Jeruzsálem-betegség

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2013. április 01. hétfő

1969-ben egy ausztrál turista, Denis Michael Rohan isteni indíttatástól vezérelve felgyújtotta az iszlám harmadik legszentebb helyének számító al-Aksza mecsetet Jeruzsálemben. Az esetet komoly forrongások követték, ami az erősen vallásos iszlamisták szempontjából érthetőnek mondható. Rohan tettéről ugyanez nem mondható el: erős a gyanú, hogy a férfi a Jeruzsálem-szindrómától szenvedett.

Évente száz embert érint
A Jeruzsálem-szindróma neve Heinz Hermantól, az izraeli modern pszichiátriai kutatások atyjától származik; ő írta le a pszichózisszerű betegség tüneteit. A tünetek kialakulásának nem feltétele, hogy az illető Jeruzsálembe látogasson: más helyen, például Rómában vagy Mekkában is feljegyeztek hasonló eseteket. Felix Fabri útinaplója, illetve Margery Kempe életrajza szintén beszámol hasonló, vallási alapú pszichózisról, így elmondható, hogy nem modern jelenségről van szó, mivel ezek a művek még a középkorban születtek.

 Bár a szindróma a fentiek alapján nem modern kori jelenség, csak a friss eseteket tudták dokumentálni. A jeruzsálemi Kfar Shaul Mental Health Center feljegyzései szerint  13 év alatt, 1980-tól 1993-ig körülbelül 1200 turista élte át a Jeruzsálem-szindrómát, de közülük csak 470-et kellett kórházba szállítani, és évente 100 turistát kezelnek hasonló tünetekkel. Mivel évente három és fél millió turista látogat Jeruzsálembe, az esetek száma elhanyagolható. Maga a jelenség mégis figyelemre méltó, mert a pontos okát senki sem ismeri.

 

Sámson skizofréniája
Jeruzsálem-szindrómának azt nevezik, amikor valaki a városba látogat, és vallási pszichózis áldozatául esik, ami a távozása után elmúlik. Ennek három formáját különböztetik meg. Az első az, amikor az illető már meglévő mentális betegsége hatására utazik Izraelbe. Ezek az emberek többnyire vallási téveszmék befolyása alatt állnak, és úgy hiszik, céljuk, küldetésük van, amit végre kell hajtaniuk. Az illető azt hiheti, hogy ő egy fontos történelmi alak, például maga a Megváltó, vagy egy fontos vallási eseményre, például Krisztus második eljövetelére számít.

A második csoportba tartoznak azok, akiknél nem feltétlenül mentális rendellenesség a szindróma kiváltó oka, csak a vallásos közeg hatása érvényesül. Valószínűleg az idioszinkrázia, az adott, jelen esetben vallásos közeg befolyásoló hatása érvényesül, amivel szemben a túlérzékeny személy nem tud védekezni, és elhatalmasodik rajta a vallási megszállottság. A harmadik csoportba tartoznak azok, akiknek a Jeruzsálem-szindróma súlyosbíthatja az egyébként ingatag mentális állapotukat. A szindrómának ez a leggyakoribb előfordulási formája: az érintettek azután válnak szellemileg instabillá, hogy megérkeznek Jeruzsálembe.

A Jeruzsálem-szindróma ritkán vált ki olyan szélsőséges reakciókat, mint Rohan esetében, de riasztó esetekből így sincs hiány. Egy középkorú amerikai férfi például Sámsonnak képzelte magát, és azt a sugallatot kapta, hogy a Nyugati Falat el kell mozdítani a helyéről. A férfi kigyúrta magát, és Jeruzsálembe utazott, hogy elmozdítsa a Falat. Jeruzsálemben a hatóságok nem nézték jó szemmel a kísérletet, és pszichiátriai intézetbe zárták a férfit, akiről később megállapították, hogy paranoid skizofrén.

Egy nő Szűz Máriának, Jézus anyjának hitte magát, és mindennap ellátogatott a Szentsír-templomba, hogy szívszaggató zokogással gyászolva virrasszon a halott fiáért. Egy másik Mária pedig minden ismerősét meghívta Jézus születésnapi partijára Betlehembe. Az egyik legnépszerűbb bibliai karakternek Keresztelő Szent János bizonyult: az izraeli rendőrség több, állatbőrbe bújt férfit is letartóztatott, akik meg akarták keresztelni a járókelőket. Róluk később kiderült, hogy személyiségzavaraik, illetve kisebb-nagyobb mentális rendellenességeik vannak.

A szindróma különlegessége, hogy sokszor nincsenek maradandó hatásai. Az intenzív vallási megszállottság maximum néhány héttel azután teljesen elmúlik, hogy az illető távozik Jeruzsálemből.

 

A hanyatló nyugat ópiuma
A szindróma pontos oka ismeretlen, de nyilván nem véletlen, hogy a vallási megszállottság épp a világ legnagyobb vallási olvasztótégelyében alakulhat ki. A város a kereszténység, a judaizmus és az iszlám szempontjából is nagyon fontos hely: évente rengetegen zarándokolnak ide, hogy a vallásukat gyakorolják. A zsidók az egész várost szent helynek tartják, és itt van a Nyugati Fal, a rómaiak által elpusztított szentély maradványa is. A muszlimok számára Jeruzsálem az al-Aksza-mecset miatt fontos vallási központ, a keresztények pedig a Szentsír-templom, illetve a Kálvária miatt látogatnak ide.

iA Jeruzsálem-szindróma elsősorban a zsidókat érinti, másodsorban a keresztényeket, de muszlimokat csak nagyon ritkán. A beszámolók szerint a zsidók többnyire ótestamentumi alakokkal azonosítják magukat - a férfiak férfiakkal, a nők nőkkel. A nemi megoszlás aránya nagyjából egyenlő, de a férfiak valamivel felülreprezentáltabbak. A szindróma főleg az észak-amerikaiakat, illetve nyugat-európaiakat érinti. A keresztények közül főleg a protestánsok érintettek, és további közös jellemzőjük, hogy a húszas-harmincas éveikben járnak, és házasságon kívül élnek.

Az összegyűjtött adatok szerint a Jeruzsálem-szindrómásoknak vallásos gyermekkora volt, de fiatal korukban felhagytak a vallásuk gyakorlásával. Egyesek úgy vélik, a Jeruzsálemről alkotott képük még a gyerekkorban alakulhatott ki a bibliai szövegek tanulmányozása során. Dr. Yair Bar-El pszichiáter úgy véli, a protestánsokat azért érintheti érzékenyebben a jelenség, mert a zsidóknál és a katolikusoknál rabbik és papok celebrálják a misét, illetve rituálék és tradíciók is fűződnek a valláshoz, de a protestánsok közvetlenül fordulnak az istenükhöz.

A regionális megoszlásnak köze lehet a nyugati világ életstílusához is. A karácsony egyre kevésbé vallásos ünnep, a tévéhíradókban öngyilkos merénylőket mutogatnak, és a modern tudomány is egyre jobban kiszorította a vallást a mindennapi életből. A nyugati világ életvitele és a bibliai tanok a nyugati világban nem összeegyeztethetők, de egy jeruzsálemi látogatás mindezt felboríthatja.

 

Zavarodott zarándokok
Annak ellenére, hogy a Jeruzsálem-szindrómás emberek többségénél kimutattak valamilyen mentális rendellenességet, maga a szindróma nem nevezhető betegségnek. A meglévő betegségek ugyanis akármire kivetíthetők: egyesek összeesküvés-elméletekben kezdenek hinni, mások a földönkívüliek létezésében, a vallás ez esetben csak egy a sok közül. A Jeruzsálem-szindróma nem az abnormalitás jele, inkább egy, nagyobb betegségre utaló tünet lehet.

Az érintettek az esetek többségében nem válnak dühöngő őrültté. Többnyire aggodalmaskodó, érzékeny emberekről van szó, akik azt képzelik, hogy ők a Megváltó, vagy éppen a Megváltótól terhesek, és nem tudják földolgozni ezt a helyzetet. Az orvosi beszámolók szerint a kezelt személyek általában zavarodottságról, illetve egy mély megtisztulás-élményről számolnak be. Nem hallucinálnak, tiszták a gondolataik, az én-tudatuk sem sérül, és emlékeznek a tetteikre - legfeljebb utólag szégyellik magukat miatta.

A szakértők szerint nem pszichózisról van szó, inkább egy, a helyzetre, illetve egy bizonyos helyre adott reakcióról, ami az érintettek legmélyebb énjéből tör föl. Eliezer Witztum professzor szerint a jelenség elsősorban a zarándokokat érintheti, a turistákat már kevésbé. Witztum úgy látja, a nyaraló turisták, ha vakációra mennek, maguk mögött hagyják az életüket, fizikailag és érzelmileg is kiszakadnak belőle - az útjuk célja, hogy elfelejtsék azokat a dolgokat, amik az otthonukhoz kötik őket. A zarándokok ezzel szemben mélyen vallásosak, egy zarándoklat célja és eredménye pedig éppen az lesz, hogy önmagukba merülnek, és így megélhetik a legmélyebb érzéseiket is.

A Kfar Shaul kórház orvosai elmondták, hogy a Jeruzsálem-szindrómával kezelt embereket általában hagyják a téveszméikben élni: ha Dávid királynak képzelik magukat, azt is rájuk hagyják. Néha antipszichotikumokat, illetve nyugtatókat adnak nekik, de a legbiztosabb kezelési módszer az, ha az érintettet kijuttatják a városból, vissza a családjukhoz. Ha erre sor kerül, a szindróma megszűnik, a páciensek visszatérnek a normális életükhöz. Sokuk nem is szorul kezelésre, mivel a szindróma öt-hét nap után külső segítség nélkül is nyomtalanul elmúlik.

 

Ön lesz a következő Sámson?
A Jeruzsálem-szindróma jele lehet a szorongás, a nyugtalanság és az idegesség. Elképzelhető, hogy az illető kijelenti, hogy egyedül akarja bejárni Jeruzsálemet, nem a turistacsoporttal vagy a családjával együtt. Az idegenvezetők ismerik a Jeruzsálem-szindróma tüneteit, így tudják, mikor érdemes pszichiátriai segítséget kérni. Erre időnként szükség van: ha az érintettek nem kapnak segítséget, a szindróma teljesen a hatalmába kerítheti őket.

Árulkodó tünet lehet a tisztálkodásmánia, a kényszeres körömvágás, a lepelként használt szállodai lepedő, vagy a nyilvános himnusz-éneklés és bibliavers-szavalás. Mások szent helyeket akarnak felkeresni, ami önmagában nem gyanús: Jeruzsálem tele van ilyenekkel, így nehéz eldönteni, hogy egy tájékozott turista kíváncsiságáról vagy egy, a téboly szélén álló ember követelőzéséről van szó. Egyértelmű bizonyíték csak az lehet, ha ezeken a helyeken az illető az egyszerű, erkölcsös életről kezd prédikálni - ha erre sor kerül, szinte biztos, hogy az illetőt utolérte a Jeruzsálem-szindróma.

(Hegyeshalmi Richard, index)

You have no rights to post comments