Felmérés: mennyire krisztusiak, illetve mennyire farizeusok a keresztények?
A keresztényeket sokszor vádolják képmutatással. A Barna Group nevű, kaliforniai székhelyű vallásszociológiai kutatócsoport reprezentatív mintán alapuló felmérése azt vizsgálta, mennyi lehet ebben az igazság.
David Kinnaman és John Burke több mint ezer telefoninterjú alapján arra keresték a választ, mennyire krisztusi módon gondolkodnak és cselekszenek a keresztények, illetve mennyire hasonlítanak az Újszövetség gőgös írástudóihoz. A megkérdezetteknek húsz kijelentéssel kapcsolatban kellett állást foglalniuk, melyekből tíz Jézus Krisztus tetteit és lelkületét tükrözi, tíz pedig az írástudókét. Az egyetértésnek négy fokozatát jelölhették meg. Az állítások a következők voltak:
(Krisztusi viselkedés)
• Először meg szoktam hallgatni a másik embert, hogy tudjak valamit az életéről, s csak azután beszélek neki a hitemről.
• Az utóbbi néhány évben többeket ösztönöztem arra, hogy elgondolkodjanak a Krisztus-követésről.
• Sokszor étkezem együtt olyanokkal, akik nagyon másként élnek vagy gondolkodnak, mint én.
• Nem várom, hogy a nemkeresztények odajöjjenek hozzám, inkább igyekszem rájönni, mire van szükségük.
• Időt szoktam szánni nemhívőkkel való személyes találkozásokra, hogy a Krisztus-követés felé segítsem őket.
(Krisztusi lelkület)
• Korábbi vagy jelenlegi körülményeitől függetlenül minden emberben Istentől származó értéket látok.
• Hiszem, hogy Isten mindenkié.
• Látom, hogy Isten működik az emberek életében, azokéban is, akik nem engedelmeskednek neki.
• Fontosabb felismertetni az emberekkel, hogy Isten az övék, mint tudatosítani bennük, hogy bűnösök.
• Szánom azokat, akik nem engedelmeskednek Istennek és erkölcstelen dolgokat tesznek.
(Gőgös, farizeusi viselkedés)
• Szoktam mondani, hogy az életemben az a legfontosabb, hogy Isten törvényeinek engedelmeskedjem.
• A bűneimről és a küzdelmeimről nem szoktam beszélni; ezek csak Istenre és rám tartoznak.
• Kerülöm a homoszexuális kapcsolatban élő személyek társaságát.
• Szeretem szóvá tenni, ha valaki téved egy teológiai vagy tanbeli kérdésben.
• Szívesebben segítek a templomba járóknak, mint kívülállóknak.
(Gőgös, farizeusi lelkület)
• Nehezen barátkozom olyanokkal, akik szemlátomást mindig rosszat tesznek.
• Nem az én dolgom, hogy segítsek azokon, akik nem segítenek magukon.
• Hálát érzek, hogy keresztény vagyok, amikor látom mások kudarcait és hibáit.
• Hiszem, hogy ki kell állnunk azokkal szemben, akik szembehelyezkednek a keresztény értékekkel.
• Akik megtartják Isten törvényeit, jobbak, mint azok, akik nem.
A válaszokat pontozva a szakemberek négy csoportra osztották a válaszadókat:
– tetteiben és lelkületében egyaránt krisztusi;
– tetteiben krisztusi, de lelkületében nem;
– lelkületében krisztusi, de tetteiben nem;
– sem tettben, sem lelkületben nem krisztusi.
Az eredmények szerint a magukat kereszténynek valló amerikaiak 51 százalékát a kutatók által farizeusinak nevezett lelkület és viselkedés jellemzi, és csupán 14 százalékra – vagyis minden hetedik keresztényre – jellemző a krisztusi lelkület és cselekvés. A keresztények ötödének (21%) lelkülete krisztusi, de tettei sokszor farizeusiak, 14% pedig krisztusi módon cselekszik, de tettei mögött gőg és képmutatás sejlik.
A kutatás a keresztényeket – felekezettől függetlenül, hitbeli kritériumok alapján – több csoportra osztotta és külön is vizsgálta.
Az átlagnál valamivel magasabb a krisztusi lelkület és viselkedés aránya (23%) és alacsonyabb a farizeizmusé (38%) az evangéliumi keresztényeknél. A csoport fennmaradó részére krisztusi tettekkel párosuló farizeus lelkület (kb. 25%) vagy a fordítottja, farizeus viselkedéssel párosuló krisztusi lelkület (15%) jellemző. Kinnaman szerint ez „érthetőbbé teszi, miért vádolják sokszor képmutatással az evangéliumi keresztényeket. Egyetlen „bűnük”, hogy helyesen cselekszenek, de a motivációjuk helytelen.”
Ugyancsak viszonylag magas a krisztusi lelkület és viselkedés aránya a liberálisabb politikai felfogású keresztények (22%), a protestáns kisegyházak tagjai (19%), a nők (18%) és a végzős egyetemisták (18%) körében.
Kevésbé jellemzi viszont a krisztusi felfogás és viselkedés a keresztények közül a 67 év felettieket (6%), a konzervatív politikai nézeteket vallókat (8%) és a férfiakat (9%). A gyakorló katolikusokra az átlagnál erősebben jellemző a krisztusi lelkülettel párosuló farizeus viselkedés (esetükben ez az együttállás 10 ponttal haladta meg az átlagot).
Kinnaman szerint a felmérés megmagyarázza azt az adatot is, hogy a nemkeresztény fiatalok 84 százaléka ismer legalább egy keresztény embert, de csak 15 százalékuk szerint különbözik a keresztények élete jó értelemben másokétól. „Nem meglepő, hogy a keresztényeknek nem sikerül Jézust megjeleníteniük, hiszen a Krisztusban történő átalakulás oly nehéz és oly ritka” – mondja, ugyanakkor felveti a kérdést: Lehet, hogy a papok, nevelők valamiképpen azt sugallják, hogy a helyes cselekvés fontosabb, mint a helyes lelkület? Lehet, hogy az egyházi vezetők inkább a tettekre és teljesítményekre összpontosítanak, mert azok láthatóbbak és mérhetőbbek, mint a gondolkodásmód?
A fiatalok sokszor a keresztények képmutatása miatt maradnak el a templomból. S bár egyetlen felmérés sem tökéletes mérce, a jelen kutatás eredményei azt igazolják, hogy van valami igazságuk. „Mint Pál írja a Galata-levélben, a keresztény közösségnek éppoly bátran szembe kell szállnia a képmutatással, mint bármely más bűnnel” – figyelmeztet a kutató.
Magyar Kurír (mk)
Bevallom őszintén, a felosztásnak ezekkel a szempontjaival nem tudok teljesen azonosulni - azonban a felmérés érdekes és érdemes elgondolkodni rajta. Az mindenképpen látszik, hogy az amerikai kereszténység-felfogás nagyon különbözik az európai, vagy fogalmazzunk így, a római katolikus felfogástól. Az egy szabadabb, megengedőbb társadalom, annak minden előnyével és hátrányával. És hozzátenném, éppoly farizeusok, mint mi, csak épp másmilyen módon (de erről nem itt kell beszélni... - a szerk.).
