„A halálomon voltam, de II. János Pál pápa közbenjárására meggyógyultam”
Florybeth Mora Díaz beszél csodálatos gyógyulásáról. A Zenit hírügynökség tudósítását közöljük.
A Costa Ricából származó Florybeth Mora Dìaz gyógyulása történetét „Accanto a Giovanni Paolo II. Gli amici e collaboratori raccontano“ (II. János Pál mellett. Barátok és munkatársak mesélnek) címmel az Ares kiadó által megjelentetett kötet tartalmazza.
Florybeth Mora Dìaz feleség, négy gyermek édesanyja (ötödik gyermekét elveszítette), a Dulce Nombre de Jesús nevű kis faluban él.
Mikor egy napon hirtelen erős fejfájást érzett, a rohammentő a főváros San José kórházába szállította. „Akkor 47 éves voltam – idézte fel a történéseket az asszony. – Derült égből villámcsapásként ért a betegség. Rövid 24 óra leforgása alatt életveszélyes állapotba kerültem. Először felfoghatatlan volt az egész, hiszen egészséges voltam egész életemben. Kórházat csak öt gyermekem szülésekor láttam.
Nem tudtam hinni sem a diagnózisnak – patologikus elváltozás az agyban, a jobb agyi artéria okozta agyvérzés – sem az orvosoknak, akik azt mondták, néhány órám van hátra. Férjem és gyermekeim mélységesen szomorú arca bennem is elindította a kétségbeesést, mely állapotom látható rosszabbodásával tovább mélyült.
Istenben kerestem támaszt, és II. János Pál pápa közbenjárásáért imádkoztam. Mivel állapotomat kilátástalannak ítélték, elhagytam a kórházat.”
A hazafelé vezető úton Florybeth férje, Edwin Antonio kétségbeesésében a következő szavakkal fordult II. János Pálhoz: „Szentatyám, kérem járjon közben feleségem gyógyulásáért!”
2011. május 1-jén, helyi idő szerint hajnali 2 órakor kezdődött Costa Ricában II. János Pál pápa boldoggá avatásának élő közvetítése. Florybeth erős fájdalmai és mozgásképtelensége ellenére az ágyból követni akarta.
„II. János Pál pápát már életében szentként tiszteltem – indokolta hozzá való fordulását Florybeth. – Nem volt kétségem afelől, hogy Isten mellett van, és Jézus urunk előtt közbenjár értünk.”
A kérdésre, mikor és miből ismerte fel, hogy kérése meghallgatásra talált, Florybeth így válaszolt: „Egyedül voltam a szobámban. Egyszer csak hangot hallottam bensőmben, mely azt parancsolta, álljak fel. Tudtam, követnem kell az utasítást, és azt is éreztem, meg is van az erőm hozzá. Nagy békesség töltött el, megszűnt bennem a félelem. Azt gondolom, a testi gyógyulási folyamat ezután következett be. Az Úr megerősítette lelkemet, eltöltött békéjével és a gyógyulás bizonyosságát adta nekem.”
Florybeth felkelt ágyából, és kiment a konyhába. A férje meglátta, megijedt és visszavezette fekhelyéhez. Az asszony tudatta vele, mit élt át. Azt mondta, jól van, testében történt valami.
A következő reggel visszavitték az asszonyt a kórházba. Erről így számol be: „Először azt gondolták az orvosok, valaki más diagnózisát vélték az enyémnek. Mikor mégis beigazolódott, hogy a felvételek rólam készültek, az orvosok teljes tanácstalansággal reagáltak, tudták, hogy csoda történt.”
A tény, hogy Florybeth meggyógyult, megdöbbentette barátaikat, akik tanúi voltak a betegségnek. Szívük megtelt örömmel.
Milyen lehet, amikor az ember saját testében éli át a csodát? Florybeth erről így beszélt: „Nagyon nehéz időket élünk át, ha nincs hitünk. Azt gondolom, azért történt velem a csoda, hogy tekintetünket az égre irányítsuk, és elfogadjuk, Isten van, és nélküle nincsen élet. Hit és remény nélkül nem lenne lehetséges egyetlen csoda sem. Hinnünk kell abban, amit most nem látunk, de melynek létezéséről szívünk és lelkünk meg van győződve.”
Magyar Kurír
(té)
