Váratlan eredmény a vegetáriánus étrend veszélyeiről

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. április 10. csütörtök

Egy új, várhatóan nagy vitákat kavaró tanulmány szerint a vegetáriánus étrenden élőknél magasabb a rák, az allergia és a mentális betegségek kockázata, mint a húst is fogyasztó embereknél.

A Grazi Orvostudományi Egyetem munkatársainak most közölt eredményei szerint a vegetáriánus életmód hívei több egészségügyi problémával küzdenek annak ellenére, hogy nem dohányoznak, kevesebb alkoholt isznak és fizikailag aktív életmódot folytatnak. A szerzők véleménye szerint a kizárólag zöldségeket, gyümölcsöket és teljes kiőrlésű készítményeket magába foglaló, kevés telített zsírsavat és koleszterint tartalmazó étrendet követők jobban ki vannak téve rákos és allergiás megbetegedéseknek, valamint olyan gyakori mentális problémáknak, mint a depresszió.

A tanulmány egy 2006–2007-ben végzett osztrák egészségügyi felmérés adatait használta fel, és elsősorban az étkezésben és az életmódban fennálló különbségeket vizsgálta a húsevők és a vegetáriánusok között. A felmérés során megkérdezettek 76 százaléka nő, 40 százaléka pedig 40 évnél fiatalabb személy volt.

A tanulmány elkészítéséhez a résztvevőket hat csoportba sorolták. Az első csoport úgynevezett vegán étrenden élt, amely mindenféle állati eredetű terméket mellőz. A második csoportba tartozó emberek a vegetáriánus táplálkozást tejjel és/vagy tojással egészítették ki. A harmadik vegetáriánus kategóriába tartozók a tojás és/vagy tej mellett halat is fogyasztottak. Ezt a három kategóriát összevonták, így a felmérésben 330 személy volt vegetáriánusként meghatározva. A húst is fogyasztó egyéneket három kategóriára osztották: 330-an húst és mellette sok zöldséget fogyasztottak, 300-an vegyes, de kevesebb húst tartalmazó étrendet követtek, 330 válaszoló pedig főként a húsevést részesítette előnyben. A vizsgált egyének száma 1320 fő volt. A csoportok tagjait életkor, nem és társadalmi helyzet szerint alcsoportokra osztották, és ezeket vetették össze.

A tanulmány egyrészt azt állapította meg, hogy a vegetáriánus étrend kapcsolatba hozható az alacsonyabb testtömegindexszel (BMI) és a kevesebb alkoholfogyasztással. A meglepő azonban az, hogy a vegetáriánus étrend a tanulmány szerint ugyancsak kapcsolatba hozható három betegségcsoport gyakoribb előfordulásával. Eszerint a daganatok 5 százalékban, az allergiás betegségek 31 százalékban, a mentális problémák pedig 9 százalékban fordultak elő a vegetáriánusoknál, míg a vegyes étrendet követőknél 1 és 3 százalék között volt a daganatos, 17 és 20 százalék között az allergiás és 4 és 5 százalék között a mentális betegségekkel küzdők aránya.

"Úgy találtuk, hogy a vegetáriánusok jobban szenvednek az asztmától, a ráktól és a mentális betegségektől, mint azok, akik húst is fogyasztanak. Azt azonban egyelőre nem tudjuk, mi az ok és mi az okozat, ezért további kutatásokra van szükség" – foglalta össze a felmérés megállapításait Nathalie Burker, a tanulmány koordinátora.

Az osztrák eredmények szerint a vegetáriánusok többször szorultak egészségügyi ellátásra, ugyanakkor egészségügyi tudatosságban rosszabbul teljesítettek – például kevesebbszer fordultak orvoshoz rutinellenőrzés, szűrővizsgálatok céljából, vagy kevesebbszer adattak be maguknak védőoltásokat.

A tanulmány a legrangosabb nyílt hozzáférésű (de szakmailag lektorált) lapban, a PLOS One-ban jelent meg, ide kattintva érhető el.

Az Independent is beszámolt a kutatásról, a brit lap cikke szerint a kutatók elhárították azokat a vádakat, amelyek szerint a tanulmányuk a húsfogyasztás reklámja lenne. Azt nem lehet tudni, ki finanszírozta a tanulmány elkészítését.

A kutatók is hangsúlyozzák: nem lehet kijelenteni, hogy a vegetáriánus étrend rosszabb egészségi állapotot okozna, mint a húsevés. Számos tanulmány ennek éppen az ellenkezőjére jutott, illetve a vörös húsok túlzott fogyasztásának veszélyeire figyelmeztet. A kutatásnak több olyan vonása is van, amelyek torzíthatják az eredményeket. Egyrészt már említettük, hogy a vegetáriánus csoportokat összevonták. Másrészt sokszor előfordul, hogy valaki éppen egy betegség hatására tér át vegetáriánus étrendre, mert azt egészségesebbnek gondolja.

Éppen itt lehet az észlelt eredmények egyik magyarázata: lehetséges, hogy a vegetáriánusok azért járnak kevesebbet szűrővizsgálatokra, mert az átlagosnál egészségesebbnek gondolják magukat.

(origo)

You have no rights to post comments