Jézus és a homoszexualitás: nem mondott semmit?

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2013. július 08. hétfő

A melegházasság francia bevezetése, az amerikai Legfelsőbb Bíróság melegházasság-párti döntése és a Budapest Pride nyomán újra felszínre került a homoszexualitás és a melegházasság kérdésköre. A Catholic World Report a melegházasság-pártiak Bibliára alapozott érveinek járt utána.

A meleglobbi egyik fő érve, hogy Jézus semmit nem mondott a Biblia alapján a homoszexualitásról. Ez így is van, explicite semmit nem mondott. Ez azonban – mint Dr. Leroy Huizenga, a bismarcki University of Mary teológiai fakultásának vezetője írja cikkében – nem jelenti azt, hogy Jézus más szavai és az élete ne lenne releváns a kérdést illetően. Mint a professzor írja: Jézus nem egy teljesen új morális tanítással „pottyant le” az égből, hanem örökölte az Írásokat és a zsidó hagyományt, amit a magáénak vallott. Ha nem így lenne, igen feltűnő lenne, hogy mennyire mellékes tanításában a szexualitás kérdésköre. Az evangéliumi Jézus azonban egy konzervatív zsidó. Azaz: attól még, hogy valamit Jézus nem említ vagy csak röviden tér ki rá, az nem jelenti azt, hogy nincs róla véleménye, vagy hogy a dolog nem fontos, mellékes. Sőt, joggal gondolhatjuk, hogy amire Jézus nem tér ki, vagy amit nem értelmez újra, abban a zsidó tradíció a mérvadó.

Sokan gondolják, hogy a vallás tiltásokból és szabályokból áll. Így Jézus csupán azért jött volna, hogy engedélyeket és tiltásokat adjon, szabályozza az életünket. Így ha valamit nem tiltott meg, akkor azt szabad. Azaz: amit az Írások nem tiltanak, azt lehet. De miért épp ez a hermeneutikai (értelmezési) kiindulópont? Miért nem az, hogy amit Jézus nem engedélyez kimondottan, az tiltott? De igazából azzal a hozzáállással van probléma, ami szerint Jézus azért jött, hogy egyes dolgokat megtiltson, másokat engedélyezzen. Ez esetben az Evangélium egy puszta szabálykönyv lenne, egy etikai útmutató. Ez a szemléletmód elveszti az Evangélium gazdagságát.

Ami a házasságot illeti, Jézus meglehetősen radikális a kérdésben, álláspontja a teremtésre alapoz – teszi hozzá Huizenga. Egyes rabbik engedélyezték a válást házasságtörés esetén, más rabbik egyéb okokból is. Jézus fenntartja, hogy a válás metafizikai lehetetlenség. Mint mondja, Mózes csak a szívük keménysége miatt engedélyezte a válást, de a kezdetekben nem így volt.

Emellett amikor Jézus a Teremtés könyvére hivatkozik, azt sugallja, hogy a házasságnak nyitottnak kell lennie a termékenységre. A metalepszisz értelmezési módja szerint amikor valaki idéz valamit, nem csak a konkrét idézetet kell szem előtt tartani, hanem annak egész hátterét is. Azaz: „szaporodjatok és sokasodjatok”.

A jó interpretáció pedig nem csak azt nézi, minek mennyi időt, hány gondolatot szentelt Jézus, azaz nem csak a mennyiség számít, hanem sokkal inkább a minőség – jegyzi meg a teológus. Hozzáteszi: míg az Ószövetség az Újszövetség fényében értelmezendő, és számos régi zsidó szokás nem vonatkozik a keresztényekre, Jézus és a korai egyház is magáénak vallotta a zsidó moralitást a szexualitás terén.

A teljes, eredeti angol cikk itt olvasható.

Magyar Kurír

You have no rights to post comments