A legerősebb ima - 2. rész
Szenteltessék meg a te neved - Amikor mondjuk ezt az imát: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, ...” az első, amit valóban át kellene élnünk, hogy Isten valóban a mi atyánk, és bizalommal és hittel fordulhatunk hozzá. Ez persze nem szabad, hogy könnyelműségre ragadtasson minket. Az, hogy Isten a mi apukánk, egészen közel van hozzánk, nem jelenti azt, hogy bármit megtehetünk.
Több évvel ezelőtt egy orgonaművész, aki elferdült hajlamokkal bírt, írt egy könyvet, ilyesmi volt a címe: „Isten majd megbocsát, az a mestersége”.
Isten valóban hihetetlenül megbocsátó és irgalmas, ezt tudjuk jól, de ezzel visszaélni nem szabad.
A Miatyánkban, amikor Jézus azt mondja: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy” – rögtön hozzáteszi „szenteltessék meg a te neved!” Isten szent, tiszta és igaz. Nincsen benne semmi sötétség, ő maga a világosság, nincsen benne semmi árnyék, ami őt megfertőztethetné. Isten arra hív minket, hogy mi is szentek, tiszták és igazak legyünk. Jézus maga mondja: „legytek olyanok, mint a ti mennyei Atyátok”.
Mond példabeszédeket is bőséggel, amelyekből kiderül, hogy számunkra ez lehetetlen. Jézus arról beszél: bizony mondom nektek, aki megkívánja a felebarátjának bármilyen tulajdonát, az már tolvaj és rabló.
Feltehetjük a kérdést: ki az, aki még soha nem kívánta meg felebarátjának tulajdonát? Kisgyerekként a másiknak a csokiját, a másik munkáját, bármijét. Jézus azt mondja, aki csak rosszat gondol a másik emberről, az gyilkos, méltó a gyehennára. Hányszor mondtuk egymás között arról, aki nincs közöt-tünk, micsoda gyarló ember? Méltók vagyunk a kárhozatra, Isten soha nem gondolkodik ilyen módon, sőt, ez a sátánnak a stílusa.
Aki megkívánja a felebarátjának a feleségét vagy a férjét, az már parázna. Ki az, aki el tudja mondani, hogy soha életében, gondolataiban sem vétkezett? Ezt nem tudjuk elmondani.
Ha igaz lenne, hogy bárki nyugodtan felmehet a mennyországba, mert Isten úgyis megbocsát, el tudom képzelni, mi történne.
Képzeljünk el egy embert, aki megszokta, hogy mindig neki van igaza, örökké kimagyarázza magát, mindig a másik a bűnös. Ez az ember Isten elé jut. Én is fölmegyek a mennyországba és meglátom ott a haragosomat: már nem is vagyok a mennyországban, mert ott nincs veszekedés – vagy ha van, az nem a mennyország. A menny a békességnek, az örömnek, a tisztaságnak, a szeretetnek a helye.
Amikor Jézus beszél arról, mit jelent Isten szentsége, a tanítványok megkérdezik: „Uram, hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus erre ezt a választ adja: „Embernek ez lehetetlen.”[1] Senki nem tudja megváltani magát. Nem tudsz olyan hosszú létrát ácsolni, hogy azon följussál a mennyországba. Az a gonosz léleknek az ajánlata.
Mosanában azt mondják az embereknek: jógázzál! Mert ha meg tudod csinálni a gyakorlatokat, megistenülsz. Az emberek ezt elhiszik. De ez butaság. Titkos, beavató tudásról suttognak nekik: Vedd meg a legújabb ezoterikus könyvet, abban van a titkok. Az emberek megveszik és próbálgatják. Mindegy, hogy ez Scientológiai egyház vagy más butaság, az emberek kipróbálják.
De mondd azt, amit Keresztelő János mondott: „Tartsatok bűnbánatot és térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!”[2] – Jaj, azt nem! Nekem tulajdonképpen nincs bűnöm. Az emberek sokmindent képesek megtenni, amiről azt gondolják, közelebb segíti őket Istenhez. De a legnehezebb, amit meg kellene hogy tegyenek az, hogy elfordulnak bűntől. De azt nem akarják, mert a bűn nagyon édes tud lenni. A bűn nagyon vonzó tud lenni.
Hányszor találkozom a szolgálatunk során szétesett családokkal, amikor a férj otthagyta a feleségét négy-öt gyerekkel! Ez hogyan lehetséges?
Ha akarjuk, mindent meg tudunk magyarázni. De amikor feljutunk Isten elé, ezek a magyarázatok nevetségessé válnak. Egész életünket elhazud-hatjuk. Isten előtt azonban nincsen hazugság. Nincs annál szomorúbb, mint amikor valaki egész életében kimagyarázza magát, és a halálban jön el az igazság pillanata, rádöbben, hogy elszúrta az egész életét. Mit tud vele Isten csinálni? A mennyországba nem juthat be.
Isten végtelenül irgalmas, én magam is ebben reménykedem. Isten szent, a mennyország a szenteknek a helye, ahol békesség öröm van. Micsoda áldás, hogy keresztény vagyok, be-gyakorolhattam, hogy bűnbánatot tartok, szembenézek időről időre önmagam-mal. Ezért amikor Isten elé állok, azt tudom mondani: Uram, bocsáss meg!
Az Úr mutatja a vétkeimet, egyiket a másik után, töpörödök, egyre kisebb vagyok, látom, hogy teljesen remény-telen - akkor viszont odaáll mellém Jézus, és azt mondja: Igen, de ő hozzám tartozik. Mert azt mondta Jézus: „Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Mennyei Atyám előtt.”[3]
„Aki hisz bennem, nem esik ítélet alá, hanem már átment a halálból az életre.”[4] Nem kell elszenvednem a kárhozatot, mert Isten fia ott áll mellettem, és kiment.
Persze, lehet, ha valamiben megátalkodom, egy kis tisztítótűz vár rám. De én nagyon remélem, hogy nem, mert az egy szörnyű hely. Ha elfogadjuk, hogy ez a világ nekünk tisztítótűz legyen, és engedjük, hogy Isten átvilágítsa az életünket, újra és újra megmondhassa: Fiam, már megint milyen haragos voltál, milyen falánk voltál, milyen lusta voltál - és engedjük, hogy ez a szívünkbe hasson, gyónunk, igyekszünk és elfogadjuk, hogy nekünk tisztítótűz ez a világ, megyünk a mennybe!
Amikor 40 éves lettem, azt kértem a születésnapomra, hadd menjek el tíz napra egy remeteségbe, átgondolni az életemet. A hatodik nap délutánján egyre növekvő belső fájdalmat kezdtem érezni. Fél tízre már kipróbáltam az összes keresztény praktikát: rózsafüzért mondtam, nyelveken imádkoztam, Oltáriszentség elé mentem, próbáltam elcsendesedni, Szentírást olvasni, semmi sem használt. Este fél tízkor már rettenetesen fájt, úgy éreztem, hogy meg fogok halni. Akkor felkiáltottam: „Uram, nem tudom megmenteni magam!” - Amikor ezt kimondtam, éreztem, hogy leszáll rám Istennek az ereje, elkezdtem remegni, és elment belőlem a fájdalom.
Ez a keresztény alapigazság: nem tudom megmenteni magam, Istenre van szükségem, hogy megmentsen engem. Az ember önmagától nem tudja legyőzni a sátánnak a kísértését: a szem kívánságát, a test kívánságát és az élet kevélységét, nem tud megmenekülni. Istennek kell számunkra utat készteni. Ezért emberré lesz, elvállalja ezt a megalázó, helyhezköztött és alávetett életet, amit a gonosz lélek, a gőg ura elképzelhetetlennek tartott. Jézus mindenben kísértést szenvedett de bűnt nem követett el, ezért akik őbenne vannak, erőt kapnak őáltala, hogy legyőzzenek minden kísértést.
Az első tanítványokhoz a zárt ajtón keresztül bement Jézus. Azzal kezdte, hogy rájuk lehelt, „Vegyétek a Szentlelket” „Békesség nektek!”
Akármennyire zárt vagy, akármennyire rossz életed van, akármennyire szorongó vagy, Isten be tud lépni a te életedbe, ki tudja rád lehelni Szentlelkét, és gyümölcsöző életben van részed. Nincs ennél nagyobb csoda a világon! Belépek Krisztusnak a világosságába. Megváltott ember vagyok! Bűnöket elkövető, de megváltott ember. Isten gyermeke vagyok, Isten kiváltott a bűn rabságából, újra és újra lehetőségem van, hogy hozzá menjek.
Az életemnek az örök életbe van kifutása. Ez nem azt jelenti, hogy többet nem szorongok és nem félek, hanem azt, hogy mindenen úrrá tudok lenni Isten kegyelme által, mert ő velem van és az életem a mennyországban fog folytatódni az örök életben.
Mit kell tennünk? Megpróbálunk szent életet élni, ugye? Ez a legnagyobb kihívás. Képes vagyok-e a döntéseimben kitartani Isten mellett, akkor is, ha ez önmegtagadással jár vagy fájdalommal? Milyen jó, hogy mi keresztények minden nagyböjtben gyakoroljuk: megtagadok magamtól dolgokat Isten szeretetéért.
Egy régi, haszid mese szerint (zsidó lelkiségi irányzat) volt egy rabbi, aki nagyon szerette volna tudni, hogy milyen a mennyország és a pokol. Addig-addig imádkozott, amíg Isten megadta neki.
Amint imádkozott, egyszer csak ott találta magát egy ajtó előtt. Benyitott és látott egy hosszú asztalt, megterítve minden finomsággal. Az asztal két oldalán végig emberek ültek és rettenetesen káromkodtak, telve gyűlölettel szidták egymást, mert a kezükben levő hosszú kanalakkal meg villákkal nem tudtak sehogyan enni az előttük levő ételből, ezért ezekkel inkább egymást verték. A rabbi megrémült: Jaj Uram, ments ki innen!
Akkor egy másik ajtó előtt találja magát, miután benyit, majdnem ugyanaz a kép fogadja, egy hosszú asztal megterítve minden jóval, két oldalán emberek ülnek, de itt békesség van, öröm és vidámság, mert az emberek a hosszú kanalakkal, késekkel, villákkal a szemközt ülőt etetik, így figyelve egymásra, hogy mindenki megtegye a magáét.
Megértette a rabbi, hogy ez a különbség a mennyország és a pokol között. A pokolban vannak az önigazult emberek, akik mindent maguknak akarnak és végül semmijük sem lesz, a mennyországban pedig azok, akik megtanulták a szolgálatot és mindent megkapnak, amire szükségük van, még azon felül is.
Adja Isten, hogy be tudjuk gyakorolni ezt a fajta szolgáló lelkületet és valóban egy terített asztal mellett, a mennyországban megláthassuk, hogy Isten táplált mindket egéz életünkben és ez fog beteljesedni egészen a mennyek országában. Ámen.
(Sipos Gyula előadása, elhangzott Csepelen, a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve egyházközség templomában. A harmadik részt a következő napon adjuk közre.)
