívét, áttör az önteltség falán és bűnbánatra vezet. Ezért mondja az önigazultaknak, a mindent jobban tudóknak, az önnön tekintélyükkel páváskodóknak: Viperák fajzata! Ki tanított titeket menekülni a jövendő haragtól? Teremjétek hát a megtérés méltó gyümölcseit, és ne mondogassátok magatokban: ‘Ábrahám a mi atyánk’. Mert mondom nektek: Isten képes ezekből a kövekből is fiakat támasztani Ábrahámnak. A fejsze már a fák gyökerén fekszik. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek.
Azt láthatjuk tehát, hogy Keresztelő János vonzó személyiség volt, aki nagy hatást gyakorolt az emberekre életmódjával és beszédével egyaránt.
(Részlet Sípos (S) Gyula: Keresztelő János története című könyvéből)
