A legerősebb ima - 1. rész.
A nagyheti lelkigyakorlatot idén Sipos Gyula tartotta, aki a Miatyánk első mondatain gondolkodva, jelentésüket kibontva építette fel a három napot. Amikor ezt az imát mondjuk: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved...” az első, amelyet át kellene éreznünk, hogy Isten valóban a mi atyánk, akihez teljes bizalommal közeledhetünk. A következő oldalakon a három napon elhangzottak összefoglalója olvasható.
1. nap: Mi Atyánk ...
Mindannyian rácsodálkozhattunk, ahogyan az első tanítványok is rácsodálkoztak: Jézus Krisztusnak milyen hihetetlen erő rejtőzött a szavaiban és az imádságában. Nem véletlen, hogy a tanítványok azt kérték tőle: taníts bennünket imádkozni! Látták, hogy Jézusnak az imái mindig meghallgatásra találnak, szavaiban olyan erő van, amelytől a betegek meggyógyulnak, még a halott Lázár is föltámad a sírjából.
Látjuk azt is, hogy Jézusnak az életében hihetetlenül fontos szerepet töltött be az imádság. Azt olvassuk, hogy még akkor is, amikor egész nap szolgált, éjszaka kiment, és imádságban kereste Istennek az akaratát. Minden döntése előtt kereste Istennek az akaratát. Egyáltalán nem csoda, hogy a tanítványok kérik tőle: „Uram, taníts minket imádkozni!”
Akkor Jézus elmondja ezt az imádságot: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is...” - Miért lehetett annyira forradalmi és annyira erőteljes ez az imádság? Szeretném ezt végiggondolni veletek együtt, hogy minket is az imádságnak ez az ereje tölthessen el.
A zsidó népnek az volt az elképzelése Istenről - ami a maga módján helyes és jó elképzelés volt - hogy Isten végtelen hatalmú Úr, a Seregek Ura, akinek minden lehetséges, de aki tulajdonképpen nagyon távol van tőlünk.
A zsidó főpap évente egyszer mehetett be a szentek szentjébe. Előtte a népért és önmagáért is áldozatot kellett bemutatnia, hogy az minden bűnét lemossa. Mielőtt bement, a derekára vagy a lábára rákötöttek egy zsinórt, mert azt tartották, ha nem tartott megfelelően bűnbánatot, szörnyet hal, Istennek a hatalma lesúlyt rá. A zsinór azért volt szükséges, hogy azzal kihúzzák a holttestét, mert nem mehetett be helyette más.
Amikor Krisztus után 70-ben leégették a jeruzsálemi templomot, Titus belépett a szentek szentjébe. Nagyon érdekes: csak egy üres, sötét szobát talált. Nem volt benne más, csak Istennek a dicsősége, ami Jézus halálakor eltávozott az Úrral. Jézus halálakor a szentek szentjét elválasztó függöny kettéhasadt, és Isten, Jézus Krisztus kereszthalálán és feltámadásán keresztül szabad utat kapott újra, hogy az emberek között legyen.
Isten a zsidók számára félelmetes, hatalmas, távoli Isten volt, akihez csak félve, remegve lehetett közelíteni, és sose lehetett tudni, hogy mi fog történni, ha valaki Isten elé kerül.
Az Ószövetségben többször olvassuk, amikor megjelent Isten angyala, az ember azt mondja: meg kell halnom, mert láttam az Urat. Az angyal nyugtatja: nyugodj meg, élni fogsz. Parazsat teszek a nyelvedre, hogy a bűnöd elmúljék.[1] Ezek után egyszer csak jön a Názáreti Jézus Krisztus és egyszerűen azt mondja: Atyánk! - Apukánk!
Az én családom apai ágon egy kis tiszamenti faluból származik, Óbögről, ott a szüleim a nagyüleinket, dédszüleinket úgy nevezték: Atyám. „Mondtam az atyámnak” – Mi úgy mondjuk: apukánk. Ez forradalmian új hozzáállás volt. Megszoktuk már ezt: „Mi Atyánk”, el is felejtjük, mit jelent az, hogy a végtelen hatalmú Isten, akinek minden lehetőségében áll, a mi apukánk és én neki Jézus Krisztusban fogadott gyermeke vagyok.
Képzeljük el, hogy részt veszünk egy nagy rendezvényen. Valamiért - Isten tudja miért - meghívást kaptunk. Együtt van rengeteg fontos ember, és egy nagyon előkelő, fontos személy tart alőadást: az Amerikai Egyesült Államok miniszterelnöke, körülötte a testőrök, a tolmács, aki nélkül a szavát sem értenénk. Mi ott ülhetünk és hallgathatjuk.
De miközben beszél, csak egy gondolatod van: nincs pénzed, és nem tudsz hazamenni. Meg kellene kérni Mr. Obamát, hogy adjon annyit, amire szükség van, különben ittragadsz. Végig azon gondolkozol, hogyan lehetne megszólítani ezt a nagyhatalmú embert? Kihez menjek? A testőrhöz? A tolmácshoz? Mi történjen? Nem is biztos, hogy lenne merszünk odamenni.
De ha Mr. Obamának a fia lenne ebben a helyzetben, ő egy pillanatig sem gondolkozna, hogyan menjen oda az Egyesült Államok elnökéhez pénzt kérni, egyszerűen odamegy és azt mondja: Apu, adjál már egy kis pénzt!
Biztosak lehetünk benne, hogy Obama belenyúl a zsebébe - mint ahogyan mindannyian belenyúlunk a zsebünkbe, ha a gyerekünk kér valamit - és odaadja neki. Tulajdonképpen ez a különbség az ószövetségi gondolkodásmód és a keresztény, krisztusi gondolkodásmód között. Nekünk Jézus Krisztus az apukánk, és bármikor odamehetünk hozzá bizalommal, kérhetjük, hogy segítsen, mert ő megsegít minket. Ezt a bizalomteli létmódot kell begyakorolnunk: Isten az én apukám. Ez döbbenetes dolog. Sokszor az eszünkkel el tudjuk fogadni, de az érzelmeinkkel és a viselkedésmódunkkal mégis távol vagyunk tőle. Amikor valami gond van, nem az az első, hogy szólunk az Istennek, hanem szaladgálunk fűhöz-fához, hogy segítsen már! Érthető, ebben a világban élünk és ezt szoktuk meg. Krisztus viszont Isten világában él, és azt szokta meg, hogy az Atyával beszél, pertu alapon. Arra hív minket, hogy lépjünk be mi is Isten világába. Ez egészen döbbenetes eredményekkel jár, akár gyógyulásról, akár csodáról van szó.
Egy történetet fogok elmesélni, hogy lássátok, Isten milyen nagylelkűen bánik a gyermekeivel.
Szokták tőlem kérdezni: miből élek? Olyankor azt válaszolom: van egy mennyei bankbetétem a Jóistennél, onnan szoktam lehívni pénzeket - nem mindig találom a számlaszámom, meg kell mondjam. Egyszer hopp - máskor kopp.
Egy időben művelődési házban voltam igazgató, ahol folyamatosan indítottak autóvezetői tanfolyamokat. Sosem végeztem el, mindig mondtam: környezet-védő vagyok, busszal járok. A mélyén valójában az volt, hogy szorongtam az autóvezetéstől. Zseniális eltévedő vagyok, nem akartam. De amikor már nyilvánvaló volt, hogy vége lesz az igazgatóságnak, küldetésem támadt: elvégzek egy autóvezetői tanfolyamot és is. Gondoltam is: mi értelme, amikor semmi pénzünk nincs rá, hogy autónk legyen. Egy pénteki napon így imádkoztunk: „Uram, átadom neked, legyen úgy, ahogy te akarod, majd te hozol a pultra valamit”.
Két nap múlva jött hozzánk egy fiatal házaspár, négy-öt évvel azelőtt láttunk őket utoljára. Elkezdtünk beszélgetni, szó esett a tanfolyamról is. Egymásra néztek, azt mondták: „Másfél hónappal ezelőtt vettünk egy új autót részletre, és beadtuk a használtautó kereskedésbe a régit. Másfél hónap alatt sem kelt el. Pénteken imádkoztunk, és felajánlottuk Istennek az autót, hogy tegyen vele, amit akar. Ha akarod, akkor neked adjuk.” Szegény feleségemnek rámnyílt a szeme: szabad ilyet egyáltalán? De én már akkor megtanultam az alapvető keresztény igazságot: adnak, fogadd el, ütnek, szaladj el! Lett egy öreg Seat Ibizánk, ami motorikusan jó volt, csak a karosszériával voltak gondok, azon tanultam meg vezetni és használtam éveken keresztül.
Néhány év múltán egyszer csak mondja a feleségem, hogy már nem szeret ebben az autóba beülni - hol a fékbowden, hol a gázbowden szakadt el, de a Jóisten mindig megkímélt -, vegyünk egy új autót! Akkor kértem: Uram, segíts! Oldd meg ezt a helyzetet, mert én már nem bírom!
Néhány nap múlva – szinte ez már népmesei fordulat -, eljött egy másik házaspár látogatóba. Miközben beszélgettünk, szóba került, hogy van egy öreg autónk, de most már újra lenne szükség. Ők mágnás testvérek voltak. Azt mondja a férfi: figyelj ide! Az anyósomnak van egy autója, hat éves, de nem nagyon használja, ha szeretnétek, nektek adjuk. Mit lehet erre mondani? Kint áll az autó, hat éve használom, egy kis Toyota Yaris, soha nem hagyott még cserben, nagyon szeretem.
Azt szeretném ezzel mondani: nem azért kaptam azt az autót, mert ügyes vagyok, vagy mert nagyon buzgón keresem az Urat, vagy mert szép vagyok. Lehet, hogy csak azért, mert gátlástalan vagyok. Bármi ér, rögtön mondom: Istenem, kérlek, segíts! - nincs ennél jobb üzlet a világon!
Amikor kimondom: Uram, én szeretném élni a te életedet, megpróbálom tartani, amit tanácsolsz: „Ne ölj, ne lopj, ne csalj,... boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa, boldogok, akik sírnak...” - te pedig cserébe éld az én életemet! Amikor Isten elkezdi élni az életünket, abban hihetetlen dolgok tudnak történni, teljesen ingyen! Persze, számonkéri rajtunk az Isten: Na, fiam, bizalmat szavaztam neked, nézzük meg, mit kezdtél vele? El is lehet tékozolni a dolgokat – de reméljük, nem tékozoljuk el.
A tékozlás hogyan történhet?
Amikor meglett a második autó, az elsőt - ahogyan mi is ajándékba kaptuk - gondoltuk, ajándékba továbbadjuk. Az utca másik oldalán, szemben velünk lakott egy család, az apuka buszvezető volt, a nagyobbik fiú autószerelő, éppen akkor házasodott. Ennél jobb helyre nem is lehet autót ajándékozni. Kérdeztük: Akarjátok? Hogyne, nagy örömmel! Nekik ajándékoztuk.
Képzeljétek el, az autó úgy ment tönkre a házuk előtt, hogy szinte nem is ültek bele. Végül le kellett szedni a rendszámot. Elgondolkoztam, miért történik ez így? Miért hagyják, hogy használhatatlanná váljon?
Isten adja a kegyelmet, és ha nem fogadjuk el, így megy tönkre az életünkben. Isten mennyi mindent belehelyezett az életünkbe, amit hagytunk elmenni. Mert nem volt hozzá elég bátorságunk, nem volt hozzá elég lendületünk, féltünk belefogni vagy egyszerűen csak másként gondolkoztunk az életről. Ha nem elég éber a szívünk, Isten rengeteg mindent hiába tesz bele. Hányszor nem vesszük észre, hogy ott van egy lehetőség, egy kegyelem, hányszor van az, hogy a saját tehetségeinket, képességeinket sem tudjuk kihasználni! Erről sokat tudnék beszélni, saját magam kapcsán is.
Azt kellene megtanulni, hogy a saját bátortalanságunkból, félelmünkből, szorongásunkból, szokásunkból kilépjünk, merjünk egy bátrabb és krisztusibb életet élni.
Arra szeretnélek kérni, hogy légy bátor! Engem Isten meghívott! Isten kiválasztott arra, hogy vele legyek, hozzá tartozom. Ez az én istengyermeki méltóságom. Lehet, hogy már sosem leszek 1,90 magas, nem leszek szélesvállú, nem lesz az arcom sem szebb, okosabb sem leszek, ügyesebb sem leszek, de Isten gyermeke vagyok - és Isten az én apukám.
Egy elmélkedő imádságba szeretnélek bevezetni benneteket. Arra kérlek, hogy csukájátok be a szemeteket és képzeljétek magatok elé: Jézus Krisztus jön le a hegyről, és megszólít téged: gyere ide hozzám! Elkezdtek egymás feké közelíteni, elkezdtek beszélgetni. Mit mond neked Jézus?
Az elmélkedő imádság arról szól, hogy az érzékeimet, képeségeimet képessé teszem arra, hogy a Szentlélek átjárjon. Ha élénk a fantáziám, könnyen el tudom képzelni. Ha nem olyan élénk, akkor egyszerűen csak végiggondolm. Bele tudom vinni az érzelmeimet: mennyire szeretem Jézust, mennyire vágyom rá, hogy megszólítson! Végre felém fordul, és azt mondja: gyere! Beleviszem az akaratomat: menni akarok felé!
Jézus nem kívülről szól hozzánk, hiszen bennünk él, a Lélek által itt van bennünk. A Szentírásban olvassuk: „Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.”[2] Jézus Krisztus benned van. Amikor ezen elkezdesz elmélkedni, Isten átjárja Szentlelkével a gondolataidat, vágyaidat, belső világodat, és lassan elkezded azt is gondolni, amit ő gondol. Egyszerűen csak engedd Istennek, hogy munkálkodjon benned.
Nagyon fontos, hogy megértsem Jézus Krisztus keresztáldozatának s győzelmének az egész valóságát, meg tudjam élni istengyermeki voltomat. Kell hogy legyen bátorságom, hogy megszólítsam őt, hogy vágyjak utána, hogy merjek kérni. Jézus mondja: „kérjetek és kaptok, keressetek és találtok”[3] - így fogom megtapasztalni, hogy ő valóban válaszol. Aki nem mer kérni, az nem tudja megtapasztalni, hogy a kéréseire választ kapott.
Lehet, hogy nem megy mindig úgy, ahogy azt mi szeretnénk. Lehet, hogy Isten bűnbánatra hív, amíg a másikat vádolom. De egy biztos: ha párbeszédet kezdünk Istennel, olyan áldások jelennek meg mindannyiunknak az életében, ami nagy erővel visz bennünket előre az életszentségben és érteti meg velünk a világnak a mozgását.
Drága Atyánk! Kérünk téged most Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya közbenjárására a te Szentlelkeddel ihlesd meg a mi bensőnket, segíts meg, hogy ebben az elmélkedő imádságban és ezen keresztül közelebb kerüljünk hozzád. Szólj hozzánk Uram, hogy megértsük a te akaratodat és hogy kövessünk téged! Amen.
(Elhangzott Csepelen, a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve egyházközség templomában. A 2. és harmadik részt a következő két napon adjuk közre)
