Sámson, Illés és János
Keresztelő Szent János személyiségét bemutatva érdemes elidőznünk a bibliai előképeinél, Sámsonnál és Illésnél. Mindkettő az Ószövetség nagy alakja, de mindkettő elbukott olyan dolgokban, amelyekben Keresztelő Szent János győzedelmeskedett.
Sámson
Sámson már édesanyja méhétől fogva kiválasztott ember volt. Édesanyjának – csakúgy, mint János szülőjének, Erzsébetnek -, sokáig nem született gyermeke. Aztán megjelent neki egy angyal (Jánosnál az apának, Zakariásnak), és előre megmondja neki, hogy foganni fog és fia születik, majd így folytatja: “Ha fogantál és megszülted a fiút, borotva ne érintse fejét, mert Isten nazírja lesz gyermekségétől és anyja méhétől. Ő kezdi majd megszabadítani Izraelt a filiszteusok kezéből. Erre az asszony elment férjéhez, s azt mondta neki: Isten egyik embere jött hozzám, de külseje olyan volt, mint egy angyalé: igen félelmetes. Amikor megkérdeztem, kicsoda, honnan jön és mi a neve, nem akarta megmondani nekem, hanem ezt felelte: Íme, foganni fogsz és fiút szülsz: óvakodj attól, hogy bort és szeszes italt igyál, s valami tisztátalant egyél, mert a gyermek Isten nazírja lesz gyermekségétől fogva, anyja méhétől egészen halála napjáig.” (Bir 13, 5-7)
Megfigyelhetünk itt egy nagyon érdekes dolgot, ami később is visszatér és aminek nagy a jelentősége: az anya nem mondja el férjének, hogy mi lesz a fia küldetése és hivatása! (Ő kezdi majd megszabadítani Izraelt a filiszteusok kezéből.) Jelzés értékű dolog ez, mert Sámson valóban Isten nazírja lesz, nagy erejű és szabadságszerető ember – csakhogy nem látja át küldetését, nem érti, nem tudja mit is kellene tennie a nagy erejével! Nem akarja fegyelmezni magát és értelmetlen konfliktusokba keveredik. A beléoltott szabadságvágy ebben a féktelenségben végül az Isten törvényei elleni lázadásba vezeti őt. Életmódja botrányos és megfékezhetetlen. Bár egész nép világosan emlékszik, milyen csapások érték őket, amikor a pusztai vándorlás idején idegen asszonyokkal adták össze magukat– Sámsont édesanyja külön is figyelmezteti -, mégis filiszteus lányok után jár azokat veszi feleségül. Húsz esztendeig bíráskodik Izrael törzsei felett, többször is szabadulást hoz népének, de értelmetlen erőszakossága a viszályok sorát támasztja a két nép között. A belső erő fegyelmezettség - és morál - híján erőszakká válik, s ez a belső gyengeség végül vesztét okozza. Utolsó szerelme, Delila többször is nyilvánvalóan becsapja, Sámson azonban már nem tud szabadulni a függőségeiből. Belső megkötözöttsége külső végzetté válik. Erejét veszítve megkötözik és megvakítva börtönbe vetik.
Mennyire hasonlít és mégis mennyire különbözik Sámson és János börtönélete! Mindkettőt részeges fejedelmek tartják fogságban, de míg a filiszteusok vezérei gúnyolják vak ellenségüket, addig Heródes szereti meglátogatni Jánost és sok mindenben hallgat rá. Amikor a végzetes lakomára sor kerül, a vak Sámson utolsó tettével halomra gyilkolja a mulatozókat, ezzel szemben János mártírrá és Isten szentjévé válik. Sámson elbukott, jelleme nem állta ki a próbát – János még halálában is megdicsőült.
Illés
Illés az ószövetség talán legnagyobb prófétai alakja, akit tüzes szekéren ragadtak az égbe. Jézus Krisztussal beszélgethetett a megdicsőülés hegyén – igazán méltó az elismerésünkre. Az újszövetségi szentírás Keresztelő Jánosban látja beteljesülni Malakiás próféciáját: “Íme, én elküldöm majd nektek Illés prófétát, mielőtt eljönne az Úrnak nagy és rettenetes napja, hogy visszatérítse az atyák szívét fiaikhoz s a fiúk szívét atyáikhoz, nehogy elmenjek és átokkal sújtsam a földet.” (Mal 3, 23-24)
Illés próféta küldetése az volt, hogy megtisztítsa a nép szívét a bálványimádástól, visszatérítse őket az egyetlen Atyához, kiengesztelje őket Istennel és egymással. Ha azonban összehasonlítjuk Keresztelő Jánossal, láthatjuk, hogyan bukott el Illés a küldetésében és hogyan győzedelmeskedett János.
Amikor a nép bűnei miatt már három éve szárazság sújtotta Izraelt, Isten így szólt Illéshez: “Eredj, s mutasd meg magadat Áchábnak, hogy esőt adhassak a föld színére.” (1Kir 18, 1) Isten összesen ennyit mond, nem utasítja Illést, hogy mit tegyen és főleg nem buzdítja gyilkosságokra! Illés szabadon cselekedhet, amit a szíve diktál neki!
Illés elindul, üzen a királynak és a hamis prófétáknak, majd „istenítéletet” tart a Karmelen, legyilkolva Baál 450 prófétáját. Illés szerint így kell megdicsőíteni az Urat és megtisztítani a földet a bűntől – de mi történik utána ezzel a „bátor emberrel”? Gyávának, hazugnak és Istent nem ismerőnek bizonyul! Nézzük először a történetet:
„Acháb mind elbeszélte Izebelnek, amit Illés végbevitt, az egész történetét annak, ahogyan sorra megölette a prófétákat. Erre Izebel hírvivőt küldött Illéshez: Ezt üzente neki: „Ezt és ezt tegyék velem az istenek, ha holnap ebben az órában hasonlóvá nem teszem életedet ezek egyikének az életéhez!” Illés megrettent, útra kelt és elment, hogy megmentse életét. Amikor a Júdához tartozó Beersebába ért, otthagyta szolgáját, maga pedig behúzódott egynapi járásnyira a pusztába. Amikor odaért, leült egy borókabokor alá és a halálát kívánta. Azt mondta: „Most már elég, Uram! Vedd magadhoz lelkemet! Én sem vagyok különb atyáimnál.” Ezzel lefeküdt és elaludt. Egyszer csak angyal érintette meg, és így szólt hozzá: „Kelj föl és egyél!” Ahogy odapillantott, lám, a fejénél egy sült cipó meg egy korsó víz volt. Evett is, ivott is, de aztán újra lefeküdt aludni. Ám az Úr angyala másodszor is megjelent, megérintette és azt mondta: „Kelj föl és egyél! Különben túl hosszú lesz neked az út.” Fölkelt, evett, ivott, aztán negyven nap és negyven éjjel vándorolt ennek az ételnek az erejéből, egészen az Isten hegyéig, a Hórebig. Bement egy barlangba és ott töltötte az éjszakát. S lám, az Úr hallatta szavát. Így szólt hozzá: „Mit csinálsz itt, Illés?” Azt válaszolta: „Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Uráért! Mert Izrael fiai elhagytak, oltáraidat lerombolták, prófétáidat meg kardélre hányták. Csak én maradtam élve, de most nekem is az életemre törnek.” Az Úr erre azt mondta: „Menj, és a hegyen járulj az Úr színe elé!” S lám, az Úr elvonult arra. Hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a földrengésben. A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte. Amikor Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang szája elé állt…” (1Kir 19 1-14)
Illés, aki gyilkos indulattól tüzelve kardjával legyilkol 450 embert, egyetlen asszony szavától megrémül és futásnak ered. (Ha életben hagyja a hamis prófétákat, 450 megszégyenült embert kérdezgethettek volna a követőik – így viszont 450 mártírról szólt a hír…) A gyilkos „Illés megrettent, útra kelt és elment, hogy megmentse életét.”
A pusztában egy döntő fordulat kezdődik az életében. Először mondja ki: „Én sem vagyok különb atyáimnál.” Azonban még csak a megtérés kezdetén jár. Amikor Az Úr megkérdezi tőle, hogy mit csinál, rögtön hazugságba keveredik és sajnáltatja magát. Azt mondja: „Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Uráért! Mert Izrael fiai elhagytak, oltáraidat lerombolták, prófétáidat meg kardélre hányták. Csak én maradtam élve, de most nekem is az életemre törnek.” Ezzel szemben a valóság az, hogy még Ácháb király sáfára, Abdiás is elrejtett 100 prófétát – életét kockáztatva – királya elől, és erről Illésnek is tudomása volt. (Isten pedig kijelenti, hogy van még másik hétezer ember is, akik nem hajtottak fejet a hamis istenek előtt.) Illés siránkozik, hogy most vele is azt akarják tenni, amit ő tett másokkal…
Isten csodálatos válasza az erőszakra az enyhe szellőben megjelenő, irgalmas szívű Úr megmutatása. A próféta élete ezután megváltozik. Eddig szolgája volt, azután tanítványa lesz – Elizeus -, és elindul a megbékélés és szeretet útján. (Lelki habitusának megváltozását mutatja, hogy elragadtatása előtt már nem képes erőszakkal lerázni magáról tanítványát. A parancsoló, erőszakos próféta helyett egy szelíd embert látunk, aki ugyan még próbál trükközni, de amikor Elizeus átlát a szitán, beletörődik és még segíti is őt…)
Keresztelő Jánosról ezt prófétálja az angyal Zakariásnak: “Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésén. Mert nagy lesz az Úr előtt; bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat fog Urukhoz, Istenükhöz téríteni. Illés szellemével és erejével fog előtte járni, hogy az atyák szívét a fiakhoz fordítsa, a hitetleneket pedig az igazak okosságára, s így alkalmas népet készítsen az Úrnak.” (Lk 1, 14-17)
Valóban, János illési erővel és szenvedéllyel akarja visszatéríteni a népet Istenéhez. Lukács megmutatja evangéliumában hogy a próféta nem habozott kemény szavakat mondani, ha az igazság megkívánta: “Így szólt tehát a sokasághoz, amely kiment, hogy megkeresztelkedjen nála: Viperák fajzata! Ki tanított titeket menekülni a jövendő haragtól? Teremjétek hát a megtérés méltó gyümölcseit, és ne mondogassátok magatokban: ‘Ábrahám a mi atyánk’. Mert mondom nektek: Isten képes ezekből a kövekből is fiakat támasztani Ábrahámnak. A fejsze már a fák gyökerén fekszik. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek.” (Lk 3, 7-9) Szavai a Szentlélek erejével vágódnak az emberek szívébe és kimunkálják a megtérést. Szavaival gyújt máglyát és a bűnbánat keresztségével Isten életét hozza el az emberek közé. Amikor pedig üldözés éri, mert királyának – Heródes negyedes fejedelemnek – szemére veti bűneit, akkor sem menekül el, hanem Isten kegyelmi lehetőségének tekinti a kialakult helyzetet, hiszen így még neki is hirdetheti az üdvösség jó hírét. Emberi erőszak és evilági legitimitás helyett János valóban Isten erejével és fegyvereivel küzd az emberekért – és meg is nyeri őket! Ahol Sámson és Illés elbukott, János győzött. Jézus Krisztus így tesz tanúságot Jánosról - összekötve önmagával, ezzel is felmagasztalva a prófétát:
“Miért mentetek ki a pusztába, mit akartatok látni? Széltől lengetett nádat? Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Finom ruhákba öltözött embert? Íme, akik drága ruhában és kényelemben élnek, a királyi palotákban vannak. Vagy mit akartatok látni, amikor kimentetek? Prófétát? Igen, mondom nektek: prófétánál is nagyobbat. Ő az, akiről írva van: ‘Íme, elküldöm angyalomat színed előtt, aki elkészíti előtted utadat’. Mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nincs nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki a legkisebb Isten országában, az is nagyobb nála. Az egész sokaság, amely őt hallotta, s a vámosok is, igaznak vallották Istent azzal, hogy megkeresztelkedtek János keresztségével. De a farizeusok és a törvénytudók meghiúsították Isten szándékát önmagukban, és nem vették fel az ő keresztségét. Ugyan kihez is hasonlítsam ezt a nemzedéket? Kihez hasonlók ők? Hasonlók a piacon üldögélő gyermekekhez, akik így kiáltoznak egymásnak: ‘Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem sírtatok!’ Mert eljött Keresztelő János, kenyeret nem eszik és bort nem iszik, és azt mondjátok: ‘Ördöge van!’ Eljött az Emberfia, eszik és iszik, és azt mondjátok: ‘Íme, a falánk és borissza ember, a vámosok és bűnösök barátja!’ De a bölcsességet igazolja annak minden fia.” (Lk 7, 24-35)
(Részlet Sípos (S) Gyula: Keresztelő Szent János története című könyvéből)
