Bezárt Barátunk panasza
Úrnapján történt. Úrnapján; a Legméltóságosabb Oltáriszentséget, az isteni szeretet szentsége megalapításának kegyes emlékét ünnepeljük, ezt a rendkívüli ajándékot, amit Isten alapított számunkra, hogy az Ő isteni Testével és Vérével táplálhasson minket. Ekkor kaptam imádságban:
„Nagyon szomorú vagyok. Egy hétig ugyan ki nyitja majd rám a templom ajtót? Magányomat ilyenkor ugyan ki ügyeli? Bizony, Nekem is jól esne ilyenkor is egy kis törődés. Fáj, amikor Rólam teljesen megfeledkeztek. Úgy viselkedtek, mintha nem is élő és érző Valóságomban lennék itt köztetek…”
A megértéshez tartozik az a körülmény, hogy szabadságolás és gyermekek táboroztatása miatt kihirdetett, hogy a következő héten a Szentmisék elmaradnak. Aznap, vasárnap este, - mint kisegítő áldoztató – utoljára én zártam be a szentségtartó ajtaját. Térdet hajtva és egy pillanatra elcsendesedve hála-fohászt sóhajtottam. Ekkor váratlanul, bensőmben egészen halvány, de azért még is valóságos jelenlét lepett meg:
„Nagyon szomorú vagyok. Egy hétig ugyan ki nyitja majd rám a templom ajtót? Magányomat ilyenkor ugyan ki ügyeli? Bizony, Nekem is jól esne ilyenkor is egy kis törődés. Fáj, amikor Rólam teljesen megfeledkeztek. Úgy viselkedtek, mintha nem is élő és érző Valóságomban lennék itt köztetek…”
Néhány pillanatig tartott. Benső világomban tőlem független és önálló személy „jelent” meg bennem. Meglepődtem. Váratlan ajándékként éltem meg. Nem hangzó beszéd volt ez, sokkal inkább élő valóság, sűrített és egymásra rétegződő önközlés, mely egyszerre értelmi; érzelmi; és lelki élményként hatott. Elcsodálkoztam: „De hiszen ez nem lehet tőlem, - gondoltam -, mivel teljesen mással; a köszönettel voltam elfoglalva!”
Találkozásunkra utólag visszaemlékezvén, a legmeghatóbbnak azt találtam, hogy az mennyire egyszerű, szépséges és felemelően bensőséges volt. Olyannyira meghitt hangulatú, mint amilyen csak a régi-régi kenyeres pajtások között lehetséges… A bizonyosság azóta is itt él bennem: - Igen, azon az úrnapi estén, a bezárt szentségházból, maga az Úr Jézus szólt hozzám, (hozzánk?). S mint igazi jó barát - semmit el nem kendőzve – osztotta meg velem (velünk?) magára hagyatottságának nagy bánatát. S ebben a „benső önközlésében”; szikrányi szemrehányás sem volt. Csak kitárulkozás! Inkább értetlenség árnyalta, és nem számonkérés, vagy pláne vádaskodás. Csupán legőszintébb csodálkozás és megállapítás: „Lám ilyenkor eszetekbe sem jutok, Rólam teljesen megfeledkeztek. Az, hogy esetleg Nekem mi lenne az óhajom? - az már senkit sem érdekel. Hogy Én mit érzek? - meg sem kérditek. Egyáltalán, ki az közületek, aki nagy elhagyatottságomban és elzárt magányomban, ha csak távolról is, olykor-olykor, Rám gondolna?...”
(Érdekességként megemlítem, hogy „véletlenül” úgy alakult, hogy a következő hét vasárnapján, áldoztatás okán, az első reggeli szentmisén én nyithattam ki az egy héttel ezelőtt általam bezárt szentségház ajtaját. Erre is csak később figyeltem fel. Így, ez a külső körülmény is bizonyságul szolgált arra, hogy talán nem pusztán képzelődés lett volna azon az emlékezetes Úrnapon; a baráti találkozás.)
Kérdések, észrevételek:
1. Miért írtam le mindezeket?
- Azért, mert alkatom miatt, írásban összeszedettebb tudok lenni, mint a szabadon gondolkodásban, és az élő beszédemhez képest pedig sokkal pontosabb.
- Akik közelebbről ismernek, tudják az rólam, hogy az úgynevezett magánkinyilatkoztatások után lelkesen érdeklődőm. Misztikusok több ezer oldalnyi vallomásait olvastam már el. Nap, mint nap, ezekkel is töltekezem. A Gondviselés jósága megjutalmazott azzal az ajándékával, hogy több szentéletű ugyanakkor sugalmazott testvérem tanúságtételét is meghallgathattam, mely a benső Isten élményükről szóltak. Nos, reménykedem, hogy ezúttal magam is ilyen találkozásnak lehettem részese. Köszönöm.
2. Vajon, kis városunkban megrendezett Úrnapi Ünneplések, a nyilvános körmenetek, az utcai virágsátras, énekes, négyáldásos szertartások és esti Szentmise ellenére, még is miért szomorú az Oltáriszentségben közöttünk lakozó Jóisten? Valóság-e bánkódása, vagy csak megtévesztő feltételezés?
- Nos, erre a kérdésre úgy érzem, nem csak egyedül nekem kell válaszolnom, hanem sokunknak…
3. SZERETETT JÉZUSUNK! Kérünk, add, hogy (…) (a mi) bensőnk együtt érezzen; (…)
(Részlet a Szeretetláng lelkiségben Jézus által ajánlott imából, ami természetesen nem csupán ima, hanem ajánlott és felkínált benső elvonultság és szent összeszedettség életformája.)
Szentistvántelep, 2014. Szent István hava 22. - Szűz Mária, Királynő ünnepén
Pataki Mihály Mária
Hozzászólások
Sámuel is csak akkor tudott az Úr hívására helyesen válaszolni, amikor erre megtanította az, aki neki tanítója volt.
Ezért mindig imádkoznunk kell a a papjainkért, ne hogy elhanyagolják a tanítói szolgálatukat.
Uram tartsd meg a papjainkat hivatásuk teljes megvalósításába n, és ne engedd, hogy engedetlenségün k, rossz meggondolásaink és vágyakozásaink elcsüggesszék őket, a Te szolgáidat! Áldd meg őket Uram Szent Lelked által azokkal a szavakkal, amelyeket megígértél a tanítványoknak! Légy áldott szavaikban, vágyakozásaikba n, minden jó cselekedeteikbe n és lemondásaikban ó Fölséges! Ámen!
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.