Az üldöztetés egyesíti a keresztényeket – Kurt Koch bíboros az ökumenizmus jelenlegi állásáról
Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke az Osservatore Romano vatikáni napilapnak adott interjúban beszélt az ökumenikus párbeszéd előrehaladásáról. Az interjú szövegét a Vatikáni Rádió nyomán közöljük.
Milyen újdonságok tapasztalhatók a katolikus–ortodox párbeszédben?
Az ortodox világ rendkívül szerteágazó, mert számos egyházból tevődik össze. Jelenleg Ukrajnában a legnehezebb a helyzet, mivel a moszkvai ortodox patriarkátus a katolikus egyház szemére veti, hogy nem választja el egyértelműen a hitet a politikától. Ellenben a konstantinápolyi ökumenikus patriarkátussal nagyon jók a kapcsolatok, a barátság régi keletű. Ez jól látszik a kölcsönös látogatásokban: Szent Péter és Pál ünnepe alkalmából Rómába, Szent András ünnepén pedig Konstantinápolyba utazik a két egyház küldöttsége. Ez a hagyomány a jövőben is bizonyára elősegíti a szeretetközösséget, amely spirituális szinten már működik. Sajnos ugyanez nem mondható el több más ortodox egyházzal kapcsolatban, amellyel jelenleg elképzelhetetlen, hogy közösen imádkozzunk. Éppen ezért sürgősen szembe kell nézni az ortodoxok és katolikusok közötti egység keresésének kihívásával.
Ferenc pápa és Bartolomaiosz pátriárka gesztusai és szavai felfoghatók új jelzésként?
A pápa és a pátriárka találkozása Jeruzsálemben nem csupán emléket állított VI. Pál és Athenagorasz pátriárka ötven évvel ezelőtti történelmi találkozásának, hanem fontos lépést jelentett az ökumenizmus útján is, segítve a kötődés és az egység elmélyítését. Keserűen tapasztalom, hogy ma sokan két egyházról beszélnek, holott csak egy Egyház létezik. Ugyanaz az Egyház van keleten és nyugaton. Éppen emiatt abszolút nélkülözhetetlen, hogy újra rátaláljunk az egységre és a teljes szeretetközösségre az Eucharisztiában. Ez volt VI. Pál és Athenagorasz pátriárka nagy kívánsága, amit máig nem sikerült megvalósítanunk. Ennek oka az eddig megoldatlan teológiai kérdésekben keresendő. Nagy munka áll még előttünk, főként a nemzetközi katolikus–ortodox teológiai vegyes bizottságban. Jelenleg a szinodalitás és a primátus kapcsolata a fő téma. Nem kompromisszumot akarunk kötni a két valóság között, hanem szintézisre jutni az ortodoxia fő ereje, a szinodalitás, illetve a katolicizmus fő ereje, a primátus között. Emellett vannak más kérdések is, de elengedhetetlen a primátus kérdésének tisztázása.
Vajon sokáig fennáll még ez az akadály?
Már VI. Pál is azt mondta, hogy Róma püspökének primátusa az ökumenizmus legfőbb akadálya. 2007-ben a Ravennában összeült katolikus–ortodox teológiai vegyes bizottság egy záródokumentumot adott ki, amelyet katolikus és ortodox részről is aláírtak. Ebben egyértelműen leszögezték, hogy az Egyháznak szüksége van egy protoszra, egy első számú vezetőre helyi, regionális és egyetemes szinten egyaránt. Ez nagy előrelépés volt, mert az ortodoxok is elismerték, hogy az Egyháznak szüksége van egyetemes szinten egy primusra, egy első emberre, aki így az egység jele és eszköze lesz. Újra vissza kell találnunk Róma püspökének primátusi gyakorlatához, amelyben osztozhat a többi egyház is. A II. vatikáni zsinat utáni pápák sokat tettek és tesznek az ökumenizmusért. Tény, hogy sok egyházi vezető Rómába akar jönni. Ez azt a benyomást kelti, hogy a pápa már egyfajta ökumenikus elsőséget, primátust élvez, amely barátságból, testvériségből áll. Gondolok itt az Assisiben megtartott imatalálkozókra is. Ki hívhatja meg az összes keresztény felekezetet és más vallásokat egy világtalálkozóra, hogy imádkozzanak a békéért? Ez már az ökumenikus primátus gyakorlata lehet Róma püspöke számára.
Közös kötelezettségünk az Európában terjedőben lévő szekularizáció jelenségének feltartóztatása.
A katolikus egyház éppen e célból indította el az új evangelizáció misszióját. Ennek kell, hogy legyen ökumenikus dimenziója is, együtt kell szembenéznünk az elvilágiasodás kihívásával. Szülőhazámban, Svájcban például a lakosság 37 százaléka katolikus, míg 29 százaléka protestáns. Nagyon sok a vegyes házasság. Ezt a jelenséget az ökumenikus egyetértés kezdetének kell tekintenünk, mert ha katolikusok és protestánsok úgy élnek együtt, hogy nem tartozhatnak ugyanahhoz az egyházhoz és nem részesülhetnek az Eucharisztiában, az nagy gondot okoz.
Elősegítheti a békét és a kiengesztelődést a keresztény egyházak és felekezetek közötti párbeszéd?
Először is bátrabban kell szót emelnünk a keresztényüldözés ellen, ugyanis ma többet üldözik Krisztus követőit, mint az első századokban. Számadatok igazolják, hogy ma a világon a hitükért üldözött emberek 80 százaléka keresztény. Azt hiszem, hogy túl sokat hallgatunk erről. Minden közösségnek, minden egyháznak megvannak a maga vértanúi. A vér nem megoszt, hanem egyesít. Az ősegyházban úgy mondták: a vértanúk vére az Egyház magvetése. Ma elmondhatjuk, hogy a vértanúk az ökumenizmus és az egység magvetése a jövő számára. II. János Pál nyomán Ferenc pápa a szenvedés ökumenizmusáról beszél. Ez az ökumenikus ügy mély és spirituális alapja. Ez főként a kereszténység szülőföldjére, a Közel-Kelet országaira igaz, ahonnan a keresztények elmenekülnek, kénytelenek elhagyni hazájukat, mert különben megölik őket. Szomorú látni, hogy az üres épületek magukra maradnak az emberek nélkül. És ha ez megtörténik, sokat veszítünk. Pozitív jeleket is látok azonban: néhány helyen, például Szíriában az üldözés egyesíti a keresztényeket.
Magyar Kurír
