Út Ferenc pápáig - egy pénzügyi blog elemzése
Jorge Bergoglio pápává választása és névválasztása sokakat meglepett, pedig mindez illeszkedik a katolikus Egyház fejlődéséhez. Ferenc pápa jó eséllyel figyel majd az ember és ember, illetve az ember és a környezet kapcsolatára, hiszen egészségesen működő gazdaság nélkül nincs esély a szegények felemelkedésére sem.
Csaknem mindnyájunkat, akik a televízión követtük a pápaválasztást, meglepett az új pápa személye és névválasztása. Pedig ez szinte törvényszerű folyománya volt az elmúlt évtizedeknek, amelyek során az Egyház folyamatosan nyitott a társadalmi egyenlőtlenségek és a szegénység elleni küzdelem irányába.
Éppen a múlt októberben volt ötven éve, hogy megnyílt a II. Vatikáni Zsinat, és ebben az esztendőben lesz a zsinatot összehívó XXIII. János pápa halálának fél évszázados évfordulója. Márpedig XXIII. János pápasága kopernikuszi fordulatot hozott az Egyház és a világ kapcsolatában. Érdemes ezért megvizsgálni, mi is volt mindennek az előzménye, milyen történelmi tapasztalatok, gazdasági folyamatok és történelmi utak vezettek el addig, hogy összehívták a katolikus Egyház zsinatát.
Alig 200 éve, hogy a kapitalizmus rohamos fejlődése megkezdődött. Előtte 1800 éven át az egy főre eső becsült gazdasági teljesítmény (GDP) alig nőtt 50 százalékkal, míg 1820 és 2000 között 850 százalékos volt a növekedés! Ezt a hatalmas fejlődést, amit a tudományos-technikai forradalom hozott, az emberek jövedelmi helyzetének szélsőséges polarizálódása kísérte. A XIX század irodalma - Zola, Victor Hugo, Dickens és mások írásai - tele vannak az elképesztő nyomorúság képeivel. Meg is született rá a társadalmi válasz, egyrészről a kommunista, másrészről a keresztény-szociális mozgalmak formájában.
A katolikus Egyház kétségbeesetten tapasztalta meg a modernista eszmék előretörését - a liberalizmusét éppúgy, mint a marxizmusét, és igyekezett mindkettőtől elhatárolódni. Annál inkább, mert a liberális demokraták küzdöttek a nemzetállamok létrejöttéért, s ez az Egyházi Állam létalapját is fenyegette. A kérdés nagyon erősen lekötötte a pápák figyelmét: XVI. Gergely és IX. Piusz egyaránt küzdeni volt kénytelen a pápai állam megmaradásáért, és végül csak a francia csapatok segítségével tudta megvédeni az olasz köztársaság csapataitól. Ez is csak addig tarthatott, amíg a porosz-francia háború miatt a francia csapatokat haza nem rendelték, és így az olasz katonák 1870-ben el nem foglalták Rómát. Ettől kezdve a pápák a Vatikán foglyainak tekintették magukat, és csak az olasz állammal kötött 1929-es Lateráni Egyezmény rendezte a Vatikán jogi státusát. Létrejött tehát a világ legkisebb szuverén állama. Kárpótlásképpen az államosított egyházi javakért, az állam készpénzt és államkötvényeket bocsátott a Vatikán rendelkezésére. Azóta jelentős mértékben ez biztosítja az Egyház anyagi alapjait, és ebből adódik, hogy a Vatikán a pénzügyi piacok egyik fontos szereplője lett.
A sok bajt és szenvedést, amivel a világban az elmúlt két században találkozni lehetett, az Egyház eleinte annak tudta be, hogy az emberiség eltávolodott a természettörvények alapján álló egyházi tanítástól. A bajok orvoslását ezért abban látta, ha megszűnik az istentelenség, a világi törvények elismerik az Egyház erkölcsi útmutatásait. A pápák kezdetben a modernista tanokkal szembeni küzdelemre koncentráltak, nem fordítottak kellő figyelmet a fokozódó nyomorra, és így akaratlanul is teret engedtek a szocialista-kommunista eszmék terjedésének. Ez a késedelem végül ahhoz vezetett, hogy széles munkástömegek elfordultak az Egyháztól.
Erre reagált XIII. Leo pápa, aki Rerum Novarum kezdetű enciklikájában mind a liberális, mind a kommunista ideológiától, szélsőségektől elhatárolódott. Leszögezte a munka elsődlegességét az értékteremtésben, a munkás jogát a méltányos bérre, de ugyanakkor megerősítette a magántulajdon szerepét a társadalomban. Ezzel kihúzta a talajt az államosítást követelő eszmeáramlatok alól, viszont megtámogatta a munkások jogos bérért folytatott küzdelmét. Negyven évvel később, a Nagy Válság közepén XI. Piusz pápa bocsátotta ki a Quadragesimo Anno kezdetű enciklikáját, amely már a modern monopolkapitalizmus jelenségére is felhívta a figyelmet.
Világossá vált ugyanis - és ennek következtetéseit levonta az állami gazdaságpolitika is -, hogy a magára hagyott piac nem működőképes, szüksége van az állami szabályozásra. Az 1930-as években, a krízis idején és mintegy annak folyományaként hatalomra kerülő nemzeti szocializmus azonban a figyelmet ismét az ideológiai harcra, s bizonyos értelemben az állam túlzott hatalmára irányította. XI. Piusz pápa ezért írta meg - kivételesen német nyelven - a Mit brennender Sorge kezdetű enciklikáját, amelyben égető aggodalmának adott hangot a nácizmus antihumánus és antiklerikális eszméi és gyakorlata miatt. (1)
A következő pápa, XII. Piusz figyelme a fasizmus vereségét követően ismét a kommunista veszély irányába terelődött. Látta a szovjet befolyás alá került államokban kialakuló diktatúrákat, azok ateizmusát, s teljes tekintélyével harcolt ellenük. Az 1956-os magyar forradalom rövid ideje alatt három enciklikát szentelt a magyar ügynek... jelentős változást hozott azonban, hogy a kommunista hatalmak az atomfegyver birtokában immár a világbékét fenyegető feszültséget jelentettek, űrkutatási sikereik immár az Egyesült Államokat is a lehetséges célpontok közé sorolták. A kubai válság idején az elmúlt fél évszázad legfeszültebb pillanatai következtek be, és már-már úgy tűnt, hogy a diktatúrák helyett igazságos, demokratikus társadalmat teremteni csak egy, a világot szinte elpusztító háború árán lehetséges. Egyre inkább egyértelművé vált, hogy XII. Piusz kérlelhetetlensége nem volt tovább járható út.
Ekkor választották meg a II. Vatikáni Zsinatot összehívó XXIII. János pápát a katolikus Egyház élére.
Az 1958-ban pápává választott Angelo Giuseppe Roncalli bíborost átmeneti személynek gondolták, talán idős kora miatt. És valóban átmeneti pápa lett, bár más értelemben: egészen más irányba fordította az Egyház gyakorlatát, mint elődei. Már névválasztása is szokatlan volt: a János nevet elsősorban a szeretett tanítványra hivatkozással vette fel. Ezen a néven négyszáz éve volt már egy ellenpápa: de ő ragaszkodott a XXIII. János névhez, nem ismerve el annak semmiféle legitimitását. Elég világos üzenet volt ez az egyházszakadások, széthúzások ellen.
Bár maga is óhajtotta a keresztények egységét, úgy vélte, nemcsak a katolikusokért, de még nem is csak a keresztényekért való felelősség nyomja a vállát, hanem mindenkiért felelős. Ha a világot Isten teremtette, akkor minden ember Isten gyermeke, a pápa pedig minden emberért felel. Ezért fordult Pacem in Terris kezdetű enciklikájában „minden jóakaratú ember" felé.
XXIII. János a béke megőrzését minden egyéb feladat elé helyezte (2). Úgy vélte, a béke érdekében együtt kell működni a más vallású, illetve a hit híján élő emberekkel is, mindezekre pedig nyitottá tette életpályája is (3). Mater et Magistra kezdetű enciklikájában emellett az emberi jogok alapjára helyezte a szegénység elleni küzdelmet. A pápa egyszerű paraszti családból származott, ismerte a szegények életét. Jócskán kiszélesítve értelmezte az emberi jogokat, beleértve - mindenekelőtt - a vallásszabadságot, de a szociális vívmányokhoz, oktatáshoz való jogot is. Leszögezte, hogy állam feladata ezekről gondoskodni. Úgy vélte, hogy a méltó emberi élet feltételeinek megteremtéséért világnézettől függetlenül együtt kell működni a népek közösségének.
A II Vatikáni Zsinat eredményeit, illetve az azóta eltelt időt is áthatotta a társadalmi változások értékelése. A következő pápa, VI. Pál Populorum Progressio kezdetű enciklikája már az egyre jobban globalizálódó világ törvényszerűségeit vizsgálta. Akkor még úgy tűnt, hogy a keresztények aktív közéleti tevékenysége teremthet olyan államot, amely szociálisan igazságosabb. XVI. Benedek pápa Caritas in Veritate enciklikájában negyven évvel később már arra hívta fel a figyelmet arra, hogy a multinacionális cégek az államok fölé nőnek. Ha ezen intézmények szociális felelősségérzete nem nő meg az elkövetkezendő időszakban, nagy veszély fenyegeti a társadalmakat. II. János Pál is felhívta a figyelmet arra, hogy amilyen örvendetes a kommunista diktatúrák bukása, annyira veszélyes, ha ráhagyatkozunk a farkastörvényű piacra, a fundamentalista kapitalizmusra. (4)
És most, XVI. Benedek pápa visszavonulásakor a bíborosi testület egy olyan személyt választott Róma püspökének, aki ismét csak kiválóan ismeri a szegények helyzetét, és a globalizmus problémáit. Praktikus gondolkodású, mély lelkiségű, de modern szemléletű. A megnyilvánulásai alapján lefegyverzően szerény, közvetlen Ferenc pápa minden bizonnyal a világegyházban a Poverello, a szegények szentje, azaz Assisi Szent Ferenc szellemében az ember és ember, illetve az ember és a környezet kapcsolatát is fontosnak tartja majd. A szegények felemelkedésének feltétele ugyanis egy egészségesen működő gazdaság, aminek megfelelő morális keretek között tartása mind a katolikus Egyház, mind pedig az egész világ érdeke.
(Botos Katalin, pénzügyi szemle online blog)
(1) Hitler tombolt is dühében, amikor ezt felolvasták minden német katolikus templomban…
(2) Meg is kapta békét szolgáló tevékenységéért a Balzan-díjat.
(3) XXIII János sok időt töltött vatikáni diplomataként Bulgáriában, Görögországban, Törökországban, így jó iskolát járt be a más vallásokkal való együttműködésben. Nunciusként a francia fővárosban megismerkedett kommunista érzelmű politikusokkal is, bíborosként pedig igen sokat tett a holokauszt áldozataiért. Figyelme kiterjedt a világ egészére. Közreműködött a kubai válságban a két világhatalom közötti közvetítésben. Poszthumusz kapta meg a Szabadság érmet, a legmagasabb amerikai civil kitüntetést.
(4) Lásd a Centesimus Annus enciklikát.
