hm....
Kategória: hsz
Megjelent: -0001. november 30. kedd
Alapvetően a történet nagyon érdekes, de sok soron sántít. Először is pokolra az juthat, aki tudatosan és készakarva elutasítja Istent. Nem kell hogy keresztény legyen, vagy halljon róla, vagy fogalma legyen a kereszténységről, amennyiben viszont a lelkiismerete hívásának ellent menve a belső hívást tudatosan elutasítja, és ennek ellene megy, elvágja magát az üdvözüléstől és a helye a pokolban van. Én katolikus vagyok, de mily érdekes, buddhista teológiát végeztem, így azért belelátok a buddhizmus tanításaiba. Egy valóban a buddhista tanítást követő buddhista nem juthat a pokolba. Mert nem imád bálványt, a testi és a világi kondicióktól való ragaszkodás legyőzésére törekszik, valamint gyakorolja az együttérzést és a szeretetet, de ami a legfontosabb hisz egy végső és kimondhatatlan abszolutumban, amiről egyébként pont a Burmában lévő hinajána vonalú théraváda buddhista rend beszél a legkevesebbet, ha úgy tetszik ez nem része a gyakorlati metódusának. Amennyiben egy buddhista szerzetes teljes önmegtartóztatásban éber jelenlétben önmagát a világról levágva gyakorol, csakis Istenhez juthat el. Hisz Isten ott van, ahol az ember már meghal önmagának. A buddhizmus a halál utáni létről, így a pokolról, és a "felső" mennyei világokról is tud, de példának okáért a hinajána buddhizmus nem tud a halál és ezen világok közötti köztes létről, amit a vadzsrajána buddhizmus követői bardónak neveznek. Így buddhista kontextusban nem is tudta értelmezni ezt a tapasztalatot. A buddhizmus hite mint olyan, nem bálványokban való hit, hiszen a metodikája éppen arra épül, hogy ne ragaszkodjon semmihez a gyakorló. Sem Buddhához, sem szobrokhoz, sem semmihez. A báványimádás nem más, mint bármihez való ragaszkodás, ami nem Isten. A legszigorúbban véve, amennyiben például Istent saját magunk számára elképzeljük,(ami még nem is nagy baj) de ehhez a képzelt képhez kezdünk el ragaszkodni, az már bálványimádásnak minősül. Isten aki mindig több, mint ami elgondolható, értelemszerűen nem lehet egy gondolati tárgy.Az ember csak kitárulkozva tudja imádni őt. Isten kultúrától függetlenül elérhető bárkinek, aki belső vágytól égve őfelé törekszik. Ha nem így lenne, Isten nem lenne Isten, olyan nap, aki egyformán süt bűnösökre és jókra. Valamint mivel mindannyian Isten gyermekei vagyunk, lehetetlen, hogy ha kitartóan kopogtatunk, Atyánk ne nyisson ajtót, csak azért, mert sosem hallottunk a kereszténységről. Így más szempontból viszont aki kereszténységben nőtt fel, de teszem azt hitről beszél tettek nélkül, azt mondja hiszi Istent, de nem cselekszi azon dolgokat amiket Jézus mondott, annak először is hite nem igazi hit, másod sorban meg sokkal rosszabb helyzetben van mint egy nem keresztény, aki habár hírből sem hallott a kereszténységről,de folyamatosan kopogtat, és mindenét elhagyja az igazságért, mert keresése meg kell hozza gyümölcsét. Természetesen Isten be nem határolása nem valamiféle nihilizmus, vagy agnoszticizmus.
