Pápa kontra Vatikán?

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. július 14. hétfő

Federico Lombardi, a szentszék szóvivője vasárnap pontosította a La Repubblica című olasz napilapban szintén vasárnap megjelent, Ferenc pápával készített interjú két mondatát. Az egyik a cölibátusról, a másik a papi pediofiliáról szól.

A La Repubblica honlapján is megjelent pontosításban Federico Lombardi magyarázatként hozzáfűzte, hogy szerinte nem klasszikus értelemben vett interjúról van szó, mivel rögzített válaszok helyett a cikk szerzője a pápával folytatott beszélgetést emlékezetből idézte fel. Lombardi atya közölte, hogy a cikkben szereplő két kijelentés "nem adható a pápa szájába".

A szentatya az interjúban egyebek között az egyházat fertőző pedofíliáról beszélt. A lapban eredetileg megjelentek szerint azt mondta: "Megbízható adatok az egyházon belüli pedofíliát két százalékra értékelik. Ennek az adatnak meg kellene nyugtatnia, de bevallom, egyáltalán nem nyugtat meg. Ellenkezőleg, nagyon súlyosnak találom. Két százalék a pedofil pap, közöttük van püspök és bíboros is".

Lombardi az utóbbi mondatot pontosította utóbb, kérve, hogy ne tulajdonítsák a pápának azt a kijelentést, hogy a pedofilok között bíborosok is vannak. Ferenc pápa másik témája a papi nőtlenség, a cölibátus volt. A lapban megjelentek szerint az egyházfő azt mondta, hogy a papi nőtlenséget a 10. században vezették be, "...a probléma fennáll, de nem nagy súlyú. Idő kell hozzá, de vannak megoldások, és meg fogom ezeket találni" - olvasható az eredeti anyagban. A szóvivő szerint viszont "nem adható a pápa szájába" az a kijelentés, miszerint a papi cölibátusra ő talál megoldást.
(hvg)

Hozzászólások   

#1 lausdeo 2014-07-15 10:47
Valószinüleg mindenkinek jobb lenne, ha a pápa a nyilatkozatait kizárólag a Vatikán hivatalos információs csatornáin keresztül tenné közzé. 

You have no rights to post comments