Béke a Fülöp-szigeteken – részben katolikus közvetítéssel

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. március 28. péntek

A tizenhét éve tartó tárgyalások után ma írják alá a békeszerződést a Fülöp-szigeteken. A béketárgyalások egyik fő közvetítője a Sant’Egidio közösség – a Vatikáni Rádió olasz nyelvű honlapja adott hírt az eseményről. A Benigno Noynoy Aquino által vezetett Fülöp-szigeteki kormány és a lázadók szervezete, a Milf (Moro Iszlám Felszabadítási Front) március 27-én írja alá a megállapodást a békekötésről. Történelmi pillanat ez a Fülöp-szigetek és az egész délkelet-ázsiai térség életében, hiszen az etnikai és vallási csoportok együttélése már nagyon hosszú ideje politikai instabilitás és erőszak forrása.

A megegyezés aláírásával egy olyan konfliktus ér véget, amely a ’70-es évek óta közel 150 ezer áldozatot követelt. A szerződés értelmében a Milf feloszlatja a közel 12 ezer emberből álló katonaságát. A katonai erő és természeti erőforrások elosztásának részleteit már a tárgyalások során gondosan eltervezték. Két nagy erő fogott össze a békeközvetítésre: Malajzia és egy négy nemzetközi szervezetből álló csoport, amelynek tagja a Sant’Egidio közösség is.


A szerződés aláírását követően kényes feladat lesz annak érvényesítése helyi szinteken, ebben alapvető fontosságú szerep jut majd a helyi egyháznak, a Sant’Egidio közösségnek és Muhammaddiyah iszlám csoportnak.

A kormánydelegáció vezetője, Teresita Deles így nyilatkozott a békeszerződésről: „A tizenhét éve tartó, nehéz tárgyalások után ez az első alkalom, hogy olyan politikai megoldás születik, amely képes hosszan tartó békét és fejlődést biztosítani Mindanao számára.”

Magyar Kurír

You have no rights to post comments