A darwini tanok szerepe a holokausztban
Hogy történhetett meg? – kérdi a holokausztról szóló könyvének címében a szerző. A könyv alapján szerkesztett cikkében az okok közül csak egyet elemez, a két világháború között világszerte elterjedt fajelméletet. Darwin tanainak félreértésével magyarázza, hogy Hitler katonái és polgárai zokszó nélkül tűrték, hajtották végre, illetve helyeselték és igazolták a második világháború embertelen tetteit.
„Az egész emberiség jár jól, ha a fejlettebb fajta elpusztítja a fejletlenebbet” – foglalja össze a Salonban a szociáldarwinizmus hitleri válfajának ars genocidicáját Dan Macmillan, akinek most jelent meg könyve arról, hogyan történhetett meg a holokauszt.
A tizenkilencedik század utolsó évtizedétől egészen az 1960-as évekig, azon belül is elsősorban a 30-as és a 40-es évek Európájában és Észak-Amerikájában a legtöbb művelt ember is azt gondolta, hogy az emberfajták közötti értelmi és erkölcsi különbség biológiai tényezőkre visszavezethető tudományos tény. Ma a rasszizmust a kulturális elit a tanulatlan emberek műfajának tekinti, Hitler korában azonban a társadalmak nagy tekintélyű vezetői körében is elterjedt nézetrendszer volt. Észak-Amerikában például az volt a bevett álláspont, hogy az Észak- és Nyugat-Európából származó bevándorlók a legintelligensebbek, a legerkölcsösebbek, mégpedig nem társadalmi-történelmi okokból, hanem biológiai adottságaik folytán. A kelet-európai és a dél-európai származásúakat genetikailag alacsonyabb rendűnek tartották. Olyannyira, hogy 1924-ben korlátozták is a bevándorlásukat (a kínaiakét és a japánokét már korábban). Innen, mint Amerika példája mutatja, nem vezet feltétlenül egyenes út a vérengző nácizmushoz, de az biztos, hogy ha a természetes kiválasztódás elméletét az emberi rasszokra alkalmazza valaki, akkor könnyen felmentést adhat az erőszakra, azon az alapon, hogy „a természet bizony így működik”.
A modern rasszizmusnak más okai és forrásai is voltak, de az tény, hogy például Hitler kifejezetten hivatkozott is a darwini tanokra. Márpedig aki úgy tekint az emberiségre, mint egymással a túlélésért harcoló rasszok összességére, annak semmit nem jelent a „szeresd felebarátodat” krisztusi parancsa, sőt, a más rasszokkal való könyörtelen leszámolás igénye még tudományosnak is látszik a szemében, hiszen eszerint az ember nem Isten teremtménye, hanem pontosan az efféle élet-halál harcok terméke. Ebből a szemszögből nézve például a jótékonyság kifejezetten ártalmas cselekedet, mivel segít életben tartani a túlélésre különben alkalmatlan embercsoportokat, és szaporodásukkal gyöngíteni az emberiség egészének esélyeit.
Magától értetődik, hogy ebben a felfogásban a háború a haladás eszköze, mivel az életképes rassz csak ennek révén terjesztheti ki hatását. Győzelme pedig mindjárt felsőbbrendűségének igazolása is, hiszen Darwinnál azt tanultuk, hogy az életképesebb marad fenn. A Mein Kampfban Hilter részletesen kifejtette, hogy a világ örökös harc, és aki nem kész harcolni, az méltatlan rá, hogy éljen. Az oroszokat például alsóbbrendű fajnak látta, és úgy vélte, hogy Oroszország csak azért lehetett nagyhatalom, mert uralkodó osztálya germán származású volt. Mivel azonban a „zsidó bolsevikok”, akik a germán uralkodó osztályt eltávolították, alkalmatlanok és életképtelenek, Németországnak könnyű lesz legyőznie Szovjet-Oroszországot.
Macmillan szerint ezek a ma eszeveszettnek számító gondolatok a maguk korában azért tudtak hatni, mert a szociáldarwinista felfogás igen elterjedt volt Németországban is. Nem állítja, hogy Hitler elméletét a hadsereg tisztjei mindenben elfogadták volna, de az egész gondolkodásmód nem hangzott idegenül a német füleknek. A szerző ezzel magyarázza, hogy a jelek szerint a tábornokok és a főtisztek a legcsekélyebb ellenvetés nélkül gyilkoltatták le vagy éheztették halálra orosz hadifoglyok millióit, s adták tovább a parancsot, amely előírta a politikai tisztek és a zsidók azonnali megölését. Amikor aztán a keleti fronton elindított rasszista gyilkolást általában az európai zsidóságra is kiterjesztette, Hitler nem érhetett volna az ismert mértékben célt, ha nem számíthat a köztisztviselők tízezreire, a diplomás szakemberekre, a vállalati vezetőkre, valamint a tudósok egy részére is. Nélkülük nem lett volna holokauszt. Nem mind voltak nácik, de a szociáldarwinizmus tanainak elfogadása hajlamossá tette őket a népirtás elfogadására is. Macmillan mindezt nem azért fejtegeti, hogy felmentse őket, csak magyarázatot keres a magatartásukra.
(metazin)
